Aki eddig nem értesült róla, július 7-én volt a csokoládé napja. Az alkalmat megragadva számolt be a La Repubblica arról, hogy a L’Aquilai egyetem kutatói megerősítették: a közkedvelt édesség javítja a kognitív képességeinket a flavonoidok idegvédő hatására.

A csokoládét a köztudat azonban inkább a szerelemmel társítja, valamint az ízével nyújtott élvezettel. Nem véletlen, hogy az elmúlt évtizedekben több filmnek is főszereplője volt (Csokoládé, Charlie és a csokoládégyár, de a már-már pornografikus erotikába hajlott Dusan Makavejev Sweet Movie-jának leghíresebb jelenete, a csokoládéban fürdetett szépség...

Már az Hernán Cortés által a mai Mexikóba vezetett spanyolok is megértették, hogy az indiánok igazi kincse a kakaói és tudták, hogy uralkodójuk, Montezuma több csészével ivott belőle, mielőtt asszonyait felkereste.

A botanikusok szerint már kr.e. 4000 körül létezett az Orinoco és az Amazonas völgyében egy „kakawének” nevezett fa. Valószínűleg a mayák volt az elsők akik rájöttek magjai hasznosságára és elkezdték termeszteni. A megőrzött magokból italokat készítettek, általában melegen itták, gyakran kukoricalisztet, erős paprikát keverve beléjük. Az édes, forró kakaó akkor még nem volt ismert.

A kakaó aztán fokozatosan szerepet kapott az étkezésben, az orvoslásban és a szertartásokban. Egy legenda szerint a kakaó istene egy hercegnő véréből született, de megölték, mert árulta el, hová rejtett el egy kincset a háborúba ment férje.

A kakaó hírét Cortés elvitte Európába. Egyik levelében úgy írt róla, mint erőt adó italról. Az igazi kakaó-kereskedelem 1585-ben indult el, amikor az első szállítmány Vera Cruzból Sevillába érkezett. De az európaiaknak kezdetben nem ízlett, túl keserűnek és állagát földszerűnek tartották, ám a spanyol szerzeteseknek köszönhetően, akik mesterei voltak a különböző teák és keverékek készítésének, az erős fűszerek helyett nádcukor és fahéj került bele. Később a vanília és a tej csodákat tett vele.

Az 1600-as évek közepén Londonban és Párizsban már csokoládéivók nyíltak és a gazdag házakban is fogyasztották. Elterjedését azonban továbbra is gátolta az a bizonyos „földszerű” állaga.

1802-ben egy Bozzelli nevű torinói feltaláló készített egy hidraulikus gépet, amellyel finomította a kakaómasszát és jobban összekeverte cuorral és vaníliával. Majd 1828-ban a holland Van Houten megtervezett egy hidraulikus prést, amely elválasztotta a kakaómasszát a kakaóvajtól és olyan anyagot hozott létre, amely finoman megdarálva a ma is ismert kakaóport adta. Innen már sima út vezetett a mai csokoládéhoz.

1735-ben Carlo Linneo botanikus a fúszererek osztályozásánál a kakaóit Theobromának, „istenek eledelének” nevezte.

Ma a világ kakaótermelésének 70%-a Elefántcsontparton, Kamerunban, Ghánában és Nigériában folyik, a fennmaradó része Dél- és Közép-Amerikában, de Ázsiában is, ott ahol kávét is termelnek: Malajziában, Indonéziában, Sri Lankán, Jáván. De ez utóbbi kivételével nem nagy ültetvényeken, hanem kis magánparcellákban. A feldolgozás zömmel az európai országokban történik.

Az olasz kutatók szerint nemcsak hogy javítja memóriánkat, megoldó-képességeinket, hanem igen hasznosnak bizonyul akkor, ha fáradtan, kialvatlanul kell egy feladatot elvégeznünk. Ilyenkor a csokoládéfogyasztás csökkenti a hibalehetőséget. A kísérletek szerint ez különösen nőknél válik be. De megállapították azt is, hogy idős embereknél egy tartós, legfeljebb 3 hónapos, rendszeres csokoládé-fogyasztás gyorsítja az agy reagálását és a beszédkészséget. Feltűnő javulást értek el azoknál a kísérleti alanyoknál, akiknél már tetten érhető volna némi kognitív leépülés.

A kutatók ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy a már említett pozitív hatások mellett a csokoládénak van negatív oldala is: magas a kalória-tartalma és koffeint is tartalmaz. Vagyis ne vigyük túlzásba a fogyasztását. Jusson eszünkbe Miranda Ingram angol írónő gondolata: „Ne higgyük, hogy a csokoládé a szerelem helyettesítője. A szerelem az, amely a csokoládét helyettesíti.”