Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Botrányos Oliver Stone Putyin-filmje?

stone_putin.jpg

Botrányosnak tartja a Le Nouvel Observateur, hogy Oliver Stone négyórás Putyin-filmjét, amelyet a France 3 sugárzott három részletben, a francia köztv műsorára tűzte, mert a lap szerint nem lenne szabad ilyen hosszú és Vlagyimir Putyint minden megjegyzés nélkül nyilatkozni hagyó filmet sugároznia.

A film célja – állítja a cikk írója – nem az, hogy leleplezze a demokrácia állapotát a mai Oroszországban, hogy bemutassa gazdasága erősségeit és gyengéit, kultúrájának sokszínűségét, hanem hogy újra és újra  bírálja a néha valódi, de a legtöbbször elképzelt összeesküvéseket, amelyeket szerint az egyetlen gonosz hatalom, Amerika táplál.

Putyin nyilván azért fogadta el, hogy interjút adjon, mert ismerte Stone-nak ezt az életmű-beszélgetés rögeszméjét és felismerte, hogy milyen előnye származik a rendező iránta érzett csodálatából.

Csecsenföld, Ukrajna, Szíria, az iszlám terrorizmus – Putyin mindent úgy állítja be, mintha Washington lenne a felelőse, az amerikai titkos szolgálatok idéznék elő a káoszt, hogy destabilizálják a világot, míg Oroszország felelősségteljesen arra törekszik, hogy ne szítsa ezeket a válságokat, sőt, igyekszik megoldani azokat. És Stone nem vitatkozik ezekkel az állításokkal – írja a Nouvelobs.

Sőt, még rá is tesz egy lapáttal, amikor kijelenti, hogy az Egyesült Államok meg akarja buktatni Putyint, mert nem akarja, hogy Oroszország sikeres legyen. Érdekes – ironizál a cikk – Putyin mégis kijelentheti, hogy országa virágzik, létrejött a demokrácia. Miért kellene ebben kételkedni? Miért kellene magyarázatot kérni az ellenzékiek haláláról, azokról a kritikus jelöltekről, akik nem indulhatnak a választásokon? Az állítólag virágzó gazdaságról, amely csak nyersanyagokat képes exportálni? A hatalmas vagyonokról, amelyeket az elnök és barátai halmoztak fel egyik napról a másikra? Ellentmondani, amikor azt állítja, hogy lányainak és férjeiknek nincsenek gazdasági érdekeltségeik, csak a sport és a művészet érdekli őket?

Miért kellene elárulni a tv-nézőknek, hogy a kisebbik lánya 2013-ban feleségül ment egy bizonyos Kirill Salamov nevű üzletemberhez, akinek apja Putyin köreihez tartozik és akinek vagyon a Reuters szerint szédítően növekedett azóta és elérte a 2,85 milliárd dollárt?

Miért venné Stone a fáradtságot, hogy megkérdezze a Krem urától, hogy van az, hogy az olyan propagandamédiumok, min a Sputnik vagy a Russia Today hazugságokat árasztanak az őket befogadó nyugati országokról? Miért kérdezné, ha saját fia, Sean Stone is a Russia Today-nek dolgozik már több éve? – tette fel végül a kérdést a NouvelObs.

A France 3 vezetősége úgy döntött, hogy „Kell-e hinni Putyinnak?” címmel konferenciát rendez a film első két részének levetítése után.

E magazin szerkesztőjének mindazonáltal eszébe jut egy régi magyar dokumentum. Fele-köztársaság volt a címe és Benda László készítette az 1980-as évek elején Észak-Koreáról, ahol akkor még az „államalapító” Kim Ir Szen uralkodott. Gyilkos képet festett a rezsimről, a személyi kultuszról, csupán a tények közlésével, a helyi illetékesek és az arra „érdemesek” megszólaltatásával. Egyetlen kommentáló mondat sem hangzik el a filmben. A magyar nézőknek mégis borsózott a háta és aligha volt ember, aki azonosult volna a „szeretett és tisztelt vezér” figurájával és rendszerével. Lehet, hogy Oliver Stone-nak is ez volt a célja, hogy szájbarágás helyett elgondolkodtassa a nézőket? 

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.10. 05:42:56

Valóban botrányos, mert megdönti a hamis liberális tabukat.

Hívő hitetlen 2017.07.10. 16:15:53

A Krem ura. Te minek írsz? És miért éppen a cenzúrát hiányolod?

Laciii 2017.07.10. 16:16:13

Amúgy tényleg botrányos, hogy pont Putin mond igazat és sokan mások nem.

fidesz maszop dk egykutya 2017.07.10. 16:30:53

@Laciii: putyin igazat? Egy kgb ügynök diktátor? Ha ha.

Laciii 2017.07.10. 16:40:34

@fidesz maszop dk egykutya: ott a link, The Guardian, olvass, informálódj.

Netuddki. 2017.07.10. 17:22:13

@Laciii: És? Akkor mi van? Attól még a putyin egy szaros kis diktátor marad, aki elteszi láb alól az őt kritizálókat.

Graves 2017.07.10. 18:03:48

aki putyint élteti, az csak egy aberrált komcsi lehet.
Különösen a magyaroknak kellene óvatosan nyalni az ilyen diktátorok valagát, de ugye kádár népe retteg-fosik a demokráciától, inkább lemegy kutyába. Hitler utolsó csatlósa, a kommunizmus legvidámabb barakkja, és most putyin apuka legszilárdabb "európai"bástyája. Magyarok? Birkák!

exterminador 2017.07.10. 18:32:58

Persze teljesen felesleges és kontraproduktív cenzúráért visítozni, de azért nem árt tisztában lenni vele, hogy Oliver Stone már réges-régen szétdrogozta az agyát, és minimum húsz éve nem lehet komolyan venni. Csinált ő Fidel Castroval is filmet, legközelebb valószínűleg Észak-Koreába ruccan át.

Semper Fidelis 2017.07.10. 18:41:29

Tényleg botrányos, már-már a demokrácia megcsúfolása, hogy egy elnök azt mond amit akar, nem azt, amit a nagytiszteletű liberálisok előírnak számára..... Mennyivel demokratikusabb lenne kiforgatni, félremagyarázni, igen.

Holo Qi (törölt) · http://elmenypark.net 2017.07.10. 18:54:58

Ha ezen a bolygón kitörne az Igazság, alig maradna életben valaki.

fidesz maszop dk egykutya 2017.07.10. 19:01:25

@Laciii: Nem kell nekem cikk hogy olvassak, informálódjak, követem a kis sztálin tevékenységét, tudom micsoda kakakupac az elvtársaival együtt ;)

David Bowman 2017.07.11. 22:14:40

Micsoda világot élünk! Az oroszok mondanak igazat. A szart tényleg a CIA kavarja.
A tag kérdezte Putyit a házrobbantásokról?

medium size devil 2017.10.14. 05:19:52

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Nem dont meg semmit. Stone komcsi es mar reg be van drotozva az internacionalista bomlaszto dezinfo gepezetbe, ennyi az egesz. Primitiv egyoldalu Amerika fikazo

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) Film (8) film (36) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (8) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (28) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (31) Zene (146) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása