Truman Capote nagyon korán, 11 éves korában kezdett írni, saját nevén (Truman Streckfus Persons), és még Alabamában élt. Egy helyi lapocska néhány oldalt fenntartott gyerekírások versenyére, amelynek díja egy kutya, vagy egy póni volt. Truman mindenáron akarta a díjat és írásában egyes szomszédok gyanússá vált tetteit részletezte. Csak az első fejezetet publikálták, és amikor lap rájött, hogy egy helyi botrányról van szó az írásban, leállították. Így Truman nem kapott sem kutyát, sem pónit.
Ő azonban nem adta fel és a következő években egymás után küldözgette írásait a lapoknak, míg csak nem kapott pozitív választ.
A New York-i Public Library-ben őrzött, ebből a korszakból származó 14 elbeszélését adta ki most az amerikai Random House Truman Capote korai történetei (The Early Stories of Truman Capote) címmel. Csodálatos módon bennük van már a felnőtt író minden zsenialitása. A főszereplők a határtalan Dél, a kígyókkal teli mocsarak, a sötét erdők, a kegyetlenül tűző nap, a semmibe vezető utak…Majd a felnőttkor küszöbén a feketék és fehérek, a nyomorultak, az öregek, és a gyerekek, akik ellenállhatatlanul vonzódnak egymáshoz.
Capote tollal írt, ágyon vagy diványon fekve, kávéval, cigarettával, később teával, Martinival és erősebb italokkal a keze ügyében. Rögeszméje volt a stílus, amelyet szerinte tönkretehetett egy rosszul elhelyezett vessző, egy kettő helyett három szótagos szó. Arra is törekedett, hogy az érzéseit a legkevésbé fejezze ki az adott írásban, legyen az lehető legtávolságtartóbb, kemény, hideg. Véleménye szerint Henry James volt a vessző és a pont mestere, Hemingway az első sorok megválasztásában jeleskedett, Virginia Wolf pedig egyetlen rosszul felépített mondatot sem írt le. Ugyanakkor elborzadt azon, hogy Dickens képes volt halálra nevetni magát saját történetein, és könnyekkel áztatta a papírt, amikor hőse meghalt. Az ellenpélda számára Flaubert volt.
Első könyveinek azonnali sikere, Az Álom luxuskivitelben című regénye, amelyből nem kevésbé híres film lett Audrey Hepburnnel a főszerepben, néhány úti riport egy színi társulatról, amely a Porgy and Besst mutatta be a Szovjetunióban, a mozi hírességeiről, Marlon Brandóról, Marilyn Monroe-ról készített portréi, elvezették 1966-ban a Hidegvérrel című könyvéhez, amely meghozta neki a maximális hírnevet.
Ezzel az oknyomozó tényregénnyel Capote az amerikai és az európai társadalmi és kulturális élet középpontjába került. Mindenkit ismert, minden pletykát tudott, szórakoztató társasági ember volt, ezért meghívták a legexkluzívabb klubokba, jachtokra, Sankt Moritz-ba, Olaszországba, Marokkóba. Otthagyta brooklyni lakását és beköltözött a United Nations Plazába, Manhattan legelegánsabb épületébe. Drogozott, ivott, és abból a 22 éves fiatalemberből, akit rózsák között fényképezett le Henri Cartier-Bresson New Orleans-ban és Cecil Beaton első angliai látogatása során, egy elhízott, felfújt, kopaszodó bábu maradt.
1966-ban, sikerei csúcsán történelmi jelentőségű estélyt akart adni. „Tánc fehérben és feketében” elnevezésű álarcosbált. Vendégeit arra kérte, hogy csak ebbe a két színbe öltözzenek. A bál helyszíne a Hotel Plaza volt és a díszvendég Katherine Graham, aki akkor a Newsweek és a Washington Post tulajdonosa volt. A meghívottak között volt Henry Fonda, Lady Bird Johnson, az elnök felesége 12 biztonsági ember kíséretében, Frank Sinatra, Candice Bergen, Gary Cooper özvegye, Franklin D. Roosevelt és Harry Truman lányai. A bárpulton 450 üveg Taittinger várt a szomjas vendégekre. Az étel annál kiábrándítóbb volt: sült csirke burgonyával, spagetti bolognai módra, tojásrántotta kolbásszal, aprósütemény, kávé. Esett az eső, a hangulat nehezen melegedett fel, az egyik vendég telefonon azt mondta ismerősének, hogy éjfél után indul be a mulatság. De azért volt, aki jól szórakozott, például Katherine Graham, aki egy óra hosszat táncolt a Plaza portásával.
Közben Capote abbahagyta az írást, illetve volt egy terve, a Meghallgatott imák című műre, amely valódi személyekről szólt volna. Egyebet a könyvről sokáig nem lehetett tudni. Végül az Esquire publikálta az első fejezetet 1975-ben, amely nem keltett különösebb visszhangot, majd utána a következőt, la Cóte Basque címmel (ez egy vendéglő neve volt), amely után kitört a botrány. A negyven oldalnyi írásban a Kennedyektől kezdve Capote mindenkiről leszedte a keresztvizet. Ennek az lett az eredménye, hogy eddigi „barátainak” többsége hátat fordított neki. Magára maradt. Alkoholtól, drogtól átitatva, elbutítva, alig 60 évesen halt meg 1984-ben.
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
