Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Groucho Marx géniusza 15 mondatban

groucho-marx.jpg

Ha van valaki, az elmúlt évszázadból, akinek géniusza nem megy ki a divatból, az Groucho Marx. Ironikus és éleslátó volt, anélkül, hogy bántó lett volna – feltéve, hogy a könyezetének volt humorérzéke. Szürrealista és gyakran abszurd humora tette híressé mind a Broadway-n, mind a moziban, végül a televízióban, de írásai is szenzációsak.

Groucho, eredeti nevén Julius Marx (1890 – 1977) orvos akart lenni, de a család szegény volt, nem tudták taníttatni.  Imádta a könyveket, mindent elolvasott, ami a keze ügyébe került. Az első komoly munkája egy hivatalban volt, ahonnan meglépett, valahányszor a főnöke nem volt jelen. Ezután úgy döntött, hogy kipróbálja magát testvéreivel Chicóval (Leonard, 1887-1961) és Harpóval (Adolphe, 1888-1964). A többi már történelem. Kifejező arca, amelyet kihangsúlyozott fémkeretes szemüvege, óriási, feketére festett bajusza, dús szemöldöke, tőle elválaszthatatlan olcsó szivarja és látványos, hosszú léptű járása, egyedi megjelenést kölcsönöztek neki, amelyek a közönségből már önmagukban nevetést váltottak ki.

Nyolcvanhét éves korában bekövetkezett haláláig mintegy 20 filmben játszott, de számtalan színházi és tv-s produkcióban szerepelt. 1974-ben, három évvel halála előtt kapott egy tiszteletbeli Oscar-díjat – ugyanúgy, mint nem kevésbé zseniális pályatársa, Charlie Chaplin. Hamvai a hollywoodi Eden Memorial parkban nyugszanak és sírkövén a népi hit ellenére nem szerepel az „Elnézést, hogy nem állok fel” mondat.

Groucho Marx bölcsességei akkor is aktuálisak, ha éppen nincsen kerek évfordulója. Az ABC spanyol lap 15-öt választott ki okulásul.

A reinkarnációról: „Következő életemben szeretnék a világra jönni Henry Kissinger ragyogó elméjével, Steve McQueen csodálatos megjelenésével és Dean Martin elpusztíthatatlan májával.”

Politika: „A politika a problémák keresésének, téves diagnózisok felállításának és kétséges megoldásainak művészete.”

Szex: „Ne gondoljon rólam rosszat, kisasszony, szándékaim kizárólag szexuálisak.”

Házasság: „Minden nagy ember mögött egy nagy nő áll, őmögötte pedig a felesége.”

„Hogy sikerült Önnek húsz gyerek a házasság idején?” Szeretem a férjemet.” „Én is nagyon kedvelem a szivaromat, de azért néha kiveszem a számból.”

Korrupció: „ Csak módon lehet megállapítani, hogy valaki becsületes-e. Meg kell kérdezni tőle. Ha igennel válaszol, tudod, hogy korrupt.”

Élet/halál: „Ön meghalt, vagy az órám állt meg?”

„Gondolom, örökké élek, vagy meghalok közben.”

Okosság/butaság: „Lehet, hogy butának látszik, hogy úgy beszél, mint egy buta, de nem hagyja, hogy ez megtévessze hallgatóságát. Valóban buta.”

„Mindenen nevetni butaság. Semmi sem nevetni ostobaság”.

„A katonai intelligencia önmagában ellentmondás”.

Televízió: „A televízió nagyon nevelő hatású. Valahányszor valaki bekapcsolja, átmegyek egy másik szobába és olvasok egy jó könyvet.”

Jólneveltség: „Elnézést, hogy uraimnak szólítom, de nem ismerem elég jól önöket.”

Pénz: „Annyi minden van az életben, ami fontosabb, mint a pénz, csak túl sokba kerülnek.”

„Fiam, a boldogság kis dolgokból áll. Egy kis jachtból, egy kis házból, egy kis vagyonból…”

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.09.02. 17:40:10

Hahaha, q jó mind... :D Jó arc lehetett az ipse.

Göbölyös N. László 2016.09.02. 19:45:11

@geegee: Hatalmas figura volt, a Marx-fivérek legjobb filmjeit, a Botrány az operában, a Kacsalevest, a Go Westet, vagy az Egy éjszaka Casablancábant nem is tudom, hányszor láttam. Hihetetlenül találóak a szövegei, és tényleg megsemmisítő a humora, egyszerre abszurd, groteszk és nagyon szarkasztikus. Woody Allen mindig is a mesterének tartotta, de szerintem még olyanok is tanultak tőle, mint Joseph Heller vagy Kurt Vonnegut. Nem véletlen, hogy 1968-ban Párizsban volt egy mondás: marxista vagyok, Groucho irányzat...

Sólyom Tomi 2016.09.02. 22:17:46

Kár, hogy ahol véletlenül tényleg csúszott bele némi irónia és szellemesség, ott is elrontja a szövegeit a fordítás.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása