Dalton Trumbo amerikai író-filmrendezőről, akinek többek között a Spartacus, az Exodus és a Római vakáció forgatókönyvét köszönhetjük, életrajzi film készült. A kétszeres Oscar-díjas alkotó nemcsak arról volt ismert, hogy ő volt a 40-es, 50-es években a legtehetségesebb a szakmában, hanem arról is, hogy rajta volt a maccarthyzmus hirhedt fekete listáján, olyan hírességekkel együtt, mint Bertolt Brecht vagy Charlie Chaplin.
1950-es években vagyunk, a hidegháború közepén, amikor a Szovjetunió megerősítette pozícióit a világban és már elkészítette első atombombáját. Az Egyesült Államok fenyegetve érezte magát a kommunista terjeszkedés miatt, és ez a veszélyérzet áthatotta az amerikai társadalmat is. Ez tükröződött számos korabeli filmben, amelyek találékonyan hintették a pánikot. Ilyen volt például Don Siegel 1956-ban készült alkotása, a Testtolvajok inváziója, amely a földönkívüliekről szólt, akik elfoglalják az emberek testét és egyetlen vágyuk, hogy megsemmisítsék az amerikai életmódot. (Érdekes módon ekkor készült el H.G. Wells Világok harcának első, 1953-as filmváltozata, csak éppen ironikusan közelítette meg a hidegháborús hisztériát, a közismerten baloldali gondolkodású író szellemének megfelelően, Byron Haskin rendezésében, a magyar származású George Pal producerkedése mellett). Ebben a paranoiás klímában egyes politikusok elkezdték terjeszteni, hogy a washingtoni politika kudarcai nem a tévedéseknek köszönhetők, hanem olyan összeesküvőknek, akik a szakszervezetekben, a különböző iparágakban az ország tönkretételén dolgoznak. Így jött létre már közvetlenül a II. világháború után az Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottság, amelyről Arthur Miller megírta A szálemi boszorkányok példázatát. Mindazokat megidézték, akik gyanúsnak tartott összejöveteleken vettek részt, vagy kommunisták barátai voltak. Akik megtagadták a bizottság által igényelt nyilatkozat megtételét, azokat elítélték, vagy lehetetlenné tették. Az ártatlanság vélelmének fogalma ismeretlen volt a testület számára.
A Ray Roach által rendezett film Trumbo életét meséli el. Az írót kollégái jelentették fel „kommunista” nézetei miatt. Munka nélkül maradt, és hogy fenntarthassa magát, B-kategóriás filmekhez írt forgatókönyveket, de a jobb munkákat csak álnéven tudta jegyezni, Ilyen helyzetben sikerült neki két Oscart is nyernie, előbb 1953-ban a Római vakációval, majd 1956-ban A bátorral.
Rendezőként Trumbo csupán egy filmet jegyzett, saját, 1947-ben jegyzett regényét vitte filmre 1971-ben Johnny Got His Gun címmel. Az annak idején National Book Awarddal kitüntetett regény moziváltozata minden idők egyik legdöbbenetesebb háborúellenes filmje volt a végtagjait, látását, hallását elvesztett élőhalott katonáról, akit „kísérleti célokból” tartanak életben. Az első világháborúban játszódó történetről persze annak idején mindenki a vietnami háború szörnyűségeire asszociált. A film hatására jellemző, hogy 1987-ben még a Metallica is felhasználta néhány képsorát a One című dalának klipjéhez. Élete utolsó éveiben még olyan híres filmek forgatókönyvét írta, mint a Pillangó vagy az Ilyenek voltunk.
Trumbo azokhoz az értelmiségiekhez tartozott, akik harcoltak a maccarthyzmus ellen, amely felrúgott minden jogot és arra kényszerített embereket, hogy akár szeretteiket is elárulják. Ez a hisztéria évekre megosztotta az amerikai filmvilágot: voltak, akik képesek voltak megőrizni tisztességüket, mint Kirk Douglas, Otto Preminger vagy Gregory Peck, mások viszont szószólói lettek az elvakult baloldal-ellenességnek, mint John Wayne vagy Robert Taylor.
A film a valósághoz hűen, szerencsésen végződik. A mellőzőtt Trumbót előbb Kirk Douglas segíti ki a Spartacus forgatókönyvének megírásának megbízásával, majd Preminger kéri fel az Exodusra.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.