1966 augusztusa fontos mérföldkő volt a Beatles történetében. Augusztus 5-én jelent meg Revolver című albumuk, és augusztus 29-én léptek fel utoljára együtt élő koncerten (nem számítva az 1969. januári „háztetős” bulit Londonban).
Az együttes 7. albuma egy éves, igen kreatív munka eredménye volt, és azt az irányt folytatta, amelyet az előző, Rubber Soul című LP-vel már elkezdett, amely megelőlegezte azt a Pazar hangzás- és motívumgazdagságot, amely a következő lemezt, a Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band-et jellemezte.
A Revolvert minden idők 3. legjobb lemezének minősítette a Rolling Stone magazin. A 14 felvétel között ott találjuk a gombafejűek néhány legemblematikusabb számát. A zenebarátok ma is extázisba esnek, ha meghallják az Eleanor Rigby-t, a Tomorrow Never Knows-t vagy a Here, There and Everywhere-t. És ne feledkezzünk el a Yellow Submarine indulójáról, vagy a szatirikus társadalmi mondanivalójú Taxmanről sem.
A lemez borítóját Klaus Voorman készítette rajzok és fotók kollázsából. A német muzsikus-képzőművészt még Hamburgban ismerte meg az együttes, Klaus később a Manfred Mann basszusgitárosa lett.
John Lennon és Paul McCartney eredetileg Magic Circles, Beatles on Safari, vagy Pendulum címet akartak adni lemeznek, végül a forgótáras Smith & Wesson fegyverről nevezték el, egyben a bakelitlemez körkörös mozgására utalva.
Sok izgalmas kísérlet hallható ezen a lemezen. Az I’m Only Sleeping arról nevezetes, hogy ebben hallható az első, fordított felvétellel megszólaltatott gitárjáték a rock-történetben. Állítólag az történt, hogy éppen George Harrison gitárszólóját vették fel, amikor magnetofon kezelésével megbízott technikus fordítva tette fel a szalagot és lejátszáskor fordítva szólalt meg. Ez a hangzás óriási hatást keltett rájuk, és úgy gondolták, hogy tudatosítani kell ezt a véletlent. Az ötletre, miként a Liverpool Echo honlap írta, a legendás producer George Martin is rábólintott.
A Revolver dalai olyan optimizmust árasztanak, hogy Paul Good Day Sunshine című dalát több űrmisszió kísérésére is felhasználták. 2005-ben maga Macca játszotta el élőben a Nemzetközi Űrállomásnak ajánlva.
Ez a lemez ékesen tanúsította azt a törekvést, hogy a Beatles-ben egyre erősebb az igény a komolyabb zenei kísérletezésre. Nem véletlen, hogy alig néhány héttel a Revolver megjelenése után a Beatles megtartotta utolsó élő koncertjét San Franciscóban. Rájöttek ugyanis, hogy ezt a zenét nem tudják élőben megfelelő minőségben lejátszani, hiszen itt már nagyzenekari háttér is jelen volt a különböző stúdiótrükkök mellett. De elegük volt már a hisztérikus rajongókból, akiktől a koncerteken sokszor saját magukat sem hallották (ezért is hallani a korai évekből előkerült koncertfelvételeken, hogy nemegyszer hamisan játszanak…), nem volt magánéletük. Visszavonulásuk ugyan nagy szenzációt okozott, sokan az együttes halálát jósolták, hátralévő közös éveikben azonban addig soha nem tapasztalt magaslatokba ért zenéjük.
Külön történet az Eleanor Rigby alig 2 perce. Itt főszereplővé lépett elő George Martin, az „ötödik Beatle”. Ő írta a partitúrát, egy dupla vonósnégyesnek, amely Paul hangját kíséri. Bár Macca állítja, hogy fiktív személyről van szó, ő sem zárta ki annak lehetőségét, hogy „tudat alatt, belső ihlettől indíttatva” írta a dalt. A 80-as években a liverpool-i St.Peter’s Parish Church temetőjében, nem messze attól a helytől, ahol egy, a parókián rendezett búcsú alkalmából 1957 nyarán John és Paul találkoztak, találtak egy sírt, amelyre Eleanor Rigby neve volt vésve.
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
