Már a Télapó sem jó. Már a Télapóból is pszichológiai esetet kreálnak. Méghozzá nem afféle kóklerek, hanem az egyik legtekintélyesebb szaklap, a The Lancet Psychiatry annak nézett utána, hogy vajon árt-e a szülő tekintélyének, ha a gyerek rájön, hogy a Télapó nem is létezik? Megingathatja-e a gyerekekben azt a hitet, hogy a szülők mindig igazat mondanak?  

A megkérdezett pszichológusok először is megállapították, hogy ezt a mesét a szülők élvezik, a velejáró titokzatoskodást úgy élik meg, mintha visszatérnének gyerekkorukba.

A gyerekek, míg egészen kicsik, hisznek benne. Az igazságot az esetek többségének fokozatosan tudják meg, és mint mondják, még nem volt egyetlenegy olyan páciensük sem, akit traumatizált volna az információ, hogy a Télapó nem létezik. A gyerekeknek szükségük van a varázslatra, a várakozás izgalmára és a valóság talán egy kicsit elszomorítja őket, de a szülők iránti bizalmukat nem ingatja meg. Okos magyarázattal egyébként a szülő is megkönnyítheti a Télapó-mese miértjének megértését.

Simonetta Gentile, a római Bambino Gesú (Gyermek Jézus) gyermekkórház pszichológusa szerint a gyerekek, amikor megtudják, hogy Télapó valójában nincsen, nem haraggal, inkább némi szomorúsággal és fájdalommal veszik tudomásul, de ez természetes a fejlődési folyamatban. A kritikus időszak 7 és 9 éves kor között jön, de amikor rájönnek, hogy valójában a szülők, a családtagok ajándékoznak, attól a Télapó iránti szeretetük megmarad.

Arról nem folytak vizsgálatok a Lancetnél, hogy vajon mennyire traumatizálja a gyerekeket a Karácsony már-már elviselhetetlen elüzletiesedése.