Gianluca Nicoletti olasz író-újságíró és Massimiliano Sbrolla rendező filmje, a Tommy és a többiek az autisták életét, a társadalommal való kölcsönös viszonyukat mutatja be.
Tommy nem más, mint Nicoletti fia. A rendezővel hármasban járják be Itáliát, találkoznak családokkal, akiknek autista gyermekeik vannak, így felszínre kerülnek mindazok a gondok, amelyek ilyen helyzetben megoldásra várnak.
Tommy most lett 18 éves és nagykorú. Ezzel törvény szerint megszűnt autistának lenni, mert az olasz törvények csak autista gyerekeket ismernek el, felnőttekkel nem foglalkoznak, így, aki betöltötte 18. évét, nem kapja meg az addig járó ingyenes kúrákat, nem vehet részt speciális programokban. Az állam segítsége csak havi 305 euróra korlátozódik és egy nem szükségképpen specializált asszisztens heti pár órás látogatására. Minden más a szülőre hárul.
Nicoletti két könyvet írt fiához fűződő kapcsolatáról és arról álmodik, hogy egyszer majd beszélgetni is tudnak egymással.
A filmen keresztül ő és a rendező megismernek más eseteket is. Egy anya például 20 év óta küldözget e-maileket Harry Potter aláírással autista lányának. A lány pedig leír mindent a varázslónak, amit az anyjának nem mondana el. Simona állapota súlyosabb, előre-hátra ringatózik a székben, és anyja elmondja, hogy mennyire fárasztó az ellátása, rendben tartása. Damianónak csodálatos a hangja, de a konzervatórium elutasította, mint autistát, pedig amikor elkezdett énekelni, „kinyílt előtte a világ” – mesélte róla apja.
Az utazás során vannak örömteli találkozások a sípályán, a különböző játékparkokban, de elszigeteltség, nehéz beilleszkedés esetei is akadnak. Vannak, akik reményeket fűznek különböző oltóanyagokhoz, homeopatikus kúrákhoz.
A film nem kerül meg a „mi lesz, ha én már nem leszek?” nagy félelmét sem, amit a szülők éreznek, amikor arra gondolnak, hogy ki törődik gyermekeikkel, ha ők meghalnak. Megoldások tervei körvonalazódnak egyesekben olyan megfelelő struktúrákról, amelyek befogadják a felnőtt autistákat. Nyolc év alatt 15 millió euróból autista gyerekek szülei létrehoztak egy otthont, ahol azok nyugodt körülmények között élhetnek. Van, aki on-line üzletet nyitott lánya jövőjének biztosítására. „Sok olyan munka van, amelyet el tudnának végezni az autisták a közösség javára” – vélekednek a szülők, de ehhez sok ember magatartásának meg kell változnia.
A filmhez nem kaptak állami támogatást. Az első segítség a Luiss egyetem diákjaitól jött. A többi pénzt crowdfundinggal szedték össze.
A film záró jelenetében egy gyermekkórus énekli Brunori Sas A torero ruhája című dalát, amely a csalódás és a remény közötti örökös őrlődésről szól.
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
