Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

A maják elveszett fővárosa a guatemalai őserdőben

48d1795f00000578-5343567-image-a-75_1517591133648-kgbc-u11012224615028uj-1024x576_lastampa_it.jpg

Valószínűleg mindent újra kell gondolnunk, amit eddig a maja civilizációról tudtunk, azután, hogy egy régészeti kincsesbányát fedeztek fel az őserdőben.

Amerikai, európai és guatemalai kutatók egy új lézertechnológia segítségével kutatták át egy 2100 négyzetkilométeres területet anélkül, hogy betették volna a lábukat az őserdőbe, egy repülő által szolgáltatott adatok elemzésével- Amit számítógépükön reprodukálva láttak, szinte lehetetlen volt – írja a La Stampa.

Petén zónája Mexikó és Belize határán már korábban is ismert volt olyan régészeti lelőhelyekről, mint Tikal, Holmul és Uaxactún, ahol a leletek 3000 évesek, de a maják virágkorukat a Kr. 300 és Kr.u 800 között élték.

A Lidar nevű készülékkel, amely fényjeleket bocsát a földre és regisztrálja a tükröződéseket, a régészek beláthattak az ágak alá és kb. 60 ezer kőépületet fedeztek fel. tehát a Petén-medencében nem 5 millió ember élt, ahogy eddig hitték, hanem legalább ennek kétszerese-háromszorosa egy hatalmas, modern városokhoz hasonlító metropoliszban.

A sok ezer építmény között vannak 30 méter magas piramisok, őrtornyok, vízvezetékek, teraszos földművelés nyomai, megemelt utak, amelyek kapcsolódnak egymáshoz. Egy civilizáció, amely nem használt sem kereket, sem teherhordó állatokat, hogy tudott ilyen agglomerációt felépíteni? – csodálkoznak a régészek, akiknek számításai szerint a város egyes részeiben négyzetméterenként 2 ember lakott. Több, mint a mai Pekingben.

Nyomokban látható, hogy a maják a földek 95%-át teraszosan művelték és öntözték. Ezek a földek bőségesen el tudták látni a lakosságot élelemmel, ami az ottani trópusi éghajlatot tekintve csodával határos.

A régészek becslése szerint az új, Light Detection and Ranging elnevezésű technológiával nyert adatok feldolgozása száz évre is munkát adhat a kutatóknak.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

David Bowman 2018.02.11. 13:49:08

Várjuk már meg a részletes kutatásokat. Most akkor mekkora területen éltek (volna) tízmilióan? Hány városban? 3000 éve nem az olmékok laktak ott?

Measurer 2018.02.13. 01:04:14

@David Bowman:
During the Maya classic period, which stretched from A.D. 250 to 900, the civilization covered an area twice the size of medieval England, according to National Geographic, and was much more densely populated.
www.washingtonpost.com/news/speaking-of-science/wp/2018/02/03/mayan-civilization-was-much-vaster-than-known-thousands-of-newly-discovered-structures-reveal/?utm_term=.448cae8fb62a

gigabursch 2018.02.13. 12:47:54

Sok-sok érdekesség fog még előtűnni így.
S a módszer is sokat fog még fejlődni.

ételizésítő 2018.02.13. 14:38:40

Nem technológia, technika.
A technológia az a módszer, ahogy a technikát gyártják.

"kutatták át egy 2100 négyzetkilométeres területet"
Kutattak, nem kutatták.
Tudom, nem könnyű ez a magyar nyelv.

A vesszőhasználati hibákat nem is említem.
Ha már írásra adtad a fejed, nem kéne megtanulnod írni?

ételizésítő 2018.02.13. 14:39:32

@Measurer:
Kár, hogy ezek mind feltételezések, amiket sem bizonyítani, sem cáfolni nem lehet. Ha te holnap előállsz egy elmélettel, hogy 300 ezer ember élt az egész területen, azt sem.

2018.02.13. 15:32:53

Azért nem menők, mert a mai ember számára hatszor érthetetlenebbek, mint az egyiptomiak.

Göbölyös N. László 2018.02.13. 18:02:46

Ismételten emlékeztetem nagyra becsült látogatóimat a normális társalgásra. Az érintettek ne keressék kölcsönös anyázásaikat, mert kimoderáltam azokat, és a jövőben is ezt fogom tenni, a hasonlókkal együtt, a kommentelők személyétől függetlenül. Ez nem az a fórum....

David Bowman 2018.02.14. 08:55:45

@Measurer: A cikk egy nagy mertopoliszról ír. Ráadásul többezer évvel mellélő.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (92) Egészség (16) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (42) Élet (3) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) Fotográfia (3) fotográfia (4) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (68) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása