Marlon Brando álma egy zéró kibocsátású szigetről  most valósul meg Tetiaroán, amely a hulladék-kezelést, az energia-termelést élenjáró módon valósítja meg.

Tetiaroa Francia Polinézia lakosságának mindig is szent szigete volt. A korallzátony legvarázslatosabb részében létrehoztak egy rituális tabuszentélyt, ahová a hiedelem szerint az ősök visszatérnek, hogy meglátogassák azokat a helyeket, ahol éltek és ahová temetkeztek.

A sziget a tahitiak kedvenc pihenőhelye is volt. A fiatal főnökök itt rendezték meg nyíllövő versenyeiket, itt pihentek a kókuszpálmák árnyékában és itt fürödtek az azúrkék vízben a hercegnőik, és itt voltak az előkelőségek titkos kertjei is.

A 20. században a sziget csaknem tönkrement a franciák ingatlanügyei miatt.  1843-ban került Polinézia franca fennhatóság alá, miután IV. Pomare királynő kénytelen volt beleegyezni a protektorátusba. A megmentő Marlon Brando volt, aki 1962-ben a Lázadás a Bounty-n forgatása során járt itt először és elbűvölte őt a sziget. „Ez a hely közel van a Paradicsomhoz” – mondta. Rabul ejtette őt a polinéziai életstílus, és filmbeli partnere, Tarita, aki harmadik felesége és élete nagy szerelme lett. Brando szerette a természetet, a biosokféleséget, a sziget kulturális gazdagságát, és kereste a módot, hogy a fenntarthatóság modelljeként hogyan válhatná Tetiaroa kutatási központtá. „Meggyőződésem, hogy ez a sziget csak jót adhat az egész világnak” – mondta.

1999-ben a színészóriás felkérte a régóta Tahitin lakó Rochard Bailey-t, aki szintén környezetbarát volt és a környék legjobb szállodáinak tulajdonosa, hogy segítsen neki terve megvalósításában. Brando 2004-ben elhunyt, de 10 évvel később felavatták a Brando Resortot, Ma már 35 magánvillát ajánl a Motu Onetahi tengerparton. Felszereltségük luxus színvonalú, de helyi, természetes anyagok felhasználásával készültek. Az egész struktúra megkapta a LEEDPlatinum minősítést, ami a Green Buliding Council legmagasabb elismerése. Az emberek kerékpáron vagy napenergiával táplált autóbuszokon közlekednek.  A légkondicionálást eredeti módon oldják meg: csöveken keresztül pumpálnak az óceánból kb. 930 méter mélységből 5 fokos vizet, amelyet eljuttatnak az egész szigetre.

A napenergia nagy része a repülőtér hosszában elhelyezkedő épitmények 3744 napeleméből származik.  Emellett működik egy kókuszolajat felhasználó elektromos erőmű is. A melegvízhez hőpanelek gyűjtik a hőt. A hulladékot szelektíven gyűjtik, és kerülnek minden pazarlást, felesleget. A hulladék egy részét komposztálják. Ebből táplálják a szigeten létrehozott kert talaját, amely gyakorlatilag terméketlen homok volt. Ott termelik a sziget két étterme számára az összes zöldséget a vegán menühöz.

A szigethez telepített méhkaptárak évente több mint 100 kg mézet adnak. Az éttermek használják fel a reggelikhez és a süteményekhez. A kaptárak mellett gyakran találnak rákokat és teknősbékákat, ami a sziget biosokféleségére mutat. A víz 100%-át reciklálják és egy alacsony energia-felhasználású, az árapályra épülő rendszerrel, öntözésre használjak esővízzel keverve.