Írolvasgondol

„Nagy hírnevű költő, San Francisco kedvelt fia” alapította meg 1953-ban a City Lights könyvüzletet és kiadót. A döntése, hogy kiadja Allen Ginsberg Üvöltését 1956-ban, az obszcenitás nyakát akasztotta a nyakába. „Bátor ember és költő” – Bob Dylan szavait idézve kezdi az interjúőt a La Repubblica a 96 éves Lawrence Ferlinghettivel, a beat-nemzedék atyjával, a független kiadóval, aki nélkül aligha ismerhette volna meg a világ Ginsberget, Jack Kerouacot, Gregory Corsót és e nagyszerű költő- és írónemzedék többi tagját.

-Ön 1956-ban Az elmúlt világ képei (Pictures of The Gone World) című kötetével avatta fel a „zsebköltők” (Pocket Poets) sorozatot, amely a City Lights kiadó zászlóshajója is lett. Hatvan év után hogyan látja az életet?

-Érdekes módon ilyen jól még sosem ment.

-Nyugdíjban van?

-Nem szeretem ezt a kifejezést. Az írók nem mennek nyugdíjba, amíg fogni tudják a tollat. Dolgozom valamin, ami regényhez hasonlít, de inkább egy gondolathalmaz.

-Milyen volt San Francisco 60 évvel ezelőtt?

-Egy megyeszékhely volt, háború utáni légkör érződött benne. Összesen egy hely volt, ahol francia bort lehetett vásárolni és a könyvesboltok hagyományosak voltak. Délután öttől és hétvégén zárva voltak. Mi éjfél utánig nyitva voltunk a hét 7 napján.

-Mi vitte erre a tevékenységre?

-Egy használtkönyvboltot akartam csinálni, amelynek hátsó részében nyugodtan olvashatok. De bejött a zsebkönyvek forradalma. New York-ban a kiadók elkezdtek publikálni minőségi zsebkönyveket. Addig csak detektívregényeket és sci-fit adtak ki. San Franciscóban senki sem árulta ezeket. Mi voltunk az első zsebkönyv-üzlet az Államokban.

-Milyen volt San Francisco költészeti élete?

-Volt néhány kis kiadó, 100-200 példánnyal dolgoztak, ez még az offset megjelenése előtt volt. Működött egy mozgalom, a Berkeley Renaissance, onnan származó szerzőkkel. Amikor megérkeztek a beat-ek, megették őket.

A beatnikeket, engem beleértve, „carpetbaggereknek” tekintették. (Az amerikai polgárháború végén dívó, lenéző kifejezés azokat jelölte, akik északról délre vándoroltak). Olyanok voltunk, mint a New York-i kereskedelmi ügynökök. A kereskedésben Allen Ginsberg volt a legügyesebb, volt egy füzete, amelyben feljegyezte a jelentősebb országok sajtófejeseinek nevét és telefonszámát. Amikor megérkezett valahová, felvette a telefont és közölte: „Itt vagyok, készíthetnek velem interjút”. Allen volt valószínűleg a legjobb barátom a beat-ek közül. Jól megértettük egymást Gregory Corsóval is, bár nem volt könnyű ember. Egyszer kirabolta a könyvesboltot és elvitte, ami a kasszában volt, kb. 200 dollát. Mivel nem jelenthettük fel, a szerzői jogdíjából vontuk le. Ginsberg nélkül nem lett volna beat-generáció, csak egy csomó különböző író. Ő kreálta az egészet.

-Inkább, mint Kerouac?

-Igen. Az Úton megjelenése után 1957-ben Kerouac híres lett és felhagyott a vándorlással, hazament ápolni az anyját élete utolsó napjáig. Kapcsolatban csak Allennel maradt. Bezárkózott otthonába és ivott.

-Annyira, ahogy a legenda mondja?

-Nem csinált mást, csak ivott. Füstölt egy kis marihuánát, de semmi komolyabbat. Az összejöveteleken, ahová Gary Snyder vitt el San Franciscóban, amelyet Kerouac elmesélt a Dharma vándoraiban, mindig elvesztette az eszméletét. De a földön heverve is hallott mindent. Csodálatos memóriája volt.

-Kitalált dolgokat?

-Nem hiszem. Emlékezett, azt írta le.

-Elégedett azzal, ahogy Önt ábrázolta a Big Sur-ben?

-Úgy írt le, mint egy üzletembert. Nem erőltette meg nagyon magát.

-Beszéljen a 21. század San Franciscójáról.

-Az Egyesült Államok legdrágább városa és mindent gyarmatosított az internet-nemzedék. Volt egy művészeti galériám és le kellett mondanom róla, mert jelentkezett valaki, aki háromszor nagyobb bérleti díjat fizetett érte.

-Fest még?

-Igen, de már alig látok.

-Mi a hosszú élet titka?

-Sohasem ittam sokat. Egyszer egy este megittam egy csomó konyakat. Aztán soha többé nem rúgtam úgy be.

-Drogok?

-Nagyon kevés. Egy kis fű. Néhányszor LSD a menedékemben, Big Sur-ben. Az LSD-re jó környezetre van szükség. Nem javaslom, hogy használd és utána menj el egy rock-koncertre.

-Használ számítógépet és más hasonló technikát?

-Egyre kevésbé, kézzel írok füzetekbe és valaki átírja.

-Könyve, a Lélek Coney Island-je (Coney Island of the Mind), nagy siker volt és minden idők egyik legtöbbet olvasott verseskötete. Gazdaggá tette Önt a költészet?

-Nem, zsebkönyv volt, egy dollárért árulták.

-És Ginsberget?

-Az összeg háromnegyed részével. Ginsberg egy kollégiumban élt Berkeley-ben. Elküldte nekem az Üvöltés kéziratát és felolvasást tartott egy magángarázsban, amelyet művészeti galériának neveztek ki. Harmincöten voltunk. Az esemény után, mivel nem ismertem eléggé, nem volt bátorságom semmit sem mondani. Hazamentem a feleségemmel és küldtem neki egy táviratot: „Üdvözöllek egy nagy karrier kezdetén”. Ezt írta Ralph Waldo Emerson Walt Whitmannak, miután elolvasta a Fűszálak első kiadását.

-Félt az Üvöltés-per alatt?

-Nem. Fiatal voltam és ostoba. Azt gondoltam, ha elítélnek hosszú évekre, lesz időm olvasni. Szerencsére győztünk és precedenst teremtett az alkotmány első kiegészítésének értelmezéséhez. Sokan ezután merték publikálni D.H. Lawrence lady Chatterley szeretőjét, vagy Jean Genet, Henry Millet műveit.

-Ki az Ön kedvenc költője?

-Alighanem Dylan Thomas. wales-i volt, hallottam, hogy adja elő a verseit. Szenzációs volt.

-Mi a véleménye Ezra Pound-ról?

-Nála mindig a politikai eszmékkel volt probléma. Egyszer készítettem egy nagy képet. Ezra Pound palimpszesztje volt a címe. Történetének képekben való áttekintése volt. Olaszországban állították ki. Felkerestem lányát, Mary de Rochewiltz-et a kastélyban, ahol lakott. Rájöttem, hogy egy nagyon nem tetszett neki, hogy a kép sarkába egy horogkeresztet festettem, mert az apjának semmi köze nem volt a nácikhoz. Igaza volt. Ostoba asszociáció volt. Remélem, kitörölhetem egy napon.

-Érdekli a politika?

-Mindig hittem az anarchiában, nem mint ideológiában, hanem mint ideálban, amely köré az emberek kormány nélkül szerveződhetnek.

-Mint könyvkereskedőnek, mi a véleménye az Amazon által képviselt fenyegetésről?

-Egyelőre nem sikerült kiütniük bennünket. A független könyvesboltokra egyre nagyobb szükség lesz az egységes gondolkodás térnyerésével szemben. Bár ezt a háborút, attól tartok, nem én fogom megvívni.

-Kilencvenhat évesen fél-e a haláltól?

-Nem annyira magától a haláltól, hanem a fájdalomtól, a szenvedéstől, amely elválaszt az élettől.