A Velencei Filmfesztiválon mutatták be Laurie Anderson első fikciós filmjét, a Heart of A Dogot, amelyben elhunyt férjének, Lou Rednek és szerelmüknek állit emléket. A 67 éves művész, zenész, szerző és ahogy magát meghatározza, történetek mesélője. Az amerikai művész a La Repubblicának adott interjút.
„Ez egy szerelmes film - válaszolja, amikor azt kérdezik tőle, hogy miért a Turning Time Around című dallal fejezi be a filmet. - Azt gondoltam, hogy Lou számára csodálatos dolog lehet az ő meghatározása szerint leírni az időt, amely forog s mozog minden irányba. Lou sokféleképpen jelen van a filmben, azért is, mert részese sok történetnek, amelyet a film elmesél és szerepet is kapott benne, ő az egyik orvos abban a jelenetben, amelyet egy rendelkezésünkre bocsátott kórházi részlegben forgattunk. De a filmben főleg a szelleme, a büszkesége van jelen. Mi gyakran vitatkoztunk az erő fogalmán és azon, hogy miként lehet pontosan kifejezni. Remélem, ez sikerült a filmmel.”
A filmben több műfaj jelen van: animáció, 8 mm-es video, színészekkel, itt-ott négylábúakkal felvett történet, grafika, fotó.
„Nagyon izgatott lettem, amikor az Arte kérte tőlem, hogy csináljak egy személyes esszéfélét és azt gondoltam, hogy érdekes lehet történeteket mesélni. Ösztönző volt számomra, mert sok olyan dolgot kombinált össze, amit mindig csináltam: képeket, szavakat, zenét.
A film zenéje, amelyet szintén ő jegyzett, szóló hegedűkből, kvartettekből, dalokból, elektronikus ambientekből áll. A történetek édesanyja elvesztéséről, és a Lolabelle kis terrierről is szólnak.
„Minden abból a beszédből is eredt, amit anyám mondott el a halálos ágyán, amikor várta, hogy a nyolc gyermek eljöjjön búcsúzni. Ő mindig nagyon sokat adott a formákra, akkor is mikrofont vett a kezébe, hogy megköszönje a látogatásukat. De aztán hallucinációs állapotba került és az állatokról beszélt, amelyek benépesítik a padlást. Ennek a hihetetlen jelenetnek a kapcsán kezdtem el gondolkodni a szavak erejéről, ami nagyon impresszionált, mert attól jött, aki megtanított beszélni.”
Az igazi főszereplő azonban Lolabelle, amely sokáig társa volt Laurie-nak és Lou-nak. Az ő tekintetén jönnek keresztül az egyszerű és szimbolikus történetek. Mint, például, a séta a szabadban kevés idővel az Ikertornyok elleni merénylet után, amikor sólymok repültek egész alacsonyra a kiskutya fölé, abban a hiszemben, hogy egy nyúlzsákmány. “Lolabelle tekintetében new yorki szomszédaim tekintetét láttam, azt a hirtelen felismerést, hogy terror jöhet az égből”
A film foglalkozik a belső biztonsággal is. ”Meg akartam mutatni a belső biztonság néhány aspektusát, mert az égnek a filmben kettős értéke van, a szabadság, de a félelem szimbóluma is. Kereszteződnek és meg is fertőzhetik egymást. A film azt akarja, hogy, aki nézi, az annak a szemén lásson, aki mesél, legyen az a kutya, vagy egy személy ... A filmnek nincs hőse, egy rádiójátékra emlékeztet, sok képzelet kell azoknak a meglátásához, akiket leírtam” – mondja végezetül Laurie Anderson.
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
