Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Európai kultúra a történelem előtti időkben

poteriescampaniformes.jpg

A Nature-ben jelent meg az a tanulmány, amely azt sugallja, hogy az Európában élő népek már az őskorban egy közös kultúrához akartak tartozni.

Amikor az ókorra gondolunk, Róma jut az eszünkbe, régebbről pedig a fáraók Egyiptoma. A Nyugat Európája írásos emlék hiányában árnyékban marad. A tanulmány erre vet némi világosságot.

Az európai kontinens a piramisok építése idején nem volt üres pusztaság. Az itt élő népek nem voltak technológiailag olyan fejlettek, mint Mezopotámia vagy Észak-Afrika, nem voltak nagy városok, történeteket, leírásokat mesélő agyagtáblák, de az utókorra hagytak munkaeszközöket, edényeket, művészeti tárgyakat, sírokat.

Az edények nevet adtak egy kulturális irányzatnak, amely elterjedt az egész kontinensen, Portugáliától a brit szigetekig, Szicíliától Magyarországig. „Harang alak” kultúrának nevezték el a harang formájú edényekről, de voltak benne egyéb jellegzetes tárgyak  is, pl. kőből készült csuklóvédők, perforált gombok, tőrök…

Ennek a kultúrának nem volt egységes birodalma, nem volt városállamok közötti szövetsége, mint amilyenek a Közel-Keleten.  Sokáig kérdés volt, hogy egy migráns nép hozta-e magával művészetét az Ibériai-félszigetről vagy a kereskedelem során terjedt el a Kr.e. 2800 és 1800 között Nyugat- és Közép-Európában élő népek között.

A kérdés szakértői, a régészek és a korral foglalkozó történészek hosszú ideig megosztottak voltak. A Harvard kutatói most más megvilágításban foglalkoztak a kérdéssel. 400 bronzkori genetikai adatait vizsgálták. Ezek közül 226-é asszociálható a „Harang alak” kultúrával. A több csont olyanokéi voltak, akik előtte vagy utána éltek és összehasonlítási alapul szolgáltak.

A kutatók a „genetikai fotó” alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a helyiek elegyedtek a sztyeppék migránsaival. Globálisan az eredmények azt a genetikai sokféleséget mutatják, amely megfelel a korábban már ismert népvándorlásnak.

A „Harang alak” művészetet illetően a kontinensen élők voltak a művelői, akiktől aztán ezt átvették a migránsok azonosulásra való törekvésükben, de érdekes módon Angliában már éppen a migránsok vezették be ezt a kultuszt – írja a Le Nouvel Observateur.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.03. 11:52:57

Pont ezért kell most megvédeni magunkat, mivel nem szeretnénk átvenni mások kultúráját.

fuszujka 2018.04.03. 11:54:52

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: ha soha senki nem vette volna át mások kultúráját, még mindig a barlangodban ülnél és nem tudnád a hülyeségedet terjeszteni.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.03. 12:03:26

@fuszujka:

Ez nem igaz. Továbbá ha így is lenne, nem releváns érv.

Opi87 2018.04.03. 12:05:11

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Minden euròpai bevándorló, tán hallottál már az indo-európai migrációról?

Jakab.gipsz 2018.04.03. 12:41:39

@Opi87: És erről hallottál-e?

Aztán a nomádok letelepedtek, városokat épített és a későn jövők gettókba éltek.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.03. 13:10:10

@Opi87:

Így igaz.

Bejöttünk két hullámban - 25 ezer éve és 10 ezer éve - egy üres területre.

S ez hogy jön ide?

inebhedj - szerintem 2018.04.03. 14:02:20

Ez a mindenki bevándorló érvelés ugyan igaz, de nem túl hatékony, lévén a legtöbb társadalmi, kulturális, tudományos, stb vívmány ugyanezzel az érveléssel támadható.

teddybear01 2018.04.03. 14:42:46

A blogoló igazán kihagyhatta volna ezt a szalonmigránsozást.
Egészen más volt akkor és egészen más most a helyzet.

Az iszlám egy élősködő kultúra, amely sohasem fog megváltozni, és a követői rendkívül nehezen, vagy inkább sohasem fognak európaivá válni.

Akkor élőhelyet kerestek a bevándorlók, ahol felépíthették a házaikat, megművelhették a földjüket, halászhattak, vadászhattak. Egyszóval élhettek.
Most élősködni jönnek csak, azon a jóléti rendszeren, amit az itteniek munkájából származik. Ők viszont csak felélik az így megszerzett pénzt.

KAMA3 2018.04.03. 15:09:14

Ki fog ez alakulni. Hoznak magukkal sok jó és rossz szokást is, szerintem a jó szokásokat át fogjuk venni tőlük. Ez laza pár száz év alatt megtörténik, ezer év távlatában meg már csak genetikai vizsgálatokkal lehet majd kimutatni egy egyén "migráns vonásait". Szóval nem kell pánikolni, mindenképpen meg fog történni és nem fog fájni.

ételizésítő 2018.04.03. 15:39:50

@fuszujka:
Most egy szófiai elmegyógyintézetben ül, és akkor kap negyedóra netezési lehetőséget, ha hagyja, hogy az ápolók seggbedugják.
Szófiában ezért hiánycikk már a vazelin.

ételizésítő 2018.04.03. 15:42:50

Egyébként az egész hazugság.
A nagy magyarok jobban tudják, szerintük már 70 ezer éves rovásírásos emlékek bizonyítják, hogy itt már akkor is magyarok éltek, és már az írást is ismerték (javasolnám a Szakács Gábor - Friedrich Klára szerzőpáros műveit a témában).

Ehhez képest még birka is épelméjűnek tűnik.
Mondom: ehhez képest.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (92) Egészség (16) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) Film (8) film (36) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (8) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása