Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Beszélgetés az isteni Lollóval

lollo.jpg

Gina Lollobrigida 91 évesen is legenda az olasz filmművészetben. Ma is szívesen nyilatkozik, beszél életéről, művészetéről, családjáról, félelmeiről. Ezúttal a La Stampának adott interjút a Via Appián lévő házában, saját maga tervezte fekete kosztümben.  Annyit mindjárt az elején elárult, hogy a legjobban a Sophia Lorennel való rivalizálásának feszegetését unja. De azért kerülő úton mégis kapott ilyen kérdést.

-Ki volt az Ön számára szimpatikusabb, Loren, vagy Bosé?

-Egyértelműen Lucia Bosé. Közelről ismertem. Nem tudott magának jó frizurát csináltatni a szépségversenyekre, én és egy barátnőm segítettünk neki.

-Mit szeretne, ha mint színészre, vagy mint szobrászra, fotósra emlékeznének Önre?

-Sajnos, széles körben csak színésznőnek ismernek. Sajnos sokan irigykedtek rám, pedig többi művészetemre is büszke vagyok.

-Megbánta, hogy színésznő volt?

-Nem, mert a film azonnali hatású: szerepel az ember egy filmben és másnap már az egész világ ismeri. A szobrászatban, a festészetben  ehhez 300 év kell. Egyébként a legverhetetlenebb rajzban vagyok.

-Mikor írja meg az önéletrajzát?

-Kettőt készítek. Egy írásosat és egy fényképeset. Egy ostoba fickó adott ki rólam egy nem engedélyezettet – a címét nem mondom, mert nem reklámozom – cikkekből másolt ki és ebből írt egy zagyvaságot. Ezekkel keresett egy csomó pénzt.

-Önt Amerikában kényeztették…

-Százszázalékig. A producerek a forgatások végén mindig megajándékoztak. Azt mondták, menjek el a Bulgarihoz, válasszak, amit akarok, brilliánst, fülbevalót, brosst. Egyszer egy Rolls Royce-t kértem, és megkaptam, olyant, mint amilyen Erzsébet királynőnek volt.

-Azzal érte a baleset Zeffirellivel?

-Az úgy volt, hogy megkérdezte tőlem, nem akarok-e elmenni Firenzébe megnézni a Fiorentina-Cagliari meccset. Azt mondta, hogy ott lesz Gian Luigi Rondi is. (Híres forgatókönyvíró, ő írta többek között az 1952-es Éjszaka szépei című filmet, amelyben Lollo is játszott). Neki meg azt mondta, hogy én is ott leszek. Csak később árulta el, hogy igazából Gigi Rivát, a Cagliari sztárját akarta látni, de ezt nem mondta meg, mert őmiatta nem mentem volna vele Firenzébe. 

-Miért mentek a Rolls-szal?

-Zeffirelli egy nyitott Forddal jelent meg nálam, és esett az eső. Az én kocsimmal mentünk, de már reggel rossz előérzetem volt. Háromszor rám szólt, hogy gyorsítsak, csúszós volt az út, és elvesztettem az uralmamat a volán felett. Nem láttuk a meccset.

-Moszkvában egy fogadáson egyforma ruhában jelentek meg Liz Taylorral.

-Egy Christian Dior-kreáció volt. Feloldottuk a kínos helyzetet, megöleltük egymást és tiszta szívből nevettünk.

-Meg szokta nézni a filmjeit?

-Szeretem újra megnézni őket, mert szebbeknek tűnnek. A párizsi Notre-Dame remekmű. Mindig nagyon kényesen válogattam a szerepeimet. Nem játszani akartam, hanem átélni. A legszebb talán a Császári Vénusz volt.

-Melyik partnerét találta a legszebbnek?

-Sean Connery nem volt rossz. Jó színész és korrekt ember.

-Ki volt nem korrekt.

-Yul Brynner próbálkozott. A Sága királynője forgatásán Tyrone Power éppen a lakókocsimban volt, próbált megnyugtatni, mert ideges voltam.  Aztán azt mondta, hogy nem kap levegőt. Még rajta volt Salamon király palástja. Kiment, mosolyogva visszanézett, de nem jutott el a saját lakókocsijáig. Amikor meghalt, a sminkes visszavarázsolta Tyrone Powerré. Mindannyian sokkhatás alatt voltunk. Ott tartottak bennünket Madridban egy hónapig, akkor érkezett meg helyére Yul Brynner. Amikor csókolóztunk, elvesztettem a fejemet. A rendező azt mondta, „ennyi”, de mi csak folytattuk. Lehet, hogy azért, mert közelről láttam a halált.

-Mit tud mesélni Humphrey Bogart-ról?

-Kivételes figura volt, már reggel pityókásan érkezett és dalolgatott. A Beat the Devil forgatásán sokat szórakoztunk. Este Bogart vitatkozott Truman Capote-tal, Robert Capával, aki rettenetes tréfákat eszelt ki. Capote volt a legkisebb közülük, de a legerősebb is, mindig ő győzött. Szerelmes volt belém, a szó jó értelmében.

-És amikor II.Erzsébettel találkozott?

-Nagyszerű este volt a londoni olasz nagykövetségen. Ő a férjem mellett ült, én Fülöp herceg mellett. Amikor láttam, hogy a királynő kézzel fogja meg a csirkecombot, én is ezt tettem.

-Férjével sosem volt boldog. Miért ment hozzá?

-Volt okom rá…volt egy szerencsétlenségem, mint annyi más nőnek. Volt egy alávaló, a Lazio egyik játékosa, aki elkábított. Szűz voltam és..

-Miért nem jelentette fel?

-Minek? Azokban az időkben…Már nem él. Próbáltam elhitetni magammal, hogy nem történt semmi, de ezt nem lehet csak úgy elfojtani. Aztán jött Milko Skofic. Nem ő akart elvenni, én akartam hozzámenni, hogy normális legyen az életem. Úgy éreztem, hogy tönkretettek.

-Gondolja, hogy érdekházasság volt?

-Az ő részéről biztosan. Ő teniszezett és a pénzét számolta. Amint legálisan lehetett, elváltam tőle.

-Ön most Javier Rigau felesége?

-Az egy csalás volt!

-Signora Lollobrigida, gondol-e Ön a halálra?

-Szeretném, ha a lehető legkésőbben jönne, mert annyi tennivalóm van még. Be akarok fejezni egy nagyon szép szobrot, de írjon arról, hogy milyen, mert ellopják az ötleteimez.

-Fantasztikus élete során mikor izgult a legjobban?

-Az egyik ilyen pillanat az Eisenhower elnökkel való találkozásom volt a Fehér Házban. Ő volt az én első elnököm. Úgy mentünk be, mintha egy akármilyen ház lett volna. Washingtonon előtte söpört végig egy hurrikán. Amikor Reagan hívott meg, sokat nevettünk. Ismertük még egymást abból az időből, amikor még színész volt és együtt mentünk vacsorázni John Wayne-nel.

-Melyik elismerését tartja a legértékesebbnek?

-Azt a négy bélyeget, amelyet San Marino nyomtatott az én arcommal. Ez a privilégium csak királyoknak és királynőknek jár.

-Sajnálja, hogy nem ér harmóniában fiával, Milkóval?

-Igen, mert mindig nagylelkű voltam vele. Ez sok színésszel megtörténik. A gyerekek nem tudnak megbirkózni a szülők népszerűségével. Nekem mindig erős karakterem volt. Ő gyenge. Nem megfelelő barátokkal veszi körül magát, nem gondolkodik.

-Egy utolsó kérdés: igaz, hogy amikor a Pinocchióban a Kék Tündért játszotta, a kis Pinocchio annyira utálta, hogy kővel dobta meg?

-Ez egészen másképpen történt. A gyereket rosszul nevelték. 10 lírát akart minden jelenetért. A forgatás végén elmentünk a Cinecittába fényképezkedni. Nino Manfredi is velünk volt. A gyerek ezért is pénzt akart. Add a kezed – mondta neki, válaszol sípcsonton rúgott. Utána szaladtam, de az apja követ dobott felém. Csaknem halántékon talált vele. Ettől kezdve számunkra megszűnt létezni.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (92) Egészség (16) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) Film (8) film (36) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (8) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (17) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (28) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (31) Zene (146) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása