Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Buddhizmus, hip-hop, dj

xvmecb2ab06-707c-11e8-a52f-2c35723e0d8b.jpg

Japán dél-nyugati részén, Kjusu szigetén különös istentisztelet folyik. Tacumi Akinobu buddhista szerzetes a dj-művészet titkaiba avatja be az idős híveket.

A 33 éves szerzetes, aki kamaszkora óta a hip-hop kedvelője, saját lemezeket vesz fel ebben a műfajban. Miután sokáig titkolta kettős életét, most már nyíltan beszél erről látogatóinak.

„Igaz, hogy egy szerzetestől inkább klasszikus szöveget várnak, és amikor először vettem elő a lemezeimet a nagypapák és a nagymamák előtt, és bemutattam nekik hogyan kell scratch-elni, egy kissé meglepődtek. A környéken immár funky-szerzetesnek hívnak” – mesélte Tacumi az AFP-nek.

Hosszú, lófarokba kötött hajával külsőleg sem hasonlít buddhista szerzetesekhez. Azzal is szórakozik, hogy egy pillanat alatt átváltozik „human beatbox”-szá, szájával sokféle hangot produkálva, hip-hop stílusban.

„A Run DMC-t, a Public Enemy-t hallgattam, így jutottam el a beatboxingig. Előfordult, hogy egy sziklafal tetején gyakoroltam, ahol nagyszerű visszhang volt. Kezdetben nem mondtam meg, hogy szerzetes vagyok, a templomban meg azt, hogy dj vagyok. A zene iránti szeretet megvolt bennem már a születésem előtt. Anyám a hasára tett klasszikus vagy a 70-es évekbeli diszkó zenét, és később, amikor felfedeztem ezeket a lemezeket, az volt az érzésem, mintha már hallottam volna őket. Különös volt. Most saját kompozícióimban vegyítem az elektronikust, a dubstepet és a buddhista énekeket.”

Négy évvel ezelőtt Tacuminál szklerózis multiplexet állapítottak meg. Bottal tud csak járni, de továbbra is szenvedélyének él.

„Azt hittem, meghalok és hagyni akartam valamit magam után. Még a szívdobogást mérő monitor „bip-bip”-jét is felhasználom a zenéhez. Hirtelen közel éreztem magam az idősekhez, a betegekhez, a balesetet szenvedettekhez, akik eljönnek a templomba.”

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

czerka 2018.07.05. 01:56:24

Tipikus mai japán fiatal. Talál magának egy értelmetlen hobbit, amit aztán belefeccöli az összes energiáját, amit a világ más részein csajozásra fordítana egy fiatal. Nem árt ezzel senkinek, de nem is használ.
Fotózás, macaron sütés, barista tanfolyamok, videójátékok, megannyi felnőtteknek szóló játék, amit egy jólétbe belebolondult társadalom talált ki magának.

Alick 2018.07.05. 07:42:14

@czerka: Legalább olyasmit csinálnak, ami róluk szól valamennyire, jobb esetben még egzisztenciát is teremtenek belőle és a csajozókhoz képest kevésbé csúsznak bele a kodependenciába. :)

czerka 2018.07.05. 09:26:00

@Alick: tévedsz. Ezek a fiatalok egyszerűen felvesznek egy hobbit, mert minden japán fiatalnak van kötelezően egy klubja, ahova járnia kell iskolai évei alatt, amivel elütik az időt, de semennyire se róluk szól a dolog. A legtöbb ázsiai fiatalnak annyi egyénisége van, mint egy szardíniának egy konzervdobozban. Ilyen a genetikájuk, aztán a család és az iskola is szépen egyenlő méretűre vágja őket. Főleg Japánban. Különben munkahelyet se találnak, ugyanis egy japán munkahelyen nem lehet kilógni. Picit se.
A fiatalok egy része pont ezért inkább nem is talál munkát, már az iskolából kimarad, majd otthon lakik és a szülei eltartják. Ez a "szerzetes" fiú eltartatja magát egy buddhista szervezettel lényegében.
Mások otthon maradnak és airsoft fegyverekkel játszanak, fotóznak, videójatékot játszanak, elmennek értelmetlen macaronkészítő tanfolyamra (amiből sose lesz pénzük). Gyerekkoruk óta mindent csoportosan csinálnak valaki irányítása alatt, ha láttál már japán turistákat csoportban, pont úgy végeznek minden tevékenységet. Előveszik a Lonely Planetet és kipipálják az összes látnivalót, minden kép előtt megállnak a múzeumban és lőnek egy képet róla, mindegyik ugyanolyan képet készít a pisai ferde toronynál és a párizsi Eiffel-tornynál, meghallgatják az idegenvezető szövegét (japánul), hümmögnek rajta, meg "ááá" mind egyöntetűen csodálkoznak, ahol kell.

Általában ázsiai emberekkel utazni rosszabb, mint egy magyar proli turistacsoporttal. Utóbbi legalább vicces tud lenni. Utaztam nem egyszer együtt munkahelyi csoporttal és buddhista gyülekezettel is. Egy átlag magyar osztálykiránduláson érdekesebb dolgok történnek.

Ez a DJ szerzetes a hagyományos Japánban az elveszett fiatal tipikus példája, aki munka nélkül él, valakiknek a jóindulatából van mit ennie és hol laknia.

Almandin 2018.07.05. 22:52:57

@czerka: A japán társadalom túlszabályozottsága nekem se jön be. Valóban eléggé egyéniség-ellenes társadalom. Ezért is érdekes ez az ember. Mert szembemenni az átlaggal. Ritka.
Egyébként ennek (a birkaság elvárásának) a genetikához semmi köze. Egy magyar falu ugyanilyen volt 100 évvel ezelőtt, minden meg volt szabva a viselettől, a ház berendezésétől kezdve a vallásosságig és a viselkedés legapróbb részleteiig.
Ezért is van annyi boldogtalan a japánok között, még a családban is szerepet kell játszaniuk. Amúgy sok minden tetszik Japánban, sőt, nagyon szeretek olvasni róluk, a művészetük egyszerűen csodálatos.

czerka 2018.07.06. 03:23:56

@Almandin: "Egyébként ennek (a birkaság elvárásának) a genetikához semmi köze."

Pedig de. Ez jórészt genetika. Kb. 1000 éven át irtották azokat Japánban, akik kilógtak a sorból. Szó szerint. Ez volt a japán feudalizmus lényege. Ha 1000 éven át csak azokat engeded szaporodni, akik magasak vagy kékszeműek vagy alázatosak, akkor olyan embereket fogsz kapni 1000 év után, magasakat, kékszeműeket vagy alázatosakat. Japán ezért ilyen. Mert véres kézzel ilyenné tenyésztették magukat/egymást, az alattvalókat.
Máshol Ázsiában is el van nyomva az egyéniség, de sehol se olyan egyértelműen, mint Japánban.

Magyarország azért olyan, amilyen, mert mindenféle népek keveredtek. Magyarok, svábok, románok, szerbek, szlovákok, cigányok, zsidók.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2018.07.09. 07:15:45

Ha szerzetes...hogyan van hosszu haja?
Na.mindegy.

Alick 2018.07.09. 17:17:18

@czerka: Mégis a sárgák azok, akik gazdaságilag megeszik a világot reggelire. Mint a fegyelmezett csapattá összecsiszolt római katonák a "színes egyéniséggel rendelkező" barbárokat...

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (92) Egészség (16) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (42) Élet (3) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) Fotográfia (3) fotográfia (4) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (68) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása