Ennio Morricone, a mozi történetének egyik legnagyobb zeneszerzője november 10-én lesz 88 éves. A Decca ez alkalomból adja ki 60 című albumát, amely a Maestro által kiválasztott művekkel mutatja be pályafutásának keresztmetszetét. Ez alkalomból a La Stampa készített interjút a ma is rendkívül aktív mesterrel.
-A lemezkiadó ötlete vot, úgy gondolták, hogy jó üzleti fogás, és én sem tehettem mást, minthogy hallgattam rájuk. Mi, zeneszerzők, nem tehetjük meg, hogy körbejárjuk üzletfeleinket, mint az ügyvédek, meg kell várnunk, hogy ők keressenek meg bennünket – mondja Morricone.
-Igaz, hogy most először állít össze ilyen lemezt?
_Igaz, de mindent, amit korábban felvettek tőlem, én írtam és én is vezényeltem. Soha nem volt külön hangszerelőm, sem pedig karmesterem. Sok évvel ezelőtt váltam szabad foglalkozásúvá, vállaltam minden ezzel járó nehézséget, és soha nem bántam meg ezt a választást. Minden tervet, amit véghez vittem, én akartam, de a másoktól való függés gondolata sokáig gyötört. Legalább is így volt 16 évvel ezelőtt.
-Mi történt akkor?
-Nehéz megmondani. Nyugtalan voltam sokáig, az anyagiak mindenki számára fontosak, a zeneszerzők számára is. Tizenhat évvel ezelőtt olyan bizonyosságokat szereztem, amelyek korábban nem voltak meg.
-Igaz, hogy gondolt arra, hogy nem ír több filmzenét?
-Ettől mindig nevetnem kell. 1956-ban nősültem, és nem merek arra gondolni, hogy azóta hányszor mondtam a feleségemnek, hogy nem csinálom tovább, ezentúl csak abszolút zenét írok. Ezt mondtam a 80-as években a Misszió előtt, majd a 90-es években, amikor elmaradtak bizonyos elismerések, végül 2000-ben. Mára megtanultam a leckét, az Aljas nyolcas Oscar-díja után sem fogom ezt mondani.
-Mi nem tetszik Önnek ebben a munkában?
-Hogy kompromisszumokat kell kötni, bár sok esetben ezek kielégítőek voltak.
-Alessandro de Rose A hangokat követve című könyvében Ön elmeséli, hogy Franco Evangelisti zeneszerző a 60-as években az Egy maréknyi dollárért elkészülte után panaszkodott a filmzene miatt, azt mondta: „Tudod, hogy hány zeneszerző eladná az anyját is azért a munkáért, amit te csinálsz?”
-Visszagondolva erre jót nevetek. Az egy paradoxon volt, ki adná el az anyját? Evangelisti a paradoxon embere. De én már akkor tudtam, hogy a filmnek írni egyre fontosabb lesz.
-Mit tart a legérdekesebbnek a filmzene-írásban?
-Hogy minden kifejezési formában lehet írni: lehet dal, rock, drámai, informális, folk. A filmzenébe belefér minden zene, mint ahogy a filmbe is minden művészet. A film a totális zene lehetőségeit adja.
-Úgy érzi, hogy úttörő volt a tonális zene érhetőségének megteremtésében?
-Igen, bár kezdetben valaki azt mondta, hogy ha így folytatom, senki sem fog engem hallgatni.
-Hogy ment a dolog Tarantinóval, meggyőzte?
-Nézze, ez egy különös szakma. Ezt a filmet én nem akartam, de mint ismeretes, Tarantino eljött Rómába, hogy meggyőzzön. Hogy mivel? Azzal, hogy emlékeztetett: az én zenémet használta fel más filmjeihez és biztosított, hogy szabad kezet kapok.
-És jött az Oscar…
-Nem akartam elmenni Los Angeles-be, egy kicsit azért, mert nem voltam jól, meg azért, mert az Oscar nagy csalódásokat okozott. 1986-ban például a Misszóje zenéje egy nagy zeneszerző miatt esett ki (Herbie Hancock kapta meg a Round Midnight-ért), nem eredeti kompozíciókat dolgozott át, amivel nem is versenyezhetett volna. De Tarantino és a producerek erősködtek, elmentem és az Oscar megérkezett…
-És most?
-Meglátjuk. Nem mondtam még, hogy a zeneszerző nem tehet mást, mint vár?
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
