Egy 15 méter magas halom egy 750 méteres tetőn. Törökország déli részén, a szíriai határtól 60 km-re. A romok kőkörökből, emberekkel és állatokkal dekorált építményekből állnak. Összességében a körök átlója 300 méter. Összehasonlítva, Stonehenge átmérője alig több mint 50 méter.

A faragott kőblokkok inkább hasonlítanak egy mükénei vagy azték városra, mint dolmenekre vagy menhírekre, pedig Göbekli Tepe 12 ezer évvel ezelőtt jött létre. Azaz 5500 évvel korábban, mint a bretagne-i Carnak, 6500 évvel a sumér városok, 7 ezer évvel a Stonehenge előtt és 7500 évvel korábban, mint a nagy piramisok és közel ezer évvel Jerikó megalapítása előtt.

Ez a kőszentély valószínűleg hosszú idő alatt született meg. A legrégibb része több tonnás, köralakban elhelyezett T alakú oszlopok. A következő évezredben kisebb, négyszögletes építmények létesültek. Néhány évszázaddal később romok felhalmozódása és mezőgazdasági tevékenység nyomai egy korszak végét jelentik.

Amikor Göbekli első köveit lerakták, Földünk másképpen nézett ki. Az emberek nagy része vadászott (pl. mamutra), és gyűjtögetett, és a mezőgazdasági forradalom nem terjedt ki a Közel-Keletre, Európára még kevésbé.

Ami az éghajlatot illeti, a Driász-kor, egy 1300 éven át tartó kis jégkorszak volt, amelynek okairól több feltételezés született. Magyarázták az óceáni áramlatok módosulásával, az atmoszferikus cirkuláció módosulásával, de egy üstökös becsapódásával is.

Ennek az elméletnek, bár erősen vitatták, szövetségese lett a Göbekli Tepe. Az edinburghi egyetem  kutatói megpróbálták megfejteni a kövekre vésett jeleket. Az állatokat csillagászati jelekként értelmezték és számítógép segítségével rekonstruálták az akkori égbolton elhelyezkedő csillagok állását.

Szerintük fontos esemény történt az égen 12.950 évvel ezelőtt és Göbekli Tepe lakói meg akarták őrizni ennek emlékét. Ebből az értelmezésből vezették le Göbekli Tepe egyik funkcióját, miszerint ez volt az első obszervatórium.

A helyszínen dolgozó régészek azonban cáfolják ezt az értelmezést. Szerintük a romok között talált oszlopok egy tetőt tarthattak, ami akadályozta volna a csillagok megfigyelését. És rendkívül merész dolognak tartják azt is, hogy ha valaki égitesteket lát az állatokban anélkül, hogy ismerné az adott nép kulturális szokásait.

Egészen új feltételezéssel állnak elő a német régészeti intézet munkatársai a Göbekli Tepében talált koponyacsontok vizsgálata alapján.  A maradványokon kőszerszámmal készített vésés és okker festék nyomai láthatók és a rajtuk fúrt lyuk arra enged következtetni, hogy a koponyákat felfüggesztenék. A német kutatók szerint a koponyákat a halottak iránti tiszteletből dekorálták ki, kevéssel haláluk után, de az is lehet, hogy ellenségeik trófeái voltak.

A koponyák kultusza nem ismeretlen a történelemben, sőt, a történelem előtti korszakokban sem, de itt egy nem szokványos fajtájáról van szó. Mivel azonban a szentély nem volt temetkezési hely, valószínű, hogy rituális szertartásokra használták fel azokat. Felfedezésük fontos a régmúlt szokásainak megismerése szempontjából.

Még a szakemberek is nehezen tudják meghatározni azt, hogy kik építették. Az biztos, hogy nem volt írásrendszerük, nem hagytak hátra írást az életükről, a szokásaikról. Nem maradtak utánuk sem házak, sem munkaeszközök, amelyekkel a szentélyt építették.

„Húsz évi ásatás és kutatás után kezdjük úgy látni, mint egy találkozóhelyet a zóna vadászcsoportjai között” – magyarázta Jens Notroff német régész.

Az archeológusok különben nem szeretik a „szentély” szót, mert ilyen esetben az egy új istenség imádatát, egy pantheont, vagy a vallást is magába foglalja.  Inkább a „rituális hely” kifejezést használják, megkülönböztetésül a szent és a profán között.

Az kiderült, hogy az összejövetelek alkalmával vadhúst és sok szeszt fogyasztottak. Sok vadhús-maradványt találtak és nagy kőedényeket ital üledékével.

Az, hogy nomádok így össze tudtak gyűlni egy ilyen hely megépítésére, sokat elárul társadalmuk szervezettségének szintjéről – mondják a régészek, akik felhívják a figyelmet arra, hogy milyen munkamegosztás, együttműködés, koordináció szükséges ilyen méretű munkához.

„Az etnográfiai kutatások kimutatták, hogy a közösségi munkák és lakomák milyen fontos tényezők a csoportkohézióban. Ez különösen érvényes a kis vadász-gyűjtögető csoportokra, amelyek a rendszeres összejöveteleken cseréltek információkat, javakat, találtak maguknak társat” – mondja Jens Notroff, aki szerint az építmény nagysága, az oszlopok díszítése azt mutatják, hogy a közösség emlékezetének is szánták.