Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Titkok a sztárok leveleiből

johnny_june.jpg

Az utóbbi időben számos olyan levél került napvilágra, amelyeket zenészek írtak kollégáiknak és szeretteiknek. Ezekből kiderül, hogy ők is csak mindennapi emberek, akiknek szükségük van bátorításra, szeretetre, tudnak bocsánatot kérni és nekik is megvannak a maguk bálványai.

Kurt Cobain 1993-ban elnézést kért Juliana Hatfield énekesnő-dalszerzőtól. A Nirvana a New York-i Roseland Ballroomban lépett fel és Hatfield is ott volt a koncerten, amelynek gerincét az új album, az In Utero adta. Az együttes méltatta Julianna előző évben megjelent bemutatkozó lemezét, a Hey Baby-t, amelyen a Nirvana című dalban az énekesnő elmondja, hogy mennyire szereti Cobainék első művét, a Bleach-et. A Negative Creep volt a fő ihletője, ezért nagyon szeretett volna találkozni Kurttal. A backstage azonban kicsi volt, rengetegen zsúfolódtak benne össze, lehetetlen volt beszélgetni, csak néhány szót tudtak váltani. Julianna szerint Cobain nagyon kedves volt vele, a zenész azonban nem így érezte, ezért szükségét érezte, hogy bocsánatot kérjen és levélben köszönje meg a a dalt: „Nagyon megtisztelve éreztem magam, és tetszik az új albumod, különösen a My Sister. Hülyén viselkedtem, megzavart a sok ember” – írta. Miután tudta, hogy Hatfield Angliába megy koncertezni, befejezésül egy tanáccsal is ellátta: „Érezd jól magad és ne egyél kebabot.”

Hatfield néhány hónappal ezelőtt bevallotta, hogy a levelet, amelyet megőrzött, el akarta árvereztetni, mert pénzre volt szüksége, végül azonban elállt ettől, mert továbbra is nagy jelentőséget tulajdonít annak a néhány sornak.

Ötvenedik születésnapján, 1997-ben David Bowie a legváratlanabb személyek jókívánságait kapta. Az egyik még könnyekre is fakasztotta. A BBC rádióinterjúját félbeszakítva kapcsolta neki Scott Walkert, akit imádott már a The Walker Brothers idejében a 60-as években és ihlető forrásnak tekintette őt. Walker meleg hangon köszöntötte Bowie-t, megköszönte nagylelkűségét, amelyet a többi művész iránt tanúsított. A mélyen meghatott Bowie nehezen tudott magához térni. „Hihetetlen” – suttogta elhaló hangon, és könnyeivel küszködve kérte a felvétel másolatát.

Minden idők egyik legszebb szerelmes levelét írta Johnny Cash feleségének és pályatársának, June Carternek 1994-ben, 65. születésnapjára. „Boldog születésnapot, Hercegnő! Öregszünk és egyre jobban ismerjük egymást. Egyformán gondolkodunk, időnként kicsit összeszólalkozunk. De néha, mint ma, megállok és arra gondolok, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy megoszthatom az életemet a legcsodálatosabb asszonnyal, akivel valaha találkoztam. Elbűvölsz és múzsám vagy ma is. Vágyam tárgya és létem első számú értelme. Nagyon szeretlek. John.”  

Legendás volt a pár élete zenében és magánéletben egyaránt. 1968-ban házasodtak össze, de sokkal régebben ismerték egymást, bár együtt járni csak 1966-ban kezdtek, miután Cash elvált első feleségétől. Csaknem 40 évig éltek együtt. Az asszony 2003 májusában halt meg, Cash négy hónappal később cukorbetegségéből eredő komplikációkban az orvos szerint, de sokan meg vannak győződve arról, hogy a felesége halála miatt érzett bánatában.

Tupac Shakur 1995-ben kelt levele Chuck D.-nek, a Public Enemy rapperének tele van csodálattal és együttműködésre tesz javaslatot. A levelet Chuck D. tette közzé két évvel ezelőtt a Twitteren. „Peace, Chuck. Rengeteget tanultam a turnékon abból, amit csinálsz, és ahogyan csinálod. Furcsának tűnhet számodra, de a Te hozzájárulásod alapvető szerepet játszott abban, amivé lettem. Megtisztelne, ha közreműködnél Da Struggle Continuez című dalom felvételén.” A továbbiakban felajánlja neki, hogy vegyen részt koncertjein, és még egy filmszereppel is kecsegteti. Ezek azonban csak tervek maradtak, mert Tupacot egy évvel később megölték. 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (92) Egészség (16) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) Film (8) film (36) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (8) Fotográfia (3) fotográfia (4) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (28) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (31) Zene (146) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása