Angelo Angiolino olasz újságíró-író Játéktörténetek című könyvében végigveszi az ókortól máig azokat a játékokat, amelyeket az emberek a leginkább kedveltek és azt állítja, hogy azokat sokat elárulnak művelőikről, jobban meg lehet ismeri általa egy népet vagy egy személyt arról, ahogyan játszik.
„A történetek, amelyek a játékokról szólnak, gazdagok érdekességekben, anekdotákban, összefonódnak a kor kultúrájával, követik annak fejlődését” – magyarázta Angiolino a La Stampában.
A könyvből megtudható, hogy a mai játékok többsége, más formában, már létezett a régmúltban is. Így páldául a fogócska már ismert volt az ókori Hellászban is és akit elértek, azt egy bottal kellett megérinteni. A kockajáték szintén ókori eredetű – hiszen már Julius Caesar is azt mondta, hogy a „kocka el van vetve” és a római katonák a Golgothán kockát vetettek Jézus Krisztus köpenyéért – de Dante is megemlíti zara nevű kockajátékot a Purgatóriumban. A Rubik-kockának, amely 1974-ben kezdte meg a világhódító útját, szintén megvolt az őse, a „15-ök játéka”, amelyet az Egyesült Államokban találtak fel és nagy divatban volt a 19. század végén. A Sudoku 1979 májusában jelent meg először a Math Puzzle and Logic Problems szakfolyóiratban, de eléggé emlékeztet Leonard Euler svájci matematikus 1782-ben feltalált „bűvös négyzetére”. Bizonytalan az eredete a „csocsónak”, német, francia és angol feltalálót is emlegetnek napjaink egyik nagy közösségformáló asztali focija kapcsán, az biztos, hogy az I. világháború után vált népszerűvé szerte a világon. Érdekes módon a nem kevésbé izgalmas gombfocit leginkább Magyarországon művelik a 20. század eleje óta, európai megjelenései szinte mindenütt magyar bevándorlókhoz kötöttek, ugyanakkor a 30-as évek elején Brazíliában is megjelent egy helyi változata.
„A játékokkal ugyanaz a helyzet, mint az ételekkel, nem lehet megmondani, melyik a legjobb. Ez függ a körülményektől, az asztalnál ülők étvágyától és a rendelkezésre álló időtől” – mondja a szerző.
Tagadhatatlan azonban, hogy vannak olyanok, amelyeknek hírnevén nem fog az idő. Ilyen a sakk. Perzsia meghódítása idején hozták be Európába az arabok a Sahtranit, a sakk ősét. 1475 körül vezették be azt a módosítást, hogy a királynő figurája minden irányban mozoghat. A sakk ihlető múzsája lett olyan híres államférfiaknak, mint Bonaparte Napóleon, Vlagyimir Iljics Lenin, Winston Churchill, Fidel Castro, Henry Kissinger, de köztudott Humphrey Bogart és Marlon Brando, Honoré de Balzac és Ludwig van Beethoven sakkimádata, és nagyra becsülte a játékot Giacomo Casanova és Al Capone, William Shakespeare és G.B. Shaw, Salvador Dalí és Aleister Crowley, Sir Arthur Conan-Doyle és Albert Einstein, de lehetne a sort a végtelenségig folytatni…Rita Levi Montalcini orvosi Nobel-díjas Az agy galaxisa című esszéjében méltatta a király, a futó, a gyalog hatását az agyra.
A szerző nem feledkezik meg a korunkban dívó különböző quiz-játékokról és megállapítja, hogy „a játék edzi az agyat, a relaxálás képességét, az intuíciót és az empátiát. És megtalálni a megfelelő játékot a megfelelő pillanatban annyit jelent, mint megtalálni az adott pillanat lelkét.”
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.