Írolvasgondol

Az Egyesült Államokból nézve Olaszországnak akkor van hírértéke, amikor a menekültek hulláma, akik arra kényszerültek, hogy átkeljenek a Földközi tengeren, kikötnek. Németországnak, az agyaglábakon álló gazdasági óriásnak nem sikerül új, erős és meggyőző tervet adni Európának. Egy másik ország, amely a legjobb európai modell szimbóluma volt, amelyet az amerikai politológus Francis Fukuyama a”legyünk Dánia” kifejezéssel illetett a példás liberális demokráciába történt átalakulása illusztrációjaként, nos, Dánia sem akar többé Dánia lenni, figyelembe véve az idegengyűlölő pártok növekedését, az új félelmek elterjedését egy skandináv paradicsomban, amely ostromolva érzi magát –írja Federico Rampini a La Repubblicában.

A NATO ismét fegyverkezik Putyin ellen, de az európai közvélemény elfordítja a tekintetét a harci doboktól. Az európaiaknak más gondjaik vannak: munkanélküli és alulfizetett fiatalok; a nyugdíjak megkurtítása; a közszolgáltatások csökkenése. Amerika sem áll sokkal jobban. Sok vonatkozásban – a gazdaság az energia, a demográfia a tudomány és a technológia – a legdinamikusabb nemzet, meglepő bizonytalanságtól szenved: hat év után növekszik a munkanélküliség, az amerikaiak egyre inkább az gondolják, hogy „az ország téves úton jár”. Sőt, igen sok fiatal, bár az európaiaknál jobb eséllyel rendelkeznek, nem számíthatnak saját szüleik életszínvonalára. Az eljövendő technikai forradalom – a robotika és a mesterséges intelligencia előre törése – azzal fenyeget, hogy sok értelmiségi szakmát feleslegessé, vagy alárendeltté tesz. A harmincas évek súlyos gazdasági válsága nyílt sebeket hagyott maga után. Ez a válság „hiábavaló” volt, nem hozott meggyőző változásokat; nyíltan beszélnek évszázados stagnálásról. Nyom a küldetéstudat elveszítése is. Még ha ezen a téren meg is maradt saját „kivételességéről” alkotott meggyőződése, nem hisz többé abban, hogy lehetséges lenne a világban egy Pax Americana.

Egy példa nélkül álló esemény első generációs tanúi vagyunk, nevezetesen egy félezer éves történelmi korszak bezárásának, amelyet a Föld fehér emberei uraltak, amely megnyitotta a nagy felfedezések, és a gyarmati hódítások korszakát. A történelem ingája visszatartozhatatlanul visszatér oda, ahol öt évszázaddal ezelőtt voltunk, legalábbis a hierarchia és az erőviszonyok szempontjából: Amikor Cindia (Kína és India) volt a világ központja, azon kívül, hogy a legnépesebb, a leggazdagabb és a legfejlettebb vidéke. Az inga azonban lassú. Átmeneti korszakban vagyunk, az instabil és veszélyes periódusok egyikében, ahol a régi rend összeomlóban van, az új rendnek pedig még nyoma sincs. Amerika viszonylagos hanyatlását nem kompenzálja más hegemóniák alatti ragyogó jövő megjelenése. Ki sóvárog közülünk egy Pax Kína, vagy Oroszország alatt élni? Nincsenek a forgalomban modellek. Nyugatellenes érzelmű alkalmi koalíciók jönnek létre. Kínaiak, vagy oroszok és arabok, vagy afrikaiak könnyedén sorolhatják fel azokat a hosszú történelmi sérelmeket, amelyeket a Nyugattól szenvedtek el. Nem dolgozták ki egy másik világ felépítésének elképzelését.

A káosz korszaka feltárja azokat a törésvonalakat, amelyek átjárják a világot, amelyben élünk, megjelölik az aktuális frontokat, és a kialakulóban lévő erőket: a geopolitikától a gazdaságig, a környezettől a demokrácia válságáig, a technológiai forradalomtól Kína és India jövőjéig. A káosz felismerése az alapvető feltétele annak, hogy uralhassuk, vagy legalább vele együtt ússzunk, túléljük és alkalmazkodjunk.

Létezik a káosz csábítása. Vonzása végzetes, gonosz és démoni. Egyrészt vannak a vezető osztályok, az establishment, a kormányzók, akiknek a képzése a múltban gyökerezik, képtelenek megérteni a jövőt. Másrészről van az új elit, a jövő igazi szereplői: a gerillák és az induló vállalkozók, akik a labilitásban látják az új normát, úgy tekintenek a káoszra, mint új lehetőségre. A kaliforniai Szilikon Völgy „kreatív rombolása” táplálja a gerilla taktikát: az újítók kevesen vannak, amikor megrohamozzák a meglévő hatalmak állásait. Ebben a világban a vállalkozói szellem dinamikusabb, San Franciscóban a divatos szó a „bomlasztó”. Ha résztvevő akarsz maradni, bomlasztónak, pusztítónak és rombolónak kell lenned.

A káosz lehetőséget jelent a számunkra? Szókratész, ahogyan azt Arisztophanész egyik darabjából, a Felhőkből megtudjuk, a Káoszra, mint istenségre tekintett. Hozzánk közelebb, a Newtont követő matematika a káosz-elméletből az egyik legfontosabb következtetést vonta le. A tudósok álláspontja a rendellenesség, az anarchia, és a „lineáris” szabályok megítélését illetően eléggé különbözik egymástól. Leonard Smith matematikus, a londoni School of Economics docense szerint „a káosz egyik mítosza az, hogy feleslegessé teszi az előrelátás törekvését. A káosz tükrözi a matematika és a tudomány jelenségeit: a rendszereket, ahol a legkisebb különbségek a dolgok mai állásában óriási következményekkel járhatnak arra, hogy a dolgok milyenek lesznek a jövőben.”. A káosz-elmélet kiterjed a meteorológiára, a biológiára és természetesen a gazdaságra is. Semmi meglepő nincs abban, hogy a legkreatívabb fiatalok a káoszban a korlátlan lehetőségek ígéretét látják. Egy nem eleve meghatározott világnál, ahol a mai legkisebb változásoknak holnap jelentős következményei lehetnek, miért kellene csak a negatívumokat látni?