Botrányosnak tartja a Le Nouvel Observateur, hogy Oliver Stone négyórás Putyin-filmjét, amelyet a France 3 sugárzott három részletben, a francia köztv műsorára tűzte, mert a lap szerint nem lenne szabad ilyen hosszú és Vlagyimir Putyint minden megjegyzés nélkül nyilatkozni hagyó filmet sugároznia.

A film célja – állítja a cikk írója – nem az, hogy leleplezze a demokrácia állapotát a mai Oroszországban, hogy bemutassa gazdasága erősségeit és gyengéit, kultúrájának sokszínűségét, hanem hogy újra és újra  bírálja a néha valódi, de a legtöbbször elképzelt összeesküvéseket, amelyeket szerint az egyetlen gonosz hatalom, Amerika táplál.

Putyin nyilván azért fogadta el, hogy interjút adjon, mert ismerte Stone-nak ezt az életmű-beszélgetés rögeszméjét és felismerte, hogy milyen előnye származik a rendező iránta érzett csodálatából.

Csecsenföld, Ukrajna, Szíria, az iszlám terrorizmus – Putyin mindent úgy állítja be, mintha Washington lenne a felelőse, az amerikai titkos szolgálatok idéznék elő a káoszt, hogy destabilizálják a világot, míg Oroszország felelősségteljesen arra törekszik, hogy ne szítsa ezeket a válságokat, sőt, igyekszik megoldani azokat. És Stone nem vitatkozik ezekkel az állításokkal – írja a Nouvelobs.

Sőt, még rá is tesz egy lapáttal, amikor kijelenti, hogy az Egyesült Államok meg akarja buktatni Putyint, mert nem akarja, hogy Oroszország sikeres legyen. Érdekes – ironizál a cikk – Putyin mégis kijelentheti, hogy országa virágzik, létrejött a demokrácia. Miért kellene ebben kételkedni? Miért kellene magyarázatot kérni az ellenzékiek haláláról, azokról a kritikus jelöltekről, akik nem indulhatnak a választásokon? Az állítólag virágzó gazdaságról, amely csak nyersanyagokat képes exportálni? A hatalmas vagyonokról, amelyeket az elnök és barátai halmoztak fel egyik napról a másikra? Ellentmondani, amikor azt állítja, hogy lányainak és férjeiknek nincsenek gazdasági érdekeltségeik, csak a sport és a művészet érdekli őket?

Miért kellene elárulni a tv-nézőknek, hogy a kisebbik lánya 2013-ban feleségül ment egy bizonyos Kirill Salamov nevű üzletemberhez, akinek apja Putyin köreihez tartozik és akinek vagyon a Reuters szerint szédítően növekedett azóta és elérte a 2,85 milliárd dollárt?

Miért venné Stone a fáradtságot, hogy megkérdezze a Krem urától, hogy van az, hogy az olyan propagandamédiumok, min a Sputnik vagy a Russia Today hazugságokat árasztanak az őket befogadó nyugati országokról? Miért kérdezné, ha saját fia, Sean Stone is a Russia Today-nek dolgozik már több éve? – tette fel végül a kérdést a NouvelObs.

A France 3 vezetősége úgy döntött, hogy „Kell-e hinni Putyinnak?” címmel konferenciát rendez a film első két részének levetítése után.

E magazin szerkesztőjének mindazonáltal eszébe jut egy régi magyar dokumentum. Fele-köztársaság volt a címe és Benda László készítette az 1980-as évek elején Észak-Koreáról, ahol akkor még az „államalapító” Kim Ir Szen uralkodott. Gyilkos képet festett a rezsimről, a személyi kultuszról, csupán a tények közlésével, a helyi illetékesek és az arra „érdemesek” megszólaltatásával. Egyetlen kommentáló mondat sem hangzik el a filmben. A magyar nézőknek mégis borsózott a háta és aligha volt ember, aki azonosult volna a „szeretett és tisztelt vezér” figurájával és rendszerével. Lehet, hogy Oliver Stone-nak is ez volt a célja, hogy szájbarágás helyett elgondolkodtassa a nézőket?