Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Mary Shelley és a nők nyoma a sci-fi irodalomban

mary-kdfe--620x349_abc.jpg

Mary Shelley-ről, a Frankenstein írónőjéről életrajzi film készült, amelyet a napokban mutatnak be világszerte. Ő volt az úttörő a sci-fi irodalmat gazdagító nők sorában, de számos követője volt – emlékeztet a Huffington Post.

Ezek a nők, bár kevésbé népszerűsítették őket, nem maradnak el Isaac Asimovtól, George Orwelltől, vagy H.G.Wells-től.

A januárban elhunyt Ursula Le Guin a legnagyobb Mary Shelley után. A politikai és feminista sci-fiben kiváló alkotása A kifosztottak, amelyben egy anarchista rendszerű bolygót ír le. 1974-ben ez a könyv kapta meg a sci-fi műfaj három legkiemelkedőbb díját, a Hugót, a Nebulát és a Locust.

A feminista megközelítésben, amely regényeit gyakran jellemzi, szintén úttörőnek tartják. Az 1969-ben megjelent Az éjszaka balkeze című könyvben az olvasó olyan bolygóra kerül, ahol nem léteznek biológiai nemek. Nincsenek sem férfiak, sem nő, az emberi lények szükségük szerint öltenek magukra férfi vagy női vonásokat.

ursula-leguin.jpg

Johanna Russ néhány évvel később írta A férfi másik fele című művét, amelyben egy titokzatos vírus elpusztítja a férfiakat és létrejön egy kizárólag nőkből álló társadalom. Az egyik nő visszamegy a múltba, 1960-ba. Összehasonlítva a két korszakot, erős bírálattal illeti a régi, amelyben a szexizmus és a patriarchátus uralkodott.

Lois McMaster Bujold a „space-opera” királynője. A sci-fi egyik legrégibb és legnépszerűbb fajtája, geopolitikai és tudományos tételekkel fűszerezett  űrkalandok jellemzik, mint a Csillagok háborúját vagy az Űrszekereket. Az amerikai írónő a szerzője a Vorkosigan-sagának, amely ma már klasszikussá vált.

George Orwell az 1984-gyel megírta a történelem leghíresebb antitotalitárius regényét, de jóval előtte egy nő még rémisztőbb jövőt vetített az emberek elé. A brit Katherine Burdekin 1937-ben publikálta A horogkereszt éjszakáját, két évvel a második világháború kezdete előtt, amit akkor még kevés közszereplő mert megjósolni. Burdekin egy 700 évvel későbbi korról ír, miután Hitler győzött Európában. A náci rendszer, amelyet leír, már elvégezte a zsidók kiirtását, az „idegenek” pedig rabszolgasorra jutottak. A nőktől eltiltottak minden jogot, egyetlen feladatuk lett: szülni. És mindent eláraszt az ideológiai propaganda és a terror. Látomásai, ha rövid időre is, nagyrészt beigazolódtak, de ma sem múlt el a veszély, hogy a világ újraélhet hasonló szörnyűségeket.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

agarik 2018.08.24. 23:13:49

Igaz. A kereszténység ismételten felütötte a fejét - a veszély valós.

JorEl 2018.08.24. 23:25:12

Mary Shelley nem volt még csak véletlenül sem sci-fi író, a frankenstein ugyan tagadhatatlanul kiváló alkotás, de valójában az orvosos horrorok előfutára. Ursula Le Guin ok, bár, ha a "feminista" felhangokat kivonjuk a képletből, akkor annyira nem nevezném kiugróan magas szintűnek a munkásságát. Lois McMaster Bujold az egyetlen valóban releváns találat, de ezt a sci-fi rajongók nem emlékszem, hogy bármikor is megkérdőjelezték volna. Katherine Burdekin megint csak erős kapufa, attól, hogy valami a jövőben játszódik, attól még nem lesz sci-fi.

Alternatív 2018.08.25. 00:26:41

"bár kevésbé népszerűsítették őket, nem maradnak el Isaac Asimovtól, George Orwelltől, vagy H.G.Wells-től"

Ez a megfogalmazás nagyon gáz. Egyrészt, még nem láttam Wells, Orwell vagy Asimov-reklámot.
Másrészt, nem a reklámozástól lesz jó egy író, ezt csak az egyesek hiszik.
Wass Albert vagy Tormay Cecile sem lesz jó író attól, hogy bizonyos körökben kötelező olvasmány.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2018.08.25. 06:58:43

A Frankenstein az nem egy zsidó monda volt eredetileg?
Az ultrafeminizmus csúcsa, amikor saját maga kényszernek érzi a szülést és ír egy utópiát ahol kötelezik rá. Ugye, ha a nők nem szülnek, akkor nők sem születnek...
Esetleg a Vorkosigan-sagát megnézem magamnak.

fénycsepp 2018.08.25. 08:47:47

Mary Shelley 18 évesen kezdte írni a művét egy horror sztori írás verseny keretében. Egy este, férje es Lord Byron társaságában, nemet rémtörténetek olvasott, majd okkultizmusrol es galvanizaciorol társalogtak. Pár nap múlva megszületett a hullát reanimalo tudós ötlete, ket év múlva a regény került kiadásra. Ja igen, Mary megnyerte a versenyt :) érdekes, hogya legtöbb ember tévesen gondolja, hogy az ujjaelesztett hulla Frankenstein.

Guszty 2018.08.25. 08:55:58

"A férfi másik fele" - a fenti leírás alapján - nem sci-fi, hanem a szokásos feminista picsogás.

Dread Naughty 2018.08.25. 09:23:14

Nagyon érdekelne, hogy a poszter szerint Orwelli szinten remek lenne-e egy írás attól, hogy abban kiírtják a nőket vagy egy olyan világot festenek fel, ahol végre lecserélhetik a picsogó, feminista, ötlettelen, gyáva, kétszínű, játszmázó nőket holmi szülőgépekkel?

eßemfaßom meg áll 2018.08.25. 09:25:08

H.G. Wells nő volt. Láttam a Warehouse 13-ban :)

eßemfaßom meg áll 2018.08.25. 09:25:46

"feminista sci-fiben " baszki ez kemény

eßemfaßom meg áll 2018.08.25. 09:30:15

@fénycsepp: "érdekes, hogya legtöbb ember tévesen gondolja, hogy az ujjaelesztett hulla Frankenstein. "

Vagyis a legtöbb ember nem olvasta/nézte se könyvben se filmen.

Mentol frász 2018.08.25. 10:17:20

Lehet beszélni a magyarokról is?
Szepes Mária
Goldman Júlia (J.Goldenlane)
és még sokan mások...

Dan da Man 2018.08.26. 15:15:24

Érdekes volt, köszönöm...

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (8) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (17) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (68) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (31) Zene (146) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása