Aokigahara „az öngyilkosok erdeje” néven ismert Japánban. Egyike azoknak a helyeknek, ahol a legtöbben válnak meg életükből. 2016-ban Jason Lada horrorfilmet készített róla, 2017-ben pedig egy népszerű YouTuber, Logan Paul okozott botrányt egy félresikerült videójával, amellyel pedig állítólag éppen az öngyilkosságok ellen akart szót emelni.
Vajon miért a Fudzsijama oldalában lévő erdőt választják az öngyilkosok? – tette fel a kérdést az olasz Lettera 43.
A japán lakosság számához viszonyítva a Felkelő Nap Országában van a legtöbb öngyilkos, bár 2010 óta csökken a számuk. (2017-es adat szerint 21.140-en dobták el az életüket, összehasonlításul a fele annyi lakosú Olaszországban évente 4000 körüli az átlag). 2017-ben a 40 év körüliek közül 3282-en, a 60-as közül 3038-an lettek öngyilkosok. Viszont 2016-hoz viszonyítva tavaly 29-cel több serdülő hagyta itt önként a világot.
Az öngyilkosság minden része volt a japán kultúrának. Maurice Pinguet, a tokiói francia-japán intézet igazgatója Önkéntes halál Japánban című könyvében írja: „Japán elviekben soha nem tagagdta meg magától a halál szabadságát. A nyugati ideológia viszont ebben a kérdésben mindig ellenállt.”. Ez kétségkívül olyan tény, amelyen érdemes elgondolkodni, mert a katolikus vallás kezdettől fogva halálos bűnnek tartja, amely a pokol kapuit nyitja meg az elkövetője előtt, Japánban az öngyilkosságot évszázadok óta idealizálták, romantikusnak, hősiesnek, mi több, a szamuráj erkölcs szerint „becsületbeli kérdésnek” tekintették, ha valaki „méltatlanná vált” az életre. Ismertek a II. világháború kamikázék, de vannak más híres esetek is a mitizált öngyilkosságokra. 1927-ben Akutagava Rjiszonuke, A vihar kapujában szerzője vetett véget az életének, 1948-ban ölte meg magát szeretőjével együtt egy másik kiváló író, Oszamu Dazaj, a sindzsu rítusa szerint.
A szeppuku, vagy nyugaton ismertebb nevén harakiri, a szamurájok egykori szörnyű, hasfelmetszés általi öngyilkossági módja, ma már nem hősiességnek, inkább a valóságtól való menekülésnek tekintik. 1970-ben még így végzett magával egy újabb író, Misima Jukio siketelen „puccskísérlete után”…Egy olyan társadalomban, amelyben az emberek leginkább szorgoskodó méhekhez hasonlítanak, az öngyilkosság kezd gyávaságnak számítani és bélyeget nyom az egész családra. Talán ezért van az, hogy csendben, elrejtőzve követik el, és erre a legalkalmasabb ez az erdő.
A múlt század második felében az Aokigahara fái között annyi öngyilkosság történt, hogy a rendőrségnek havonta kellett összeszednie a hullákat. Az erdő, amely Jukaj (a fák tengere) néven is ismert, 3 ezer fhktáron terül el lávatalajon, amely ásványokban gazdag. A fák olyan sűrűn állnak, hogy a hatóságoknak figyelmeztetniük kell a kirándulókat: ne térjenek le a kijelölt ösvényekről, mert elvesztik tájékozódási képességüket.
Miért éppen az erdőbe mennek meghalni az emberek? Lehet, hogy abból a hagyományból eredően, hogy régen odavitték azokat az öregeket, akik már nem akartak a családjuk terhére lenni. A legenda szerint az Aokigaharában és a Kamuriki hegyen az otthagyott öregek szelleinek hatására tévednek el.
Pinguet szerint Japán még ma sem mondott le az öngyilkosság szabadságának elvéről, „mintha megértette volna, hogy a méltóságok és a békesség fontos része tűnik el ott, ahol egy civilizáció megvonja magától a meghalás szabad választását.”
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
