Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

A rejtélyes Shakespeare

shakespeare.jpg

William Shakespeare, aki 1564-ben született és 52 évvel később halt meg látszólag boldogan és módosan, az a szerző volt, akinek a műveit, a Biblia után, a legtöbbször vásárolták meg, és máig népszerű maradt. Az idén, halálának 400 évfordulója alkalmából Nagy-Britannia parádés módon emlékezik meg róla.

Színházak, mozik műsorra tűzik az örökbecsű alkotásokat. A londoni Charing Cross-i Foyles-ban, a főváros leghíresebb könyvesboltjában a betérő válogathat a legkülönbözőbb stílusban reprodukált Shakespeare-művek között. Van itt Rómeó és Júlia képregényben, műveinek olvasására serkentő leegyszerűsített nyelvezetre fordított kötet, olyan izgalmas címek, mint „Shakespeare és a macskák”, vagy „A Bárd, mint idegenvezető”. James Shapiro amerikai professzor terjedelmes, egyenként 300 oldalas könyvei az 1599 és 166 közötti időszakról, amelyeknek az Egy év Shakespeare életében címet adta.

A róla született sok mű, értékelés ellenére Shakespeare körül még mindig sok a rejtély. George Stevens történész fogalmazta meg némi túlzással: „Shakespeare-ről csak annyit tudunk, hogy Stratfordban született, ott alapított családot, aztán Londonba ment, színész és író lett, visszament Stratfordba, végrendelkezett és meghalt.” Állítólag tífusz vitte el a barátjával, a szintén drámaíró Ben Jonsonnal, a Volpone szerzőjével való mulatozás után. Kár, hogy ezt csak halála után 50 évvel jegyezték be a helyi parókia regiszterébe.

Nincs róla egyetlen olyan arckép sem, amelyről megállapítható lenne, hogy ő volt a modell. A leghitelesebbnek az a mellszobor tűnik, amelyik a stratfordi Szenháromság templomban van, ahol eltemették, mivel a szobrász a Globe színház közelében lakott és ismerhette őt.

Azt sem tudjuk pontosan, hogy mi volt a neve. A londoni Somerset House négyet elemzett az ott őrzött hat aláírásából. Mindegyik más. Van közöttük William Shakespeare és Wilm Shakep is. Tudjuk, hogy műveiben egymillió szót írt le, a „szerelem” szót 2259-szer, a „gyűlöletet” 183-szor, de kézírásából csak 14 szó maradt fenn, az aláírások és a végrendeletének szignálása. Műveiből egyetlen eredeti lap, egyetlen mondat sem.

Érdekes az is, hogy ugyanazon a napon, Anglia védőszentje, Szent György napján született és halt meg. Az 1582-ben érvénybe lépett Gergely-naptár szerint viszont nem április 24-re, hanem május 3-ra esett volna a halála.

És ott van még a nyolc elveszett év is. Stratford 130 km-re van Londontól. Ezt a távolságot annak idején gyalog 4, lovon 2 nap alatt lehetett megtenni. Shakespeare jómódú családba született, apja, John, kesztyűkészítő volt és békebíró, anyja, Mary, tehetős farmer lánya volt. William retorikát és latin irodalmat tanult, a neves King’s News Schoolban 15 éves koráig. 1582-ben nősült meg, 3 gyermeke született, még az első évben lánya, majd 1585-ben egy ikerpár. És William ekkor tűnt el szem elől 8 évre. Egyesek szerint tanítóskodott valahol, mások szerint, mivel az egész család katolikus volt, Skóciába menekült.

Születtek abszurd elméletek is. Például, hogy a híres művek szerzője nem is Shakespeare volt, hanem Francis Bacon filozófus. Többször idézték Christopher Marlowe-t is, az Ős-faust szerzőjét, akinek a romantikusok szemében két előnye volt Shakespeare-rel szemben: műveltebb volt, Cambridge-ben tanult és regényíróként is kiemelkedett.

Egy biztos, bárki is írta a Shakespeare-nek tulajdonított műveket, az jól ismerte az embereket és hitelesen, plasztikusan tudta ábrázolni jellemüket, egymás iránti érzéseiket. És éppen ez, csodálatos nyelvük mellett a Shakespeare-művel legnagyobb titka.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (10) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (3) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (42) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (3) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (10) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (92) Egészség (16) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (41) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (13) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) Film (8) film (36) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (3) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (174) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (30) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyös N. László (63) Gondolkodom (5) gondolkodom (33) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (3) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (12) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (4) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (16) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (3) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (134) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (26) járvány (6) jazz (6) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (5) közösségi média (10) krimi (9) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (86) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (183) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (4) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (134) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (219) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (10) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (3) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (20) szocio (38) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (184) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (51) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (384) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (452) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (25) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (9) vélemény (5) Velence (6) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (30) Zene (145) zsidóság (20) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása