Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Ami a PeCsából itt marad

petofi-csarnok-original-48063.jpg

Harminc évet élt, sokan alapból utálták, hiszen annak idején a Ifipark „helyett” találta ki az akkori vezetés. A külső, színes dizájnja ellenére mindig volt benne valami rideg, levegőtlen (voltak, akik azt mondták róla, hogy nagyon rossz az aurája, lehet, hogy valami régi csatatérre vagy temetőre épült), a szabadtér inkább volt élvezhető. Három évtizeden át szidták a drága büfét, a sokszor bunkó biztonságiakat. Most mégis egy több napon át tartó „búcsúztatót” tartanak, sok-sok hazai fellépővel. Mert azért, legyünk őszinték, kaptunk a Petőfi Csarnoktól, ettől az „elátkozott helytől” sok felejthetetlen élményt.

Bevallom, nem leszek ott a PeCsa-záráson. Inkább csak emlékezem. Úgy, ahogy eszembe jut.

1986 nyarán itt dedikálta nekem kötetét Allen Ginsberg és készítettem vele életem egyik első nagy interjúját. „Apánk” Hobóékkal lépett fel, és közösen, angolul és magyarul adták elő Eörsi Istvánnal a „Tyúkagy uralja a világot” című poémát. 1992-ben Faludy György a szintén Hobo által szervezett születésnapi estjén tanultam meg, hogy még egy olyan ember is, aki annyi mindent átélt, mint ő, képes lehet gyűlölet nélkül visszanézni. Talán ugyanabban az évben Szomjas György filmzenéire épült egy koncert, ahol a fellépők között Szőke András fárasztotta a nagyérdeműt agymenéseivel. 1989-ben a Hungarocarrot fesztiválon szálltunk el „szerek nélkül is” a Legendary Pink Dots-tól, de a Sexepiltől, az F.O. Systemtől és az akkor világszínvonalú magyar alternatív zene legjobbjaitól.

1987 márciusában itt kötöttem barátságot Lady Barbara Thompsonnal és Jon Hisemannel a Paraphernalia éjszakai koncertje előtt, és onnantól kezdve nem hiányozhattam sem Barbara együttesének, sem pedig a Colosseumnak egyetlen magyarországi koncertjéről sem. És éppen itt borzongtunk bele utoljára 2014 őszén Párommal a Valentyne’s Suite 3. tételébe…ugyancsak 1987-ben tolta félre az akadékoskodó rendezőt Jan Garbarek, hogy az öltözőjében beszélgessünk. Akkor még nem is sejtettem, hogy milyen fontos szerepet játszik majd a zenéje spirituális útkereséseimben. 2002-ban itt hallgattam a Hackett-fivérek Satie-estjét (máig a kedvenc lemezeim közé tartozik), Steve-vel azóta már „turnéztam” is a Djabét kísérve. És 2007 november 30-an itt búcsúztunk el egy végtelen koncerten a Djabe ütős varázslójától, Sipos Andrástól, azaz Sipitől.

1991 nyarán a szabadtéri backstage-ből csodáltuk a basszusgitár két Mesterét, Orszáczky Jackie-t és Jack Bruce-t. Ma már egyikük sincsen köztük. 1993 nyarán viszont a kinti nézőtéren szorongtunk a Jethro Tull hihetetlen buliján (még Pecsa körüli mező is tele volt), aztán pedig Percy király, Robert Plant szállt le közénk. Amikor előtte az öltözőben beszélgettünk, ahová magyar zenész rajongói egymásnak adták a kilincset tisztelgésül, úgy éreztem magam, mintha a Jóisten hívott volna meg egy kávéra…aztán a nézőtéren elszabadult a pokol, amikor belekezdett a What Is and What Should Never Be-be..2005-ben Életemmel együtt kaptunk földrengés-szerű élményt a Dream Theatertől az Octavarium-előadáson. A „külső” bulik top 10-jében még kiegészíti egy brutális Eric Burdon-Brian Auger koncert (92? 94?), Mark Knopfler ugyanis tömegnyomoros estje (1996), és nem utolsósorban Nick Cave első eljövetele 1994. májusában, akiért önhatalmúlag levettem bokámról a fekvőgipszet, mert úgy döntöttem, hogy ezt a koncertet nélkülem nem tarthatják meg…

De említhetném John Mayallt és a Room to Move-ot,  Alvin Lee-t és az I'm Going Home-ot,, a duplatriós King Crimsont, ahogy belecsapnak a Larks Tongues In Aspics ostinatójába, a már szinte teljesen vak Johnny Winter blues-varázslatát, Török Ádám 2003-as és 2008-as születésnapi koncertjeit („Gyere, apucikám, lesz kaja, pia…” – invitált Gyugyó, és életem első, és egyetlen VIP-passzát kaptam tőle), a svéd „keresztény rock” Jerusalem 1988-as istentiszteletté átalakuló buliját, amelynek végén a zenekar vezetője az interjú után meg akart téríteni (nem sikerült…), a Koldusoperát Budapesten forgató Roger Daltrey fellépését az Old Boys-szal, vagy a számtalan modern táncestet és avantgárd színházi előadást a 80-as, 90-es évek fordulóján. Az egyiken a nézőket asztalok köré ültették, és minden mozdulatukat smasszer-szerű színészek irányították, miközben lassan vízzel árasztották el a nézőteret és csak akkor állhattunk fel, amikor ők engedték…

Ezek voltak azok a pillanatok, amelyek a PeCsa történetéből beépültek a lelkembe. Ha belenéznék archívumomba, biztosan sok más is előjönne, de inkább azokat írtam le, amelyek ébredés után elsőre eszembe jutottak. Legyen elég ennyi az én „búcsúztatómból.”

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (92) Egészség (16) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (42) Élet (3) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) Film (8) film (36) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (17) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (28) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (31) Zene (146) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása