Anita Pallenberg, a 60-as évek egyik viharos életű „celebje” (akkor még nem volt divat ez a kifejezés), színésznő, modell, divattervező, Olaszországban született 1944-ben olasz anyától, német apától. A Rolling Stones legszorosabb baráti köréhez tartozott, előbb Brian Jones, majd Keith Richards élettársa volt. Az interjút a La Stampa készítette vele.

-Milyen volt az élete fiatalon Rómában?

-Művészekkel, értelmiségiekkel, a film világával voltam kapcsolatban.

-Hogyan ismerkedett meg Brian Jones-szal?

-22 éves voltam, modellként dolgoztam Németországban és fotósom ajánlott egy Rolling Stones-koncertet Münchenben. Nem voltak még akkora sztárok, de a Satisfactiont már megcsinálták. Ott ismerkedettem meg Briannel, aki művelt volt, ráadásul jól beszélt németül.

-Hogyan került át tőle Keith Richards-hoz?

-Barátok voltunk, sok LSD-t fogyasztottunk, de Brian rosszul bírta, rémálmai voltak tőle. Amikor lebuktunk Londonban, elmentünk Marokkóba. Brian kezdett egyre erőszakosabb lenni. Végül kórházba került. Keith és én is otthagytuk. Így kezdődött a kapcsolatunk.

-Ami végül 15 évig tartott.

-Biológiailag ő volt a megfelelő ember, hogy a gyermekeim apja legyen. Közöttünk inkább tisztelet és barátság volt, mint őrült szerelem. Keith nagyon nagylelkű. Nem gondoltam családalapításra, de terhes maradtam. És minthogy volt egy filmszerepem, abortálnom kellett. Bántott, de aztán a forgatás után újra teherbe estem. Ha valaki nem volt Sophia Loren Carlo Pontival a háta mögött, nehéz volt korrekt elbánáshoz jutni  az abortuszok terén.

-Mi volt az első filmje?

-Az első akkor volt, amikor még Briannel voltam együtt. Ő írta a zenéjét Jimmy Page-dzsel együtt, Volker Schlöndorff rendezte. Aztán játszottam a Barbarellában Jane Fonda mellett. Naponta csak egyszer forgattunk, unalmas volt várni, valószínűleg azért kezdtem el drogozni. A rendező, Roger Vadim, szórakoztató volt, kisfiúnak érezte magát és úgy is viselkedett. Jane viszont nagyon profin viselkedett, Keith-tel azonban nagyon szerencsétlenül járt. Keith eljött engem megnézni és beleszeretett Jane-be. A film után Jane eljött hozzánk Londonba, de Keith nem engedte be. Azt mondta, hogy a nagynénjére emlékezteti.

-Sokszor találkozott Mick Jaggerrel?

-Bennünket Marianne Faithfull-lal gyakran hagytak egyedül, mert Mick és Keith felvételeket készítettek. Marianne-nel barátnők voltunk, együtt mászkáltunk, szívtunk, rendszeresen eljártunk John Paul Getty-hez, mert neki mindig volt egy kis drogja.  (Mellesleg Marianne is egy ideig Brian-nel járt, őt Jagger szerette el a tragikus sorsú muzsikustól – GNL).

-Milyen volt London abban az időben?

-A hippik kora volt, de én sosem voltam az. Sokkolt, hogy a hippilányok mezítláb sétálnak a King’s Roadon. Olaszországban csak a szegények jártak így. Londonban kialakult egy kis sznob közösség, amely művészekből, zenészekből és néhány arisztokratából állt.

-Hogyan tudta nevelni gyermekeit ilyen életstílus mellett?

-Állandóan turnéztunk és Marlont magammal vittem. Nyolc éves koráig nem küldtem iskolába. Én tanítottam meg olvasni, írni, Keith anyja pedig Angela lányommal foglalkozott. (Ő Dandelionként ismert, apjától egy dalt is kapott – GNL). Őt is magammal vittem néha, de kevesebbszer, mint Marlont. Egy lány más.

-Sok érdekes emberrel találkozott?

-Nem mondhatnám. Nem voltam rajongó. Nem lelkesedtem azért, hogy John Lennonnal találkozom. Ugyanakkor nagy tiszteletet éreztem Jimmy Page iránt. Néha elmentem meghallgatni a Pink Floydot vagy Jimi Hendrixet.

-Miért váltak szét Keith-tel?

-A gyerekek nőttek és Keith-tel azért volt nehéz, mert egész nap aludt és nekem kellett volna mindig velük lennem. Drog nélkül nem tudtam volna végigcsinálni a turnékat. Amikor egyedül maradtam, örültem, hogy leszoktam. Alkoholista is voltam, és 20 év kellett, hogy kimásszak belőle. Volt néhány vőlegényem is, de semmi komoly.

-Gondol-e még a kábítószerre?

-Életem nagy szerelme volt, amiről le kellett mondanom. Egyedül maradtam, a családom nem akart látni. Undorító, agresszív voltam. Nem voltam boldog alkoholista. Élni akartam, gyógyulni. Az emberek haltak, jött az AIDS, sötét korszak volt.

-És sikerült kijutni belőle egyedül?

-Lehet-e másként? Ez a legfontosabb. 14 év óta nem nyúlok szeszhez. Mondhatnék harmincat is, de egyszer visszaestem. A nagy csatának vége, hacsak nem betegszem meg és nem írnak fel morfiumot, de nem teszik meg. Ma nyugodtan leülhetek olyanokkal egy asztalhoz, akik kokaint vagy alkoholt fogyasztanak.

-Hogyan lett divattervező?

-Textilből diplomáztam. Majd Vivienne Westwooddal dolgoztam együtt. Sok mindent csináltam, hogy megmentsem az életemet.

-Nehéz volt megtalálnia az identitását?

-Nem akarok megrekedni a 60-as éveknél. A divat áll a legközelebb hozzám, mivel ezzel töltöttem a legtöbb időt.

-Ki tetszik Önnek a divat világában?

-Vivienne Westwood. Aztán én magam is stíluskirálynő lettem. Mindenki fényképezni akar, és cikkeket írni a stílusomról.

-Miben áll az Ön stílusa?

-Csizmák, övek, kasmír, napszemüveg, szörme. Nem vagyok politikailag korrekt, ez tönkreteszi a világot. Tetszenek a laméanyagok. Hat hónapig dolgoztam Indiában. Tetszenek az ékszerek is. Sokat viseltem. Ma sokkal érzékenyebb vagyok, nem sokat tűrök meg magamon.

-Hol él, mit csinál szabadidejében?

-Londonban élek, de a teleket Jamaikában töltöm. Sokat kertészkedem. Van egy kertem Londonban egy német barátommal, és van egy Olaszországban is. Foglalkozom Marlon és Keith jamaikai kertjével is. Ebben az évben kétszer szüreteltünk banánt. Festek és rajzolok, botanikai képeket. Ez egy ősi művészet. Esténként nem járok el sehova, amióta érvényben van a dohányzási tilalom.

-Egyedül él?

-Igen, 20 év óta. ha látni akarok valakit, hívom, de nem szeretem, ha engem hívnak. Van néhány barátom a 60-as évekből. De mindenütt paparazzók nyüzsögnek, elegem van belőlük.

-Még mindig barátnők Marianne-nel?

-Nagyon közelállunk egymáshoz,  ő Párizsban él, de nemrég találkoztunk.  Hihetetlenül erős, tehetséges nő.

-Visszasír-e valamit?

-Nem, de jobban tetszett a korábbi légkör, nem dívott még a politikai korrektség, kevésbé volt unalmas az élet.

-Fél az öregségtől?

-Kész vagyok meghalni. Már annyit mindent csináltam. Anyám 94 éves korában ment el. Nem akarom elveszíteni a függetlenségemet. Most 72 éves vagyok, és őszintén szólva azt sem reméltem, hogy megérem a negyvenet….