A zene gyógyír lehet mindenre, vagy majdnem mindenre. Nick Cave és együttese, a Bad Seeds ezekben a hetekben jelentkezett új lemezével, a Skeleton Tree-vel, először azóta, hogy tavaly júliusban 15 éves fia, Arthur, halálos balesetet szenvedett: 18 méter magasból zuhant le az angliai Ovingdean-ben, ahol szülei és féltestvére, Earl élnek.
A lemez, amelyen olyan nagyszerű zenészek játszanak, mint Warren Ellis, Jim Sclavunos, James Johnston és Barry Adamson, a tragédia felett érzett apai bánatot fejezi ki, atmoszférája nyomasztó, hipnotikus, zavarba ejtő. Mint ilyen, hasonló az 59 éves író-költő-muzsikus közel 30 éves pályafutásának legtöbb darabjához. A sötétség, a titokzatosság mindig is hozzátartozott Cave-hoz, de a lemez egyszerű szomorúsága más, mint amit a modern rock-költészet egyik ikonjától megszoktunk. „A trauma elpusztítja az alkotóteret” – mondta. Nick inkább beszél, mint énekel a zenei háttér felett, a sorok gyakran kizökkennek a ritmusból és ettől a zenekar is olyan, mintha állandóan szétesne. Az énekes magát kiszáradt fának tekinti, akinek az ágai – és szavai - már soha nem fognak felérni az égig.
A lemezzel egy időben mutatták be a One More Time With Feeling című dokumentumfilmet, amely a lemez elkészítésének folyamatát mutatja be. A 112 perces filmet az új-zélandi Andrew Dominik készítette. Ők már együtt dolgoztak a Jesse James halála, a tettes a gyáva Robert Ford című filmben.
Cave a filmben bevallja, hogy a szövegek nagy részét már megírta fia halála előtt, de a tragédia annyira lesújtotta, hogy utána képtelen volt bármi érdemlegeset írni. Ennek fényében különösen megdöbbentő, hogy a nyitószámban, a Jesus Alone-ban egy „égből lezuhanó testről” beszél. Közben olyan sorokat hallunk például a Magnetóban, amelyek a korai idők legőrültebb Birthday Party-s dalaira emlékeztetnek: „Elhatalmasodott rajtam a sürgető érzés, hogy megöljek valakit/annyira rossz kedvem lett a szupermarket-sorokban”. És ott van benne most is a felsőbb erő keresése, csakhogy ezúttal nem jön válasz úgy, mint egykor a God In The House-ban.
Cave máskor oly szuggesztív és erőteljes hangja, amikor beszél, szinte halottnak tűnik, amikor pedig énekel, eddig ismeretlen fojtott hangszíne lesz. Ennek legékesebb példája az I Need You. Kétségbeesésében ezúttal nincsen olyan férfias düh, mint egykor a Do You Love Me?-ban. A Distant Sky viszont a legemelkedettebb a maga klasszicizáló zenéjével, ebben azonban Else Torp dán énekesnő segítségére is szüksége volt.
„Most már minden rendben” – ismétli a záró, címadó dalban Nick, de ez cseppet sem hangzik megnyugtatónak. Rádöbbenti a hallgatót, hogy a gyász és a lélek megnyugvása sokkal bonyolultabb dolog, mint azt valaha is hittük volna.
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
