Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

A helikopter-szülők veszélyeztetik gyermekeiket érzelmeik kezelési képességükben

helikopter.jpg

Azok a szülők, akik túlságosan óvják gyermekeiket, képtelenné tehetik őket érzelmeik irányítására, de ugyanez negatív hatással lehet iskolai előmenetelükre is.

A Developmental Psychology című szaklapban jelent meg egy nemzetközi kutatócsoport tanulmánya, amelyből a Guardian idézett.

Az angolszász világban „helikopter-szülőnek” nevezik azt, aki annyira jelen akar lenni gyermeke életének minden pillanatában, hogy végül ezzel kockáztatja érzelmi fejlődését és azt a képességét, hogy maga oldja meg stresszes helyzeteit. Hosszú távon az iskolai eredményre is káros hatással lehet ez a magatartás.

A kutatók 8 éven át foglalkoztak 422 gyerekkel és kísérleteket végeztek velük 2, 5 és 10 éves korukban.

A kétéveseket édesanyjukkal együtt arra kérték, hogy játszanak együtt és közben figyelték, hogy a szülő mennyire óvó és mennyre tartja ellenőrzése alatt a kicsit.

Amikor ötévesek lettek, már néhány célzott próbát is csináltak velük, hogy megismerjék, hogyan reagálnak egy az általuk vártnál kisebb édességre és azt is értékelték, hogy mennyi idő alatt tud  megfejteni egy korához mérten egyszerű találós kérdést.

A 10 éves korba lépők tanítóinál az iskolai eredmények után érdeklődtek, továbbá arra voltak kíváncsiak, hogy észrevettek-e náluk olyan zavarokat, mint a depresszió, a feszültség, a magányérzet.

A kutatók az ötévesekkel végzett kísérletekből arra a megállapításra jutottak, hogy a túlságosan óvó szülők gyerekei kevésbé tudnak uralkodni érzelmeiken, 10 évesen pedig gyengébbek voltak az iskolai eredményeik, mint azoknak, akiknek a szülei „mértéktartóbbak” voltak.

„A szülők, akik túlságosan óvjak gyermekeiket, nyilvánvalóan jó szándékkal teszik, de meg kellene érteniük, hogy önállóan szerezzenek érzelmi tapasztalatokat és csak akkor segítsenek, ha a feladat meghaladja a gyermek képességeit” – tanácsolják a szakemberek.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

czerka 2018.07.11. 06:22:36

Kelet-Ázsiában kizárólag kétféle szülő (anya) van. Az egyik, aki dolgozik, ezért aztán beleszarik, hogy mit csinál a gyereke, a másik pedig a gazdag üzletember, orvos vagy mérnök otthon lébecoló kvázi-prostituáltként élő felesége, a basáskodó, a gyerek minden percét beosztó helikopterszülő. Az utóbbiak gyerekeinek semmi szabadideje nincs, minden idejüket különórákon töltik, ezeknek nem kell, hogy bármi értelme legyen, csak annyi a fontos, hogy gyerek addig se lustálkodik, amíg zenetanár vagy angoltanár nyaggatja. Az ilyen gyerek sose tanulja meg beosztani az idejét, mert beosztják helyette. Az eredmény: elkényeztetett, nagyon öntudatos, magukat túlertékelő, szerethetetlen, depressziós gyerekek, akik ugyanolyan sablonemberek lesznek, amikor felnőnek. Ugyanazokat a gyerekkori tevékenységeket végezték: hegedűórák, angolórák, ugyanazok a tesztek, ugyanazok a beidegződések. Még a hobbijaik is ugyanazok, amik persze nem valódi érdeklődésen alapuló hobbik, hanem a szülők által nekik választott "hasznos" időtöltések. Ezért felnőve szembesülnek azzal, hogy akármennyit költöttek a taníttatásukra a szüleik, ők semmiben se mások, semmiben se különlegesebbek, mint a többi hasonszőrű fiatal és ezért nem is vonzóbbak a lányok szemében. Így rengeteg köztük az aggszűz fiú, akik még egyetemet elvégezve se szexeltek. Ez főleg azért jelentkezik lelki teherként, mert közben ömlik a mediából a szexualitás. És ha egy ázsiai lány külföldre utazik, ott egy átlagos olasz, amerikai, német srác a szemében szuperpasi lesz, mert egyszerűen nem olyan legóember, mint az egyformara nevelt ázsiai fiúk.

m.t. 2018.07.11. 09:21:33

@czerka:
"Az egyik, aki dolgozik, ezért aztán beleszarik, hogy mit csinál a gyereke"

Nem fejtetted ki hogy beloluk mi lesz, csak a helikopterszulok gyerekeit jellemezted. Tenyleg erdekel.

Muad\\\'Dib 2018.07.11. 10:03:50

@czerka:
Nahát, miket tud meg az ember Észak-Koreáról és Mongóliáról...

Almandin 2018.07.11. 11:10:23

Itt a bizonyíték, hogy a nevelésben mennyire igaz az arany középút elve. Nem jó elhanyagolni se, de a rátelepedésnek is nagyon rossz hatása van.
Gyakran a generalizált szorongó emberek nevelnek ilyen módon. A túlzott félelmeik miatt nem engednek semmi szabad cselekvést a gyerekeiknek, akik még a szorongást is eltanulják tőlük.

Csokáv 2018.07.11. 11:18:49

@czerka: " a másik pedig a gazdag üzletember, orvos vagy mérnök otthon lébecoló kvázi-prostituáltként élő felesége"
Kikérem magamnak! Szex sincs.

czerka 2018.07.11. 12:42:08

@Muad\\\'Dib: ki beszél Mongóliáról és Észak-Koreáról?

@m.t.: az itteni családokban már alsó középosztály szintjén is jellemző, hogy a nő otthon marad szülés után és sokszor soha nem is megy vissza dolgozni.
Azok, akik dolgoznak gyerek mellett, a legalsó társadalmi osztályba tartozó nők, ennek megfelelően a gyerekeik nem valami jó oktatást kapnak, melósok lesznek, de mondjuk nem rosszabbak szociális készségek terén, mint egy magyar gyerek. Mivel itt elég könnyű munkát találni, ezért nem is törik magukat a magasabb végzettségért. Esetleg valami kamu főiskolát végeznek.

Az, ami az én gyerekkoromban Magyarországon jellemző volt, hogy anyám (és minden osztálytásam anyja is) dolgozott és mellette rendesen nevelte a gyerekét, az itt ismeretlen. Az itteni nők egyfunkciósak, vagy feleségprostiként helikopterszülősködnek vagy dolgoznak és akkor a gyereknevelésre szarnak.
Itt egyáltalán nem jellemző, hogy a gyerek bármit is tanul a szüleitől. Minden, amit a gyerek tud, az iskolából vagy különórákról származik. Ezért minden gyerek teljesen ugyanolyan lesz. Legóemberek.

czerka 2018.07.11. 12:42:43

@Csokáv: valóban, szex itt se nagyon van gyerekszülés után

csakférfi 2018.07.11. 13:25:30

Monkey Business
A Yale tanulmánya szerint a majmok a prémium márkákra fittyet hánynak, de ugyanolyan irracionális fogyasztási szokásaik vannak, mint az embereknek.
A kapucinus majmok ismerik a gazdasági önállóságot. A korábbi kutatásaink is igazolták, hogy a majmok ugyanúgy érzékenyek a veszteségre, kockázatvállalás esetén irracionálisan viselkednek, és a döntéseiket is megpróbálják racionalizálni, akár az emberek. De ez az első olyan teszt, ahol a majmok ésszerűbben viselkedtek az embernél.
– mondta a tanulmány vezető szerzője, Laurie Santos, a Yale pszichológusa.
A kutatók négy kísérletet végeztek; ezek során a kapucinus majmoknak ugyanolyan termékeket mutattak, csupán annyi volt köztük a különbség, hogy az egyik drágább volt. A majmokat betanították a vásárlásra; az állatok megértették, hogy tudnak különböző árakon termékeket vásárolni. A kontrollvizsgálatok szerint a majmok megértették az ár és az érték közti összefüggéseket – vagyis tudatos fogyasztóként viselkedhettek.
Csakhogy amikor azt vizsgálták, hogy a majmoknak jobban ízlik-e a drágább étel, azt tapasztalták, hogy a majmokat nem olyan könnyű befolyásolni, mint az embereket. Santos szerint elképzelhető, hogy a mi viselkedésünket már az ismert piaci tapasztalatok is befolyásolják, viszont a majmokat épp emiatt nehezebb megtéveszteni."

index.hu/tudomany/2014/12/03/tanuljon_protestans_etikat_egy_majomtol/

Azt gondolom a majmok nem csak a fogyasztói magatartásban racionálisabbak.
Szülőként is "értelmesebbek" mint néhányunk.
Mintahogy a kutatás is bizonyítja.
:)

Muad\\\'Dib 2018.07.11. 13:32:08

@czerka:
No'hiszen, hát nem Kelet-Ázsiáról volt szó? Vagy Makaóról beszélünk? Kínáról? Japánról? Dél-Koreáról? ...
Megöl a kíváncsiság.

czerka 2018.07.11. 15:11:41

@Muad\\\'Dib: nem őriztünk együtt libát

Ellenzéki Tüntető 2018.07.11. 16:04:50

@csakférfi: ARRÓL NEM BESZÉLVE HOGY A MAJMOK NEK SZAVAZTAK ORBÁN VIKTORRA!!!

csakférfi 2018.07.11. 19:11:29

@Ellenzéki Tüntető:
"ARRÓL NEM BESZÉLVE HOGY A MAJMOK NEK SZAVAZTAK ORBÁN VIKTORRA!!!"

Meg én sem.
:)

Muad\\\'Dib 2018.07.11. 20:29:08

@czerka:
:D
Releváns válasz...
Azért majd megosztod velünk, hogy a te univerzumodban mely országok lettek kizárva Kelet-Azsiából és kik maradtak eme illusztris klub tagjai?

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) Film (8) film (36) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (8) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (17) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása