Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Hol a szülők felelőssége az amerikai tömegmészárlásokban?

1_123125_123075_2094298_2098145_2099207_040420_columbine_jpg_crop_promo-large.jpg

A támadás délelőtt történt. Egy tanuló táskájába rejtett automata fegyverrel ment be az iskolába. Arca felismerhetetlen volt, keményebb, alattomosabb a megszokottnál. 27 gyereket ölt meg a Sandy Hook általános iskolában 2012. december 12-én a Connecticut állambeli Newtown-ban. Adam Lanza azóta beírta nevét a médiasztárrá vált tömeggyilkosok közé.

Lionel Shriver a We Need to Talk About Kevin című könyvében a tizenéves gyilkosok egyikének anyja nevében férjéhez írt levelében mondja el, hogy mit látott és mit gondol a fia tettéről.

A könyvet olvasva nehéz megmondani, hogy a gyerek szörnyetegnek született vagy később vált-e azzá anyja depressziója miatt – írja a Le Nouvel Observateur. Tény, hogy a könyvbeli Kevin gonosz. Hároméves korában szétmázolja születésnapi tortáját, majd szétszaggatja anyja holmijait. Serdülőként megrongálja szomszédjuk kerékpárját, és ezzel a halálát okozza. Elhiteti apjával, hogy szeret vele sétálni, de magában teljesen hülyének tartja azért, hogy ezt elhiszi. Nyitott ajtónál maszturbál. Mindez eltúlzottnak tűnik, de Shriver megtörtént esetekből merített. Kevin Katachadurian eléggé hasonlít Eric Harrishez, az 1999-es Columbine iskolabeli mészárlás egyik elkövetőjéhez. A pszichopata Harris 1981-ben született és 18 évig élt egy amerikai családban, amely nem ismerte fel a baját, mert a fiú látszólag normális volt.

A Colorado állambeli Columbine egyik középiskolájában végrehajtott vérfürdőben Harris és barátja, Dylan Klebold 12 tanulót és egy tanárt ölt meg, és további 24 embert sebesítettek meg, mielőtt mindketten önmagukkal is végeztek. Dylan rendkívül eszes, de depressziós volt, Eric viszont igazi pszichopata. A két lelki sérült fiatal találkozása kellett ahhoz, hogy a tragédia bekövetkezhessen. A depressziós izgalomba jött, míg a pszichopata megszervezte a gyilkolást – mondta az esetről az FBI pszichológusa, Dwayne Fuselier, aki részt vett a nyomozásban.”Azt hiszem, hogy Eric azzal a szándékkal ment be az iskolába, hogy öljön és nem számított nála, hogy ő is meghalhat, Dylan viszont meg akart halni és nem bánta, hogy vele együtt mások is meghalnak” – magyarázta.

Dave Cullen amerikai újságíró Columbine című könyvében aprólékosan leírja a gyilkosokat: Eric Harris szép fiatalember volt, kellemes modorú, mosolygós, tetszett a lányoknak. Sokat olvasott, főleg Nietzschét, de megdöbbentő volt felsőbbrendűségi komplexuma. A környezetében lévő embereket mentális fogyatékosoknak tartotta, akiket el kell pusztítani és megalázott mindenkit, akiknek érzelmei voltak. Ugyanakkor imádta a robbanások hangját és vonzották az állati ösztönök. Csodálója volt a náci Harmadik Birodalomnak, ki akarta írtani az emberiség egy részét. Búcsúvideójukban Harris így üzent szüleinek: „Sajnálom, nem tudom magamat visszatartani”. Klebold pedig ezt mondta: „Csak annyit tudok, hogy egy jobb helyre megyek, nem szerettem túlságosan az életemet.”

Cullen Harris pszichopátiájáról azt írja, hogy a diagnózis önmagában nem magyarázza meg a gyilkosságokat, csak az alapjait rakja le. „Ezeknek a személyek, akiknek másképpen működik az agyuk, túlságosan egocentrikusak, nincs empátiájuk, de ezt titkolják és szeretnek hazudni.”

Honnan származnak ezek a zavarok? Robert Hare kanadai pszichológus, aki  egész életét a pszichopátia kutatásának szentelte, valószínűnek tartja, hogy a genetikai hajlam már eleve megvan, és ezt bizonyos családi körülmények tovább növelik. Ilyen  gyerek felnőhet egy szerető családban is, az érintett szülők többsége lát is a  gyereknél különös jeleket már kiskorban. Without Conscience című könyvében egy ötéves kislányt rajtakap az édesanyja, amit rendszeresen a WC-be akarja fojtani a macskájukat, de a tettenérés  alig zavarja. A pszichopaták gyakran keresnek izgalmi forrásokat – írja Hare.

2014-ben a Le Monde-ban jelent meg egy cikk egy 17 éves fiúról, aki megerőszakolta, megkínozta, majd megölte egyik iskolatársnőjét. A szülők előzően semmi különöset nem vettek észre viselkedésében.  Ahogyan Columbine esetében sem.

Harris apja karikatúra szerű katona volt, már hat éve nyugállományban. Életének pillérei a jó hírnév fenntartása, a kemény büntetések és a kevés lelkizés voltak. Felesége részidős dolgozó volt. Mindketten egyetértettek abban, hogy fiúk kordában tartásához elég, ha eltiltják a számítógéptől. Eric közben már lopásokat, rablásokat is elkövetett, és több embert halálosan megfenyegetett.

Két évvel ezelőtt Klebold anyja írt egy könyvet, amelyben összegyűjtötte emlékeit fia gyermekkoráról. Eric-kel ellentétben Dylan sosem volt hideg szörnyeteg. Okos gyerek volt, 10 évesen már ő mosta saját holmiját, a teljes tökéletességre törekedett, és egyáltalán nem volt humorérzéke, öniróniája – derül ki az anya emlékeiből, aki semmit sem vett észre fia súlyos depressziójából. A mészárlás előtti vasárnapon ő és férje csak arra figyeltek fel, hogy a fiú hangja élesebb a szokottnál. Andrew Solomone író e könyv előszavában így írt: „Még mindig azt gondoljuk, hogy ha beléphetnénk azokba az otthonokba, ahol ezek a gyilkos fiatalok nevelkedtek, láthatnánk, hogy a szülők mekkora hibákat követtek el. Lehet valami igazság ebben a megközelítésben, de mégis óriási igazságtalanság lenne ebből arra következtetni, hogy a szülők a felelősek a történtekért.”

A szülői felelősség kérdése azért is vitatott, mert a Klebold-Harris kettős látszólag normális volt.

Vannak azonban más esetek, amikor az abnormalitás nyilvánvaló.

2007-ben a virginiai műszaki főiskola tömeggyilkosa, Seung Hui Cho, aki 33 embert ölt meg, kiskora óta súlyos mentális zavarokban szenvedett, gyakran némaságba burkolózott, és irtózott minden fizikai érintkezéstől. Búcsúlevelében a gazdag gyerekeket ítélte el és Krisztushoz hasonlította magát. Szüleinek tisztító üzemük volt, nővére a Princeton egyetemen tanult. A pszichiáter szerint a fiút folyamatosan mérgezte a perkloroetilén, amelyet a vegytisztításnál használnak, és ez a toxikus anyag növeli a skizofrénia kockázatát az arra hajlamos egyéneknél.

www_usnews_com.jpg

A Sandy Hook iskola gyilkosánál, Adam Lanzánál már hároméves korában jelentkeztek fejlődési problémák. Nem tudta elviselni a  zajt és undorodott bizonyos színektől is. Apja, Peter Lanza 2014-ben újságíróknak elmondta, hogy autizmust állapítottak meg a fiánál, de véleménye szerint e mögött valami súlyosabb betegség lappanghatott. Valószínűleg a skizofrénia. A támadás előtt már olyan sovány volt, hogy ettől is lehettek komoly mentális zavarai.

Ugyancsak végzetes betegség húzódhatott 1966-ban a 26 éves Charles Wittman által rendezett vérfürdő mögött. A gyilkos előbb megölte a feleségét, majd egy texasi egyetemen 16 embert mészárolt le. A boncoláskor derült ki, hogy agydaganata volt.

Ahány eset, annyi nyilvánvaló, vagy látens ok. A szülői felelősséget is csak az egyes esetek megvizsgálása alapján lehet tehát felvetni – állapítja meg végül a francia hetilap.

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnightcoder2 2018.09.19. 06:52:37

Valami módon szűrni kellene ezeket. Lehet itt hivatkozni társadalomra, környezetre, de az emberiség elég jelentős része él hasonló vagy rosszabb helyzetben, és csak egy-két ilyen idióta van aki bekattan.
És nem a videojátékoktól, filmektől, és nem is attól hogy az USA-ban sok a fegyver, mert ha ezek lennének az okok, akkor az amcsi városok úgy néznének ki, mint egy B kategóriás zombifilm. Itt egyes emberekkel van probléma akik jobb esetben így ölnek, rosszabb esetben találnak más, hatékonyabb megoldásokat, Pl. robbantás.

Berelhetoreklamfelulet 2018.09.19. 08:40:42

A helyes kérdés "hol nincs", ugyan is 150%-ban a szülök felelőssége.
Az ő dolguk (lenne) nevelni a hülye kölyküket, de a mai elzüllött társadalomban világra szarják, majd utána hagyják nőni mint a gazt, nem foglalkoznak velük vagy nevelik őket.

IQ-hoz kéne kötni a gyerekvállalást, sokkal jobb hely lenne a világ...

haXXXor 2018.09.19. 09:52:36

Minden történet más. Ha a depresszióst 'szerették volna', akkor lehet nem ismerkedik egy pszichopatával. De a pszichopatát ha 'szerették volna', attól még ugyanolyan pszichopata maradt volna. Neki más segítség kellett volna.. és így tovább. Én nem tudnám azt mondani, hogy a szülő felelőssége ez.. talán a személyiségzavarok detektálása igen de ennél mélyebb felelősség nem lehet. Nem felelhetünk senki fejében megjelenő gondolatokért és az ezekből fakadó tettekért mert ezekre nincs rálátása senkinek sem.

Berelhetoreklamfelulet 2018.09.19. 10:16:02

@haXXXor:
Mi az, hogy nem tudnád azt mondani? Akkor ki a a faszom a felelős? A mikulás?
Kis korúért az őt nevelő felnőtt a felelős. Feketén fehéren le van írva a törvényben. Az ő felelőssége bármit is tesz, vagy történik vele.

Kezdjük ott, hogy kis korúnak nem adnak el fegyvert a boltban, így max a szüleitől szerezhet fegyvert, alapból ott a felelősség....

Berelhetoreklamfelulet 2018.09.19. 11:44:46

@Zoli Gyenge:
Ja akkor honnan szerzik? Veszik a tescoba mi?

zsibizsebe 2018.09.19. 14:05:27

@Berelhetoreklamfelulet: Vagy a Walmartban... ami ott kb hasonló, mint itt a tesco. Javaslom a további ítélkezések előtt a Napsugaram és a Columbine után című könyvek elolvasását. Utána az ember kevésbé ítélkezik felelőtlenül

Shish Yakoo 2018.09.19. 16:58:50

Miért pont Amerikában a legtöményebb az ilyen zakkantak előfordulása? Ezt vizsgálta valaki?

Berelhetoreklamfelulet 2018.09.20. 08:33:53

@zsibizsebe:
Walmartban 22év a korhatár a fegyvervásárlásra... (Régen 18 volt)
Szal? Másik érv ami nem bukik meg 10s alatt?

zsibizsebe 2018.09.20. 08:41:10

@Berelhetoreklamfelulet: A sokadik lövöldözés után pont az egyik ilyen lövöldözés hatására emelték 18-ról 21-re. Olvass már utána.
De még ez is kevés, amíg minden második háztartásban 1-2-3 fegyver van és szinte bárki fegyverhez juthat.
Figyelj, feljebb említettem 2 könyvet. Ha azt hosszúnak vagy fárasztónak érzed elolvasni, akkor ott van még a Kóla, puska, sült krumpli című film.

Berelhetoreklamfelulet 2018.09.20. 10:53:41

@zsibizsebe:
Köszi, hogy leírod még1szer azt amit én írtam, de hol is az érved?
Jah nincsenek csak a pofázás megy....

btw 18éves is felnőtt korú már, így ez csak egy reklám fogás (törvényileg még mindig 18évtől lehet fegyvert venni csak a walmart meg még pár mainstream hely növelte, az ingyen reklámért)

Jah amúgy meg szinte bárki fegyverhez juthat, csak nem legálisan, és akkor megint ott van a szülő felelőssége, hogy miért is követ el bűnt a gyerek akiért ő felel?

Natla 2018.09.20. 13:29:39

Javítsuk màr àt a komplexumot komplexusra legyszi

Örömhernyó 2019.10.01. 07:31:16

A rengeteg félrevezető információ, elütés, rossz, magyartalan fordítás közül egyet kiemelnék: Adam Lanza nem automata fegyvert vitt magával, hanem félautomatát. Automata fegyvert birtokolni nem egyszerű még az USA-ban se. Civileknek szinte lehetetlen. A lövöldözéshez félautomata sportpuskát használt, egy Bushmaster XM-15-öst. Ja és ugyanezt a típust használta John Allen Muhammad és Lee Boyd Malvo is 2002-ben. Csak hát ők egy fekete iszlámisták voltak, tehát őket nem emlegeti a fősodratú lakájmédia a fegyvertípussal kapcsolatban.

Reactor 2022.04.24. 23:37:31

Gondolatrendőrség híján képtelenség kideríteni, melyik diáknak durran el az agya, és válik közveszélyessé. Azt pedig talán mégse kéne meglépni. Én a megoldást speciel az iskolaőrökben látom, nem a pszichomókusokban. Azok maximum odébbgörgetni tudják a problémát, megoldani nem. Ahogy a videójátékok betiltása se jelent megoldást (a Klebold-gyerek szerette a Doom-ot anno, és naná hogy a játék lett kikiáltva főbűnösnek).

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (42) Élet (3) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (8) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (17) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (28) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (68) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (31) Zene (146) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása