1972.december 14-én Eugene Cernan felemelte a bal lábát és rálépett az Apollo 17 űrhajó Challenger holdmodulja lépcsőjének alsó fokozatára. Ez volt az utolsó emberi kontaktus vége a Holddal.

Az űrhajós így emlékezik azokra a pillanatokra: „Most készülődünk elhagyni a Holdat – mondtam spontánul, a szívem mélyéből, nem törődve az előre megírt nyilatkozattal – úgy megyünk el, ahogy jöttünk, és ha Isten is úgy akarja, visszatérünk békességgel, az egész emberiség reményével. Felemeltem a csizmámat a Hold porából és hozzátettem: míg megteszem ezeket az utolsó lépéseket, csak annyit szeretnék mondani, hogy a mostani amerikai kihívás elkezdte alakítani a jövő emberének sorsát.”

Az utolsó ember a Holdon című önéletrajzi könyvében olvashatók ezek a sorok, amelyet Don Davis újságíróval együtt írt Cernan 1999-ben.

A regényszerű könyv életrajz, ugyanakkor képet ad az akkori világhelyzetről, az Egyesült Államok és a Szovjetunió  versengéséről, a hidegháborúról, az űrkutatásról. Egy tragédia leírásával kezdődik. 1967. január 27-én Floridában, a Cape Canaveral támaszponton  az Apollo 1 űrhajó Holdra lövésének szimulációja folyt. Benne a három űrhajósnak, Gus Grissomnak, Ed White-nak és Roger Chaffee-nek a túlnyomást kellett tesztelniük, mintha valóban az űrbe repítették volna őket. A ház, amelyet használtak, az oxigén volt, amelyet egy kipattanó elektromos szikra felgyújtott. Az űrhajósok néhány pillanat alatt, mielőtt még elégtek volna, megfulladtak.

Egy másik, kaliforniai bázison ugyanezt a tesztet végezték. Az egyik űrhajós Eugene Cernan volt. Cernan és Chaffee jó barátok voltak, együtt haladtak pályájukon előre, egymás szomszédságában éltek. Amikor Cernan értesült a balesetről,, felszállt egy kétmotoros  T-28-ea, amelyet a NASA az űrhajósok rendelkezésére bocsátott és Marthához, Chaffee feleségéhez repült. Marthát Mike Collins – az Apollo 11 későbbi űrhajósa – már értesítette. Az űrhajósok külön kis világban éltek. Osztoztak örömben, csalódásokban, reményekben, félelmekben. Életüket kockáztatták minden tesztnél. A feleségek tudták, hogy potenciális özvegyek.

Cernan a Hold-misszióig a Gemini 9-től jutott el. 1966-ban ő volt a harmadik űrhajós – a második amerikai Ed White után – aki az űrhajón kívüli akciót hajtott végre. Egy már a pályán keringő Agena rakéták kellett űrhajójukkal összekapcsolnia. Aztán ott volt az Apollo 10-zel, a Thomas Stafforddal és John Younggal a Holdra szállás utolsó főpróbáján, amikor a Snoopy holdkomp leereszkedett 15.243 méterig a Hold felszíne felett. Visszatérésekor az űrhajó elérte a máig érvényes sebesség-rekordot, 39.892 km/órát.

Végül ő volt a 11. ember, aki rálépett a Holdra és az utolsó, aki ott hagyta a lábnyomát. Ez 1972. december 14-én, greenwich-i idő szerint 5.40-kor történt. Társa Harrison Schmitt volt, míg az űrhajón Ronald Evans keringett a Hold körül.

A Hold-misszió után Cernan otthagyta a NASA-t, és egy olajvállalatnál dolgozott. 1981-ben saját űrkutatási tanácsadó céget alapított.

2010-ben ellene volt a George W.Bush elnök által jóváhagyott Constellation program megszüntetésének, amely az újabb Hold- és Mars-expedíciókat irányozta elő. Szkeptikus volt viszont azon cégek iránt, amelyek a világűrt kereskedelmi célokra akarták felhasználni. „Ezek az urak – mondta – még nem tudják, hogy mit nem tudnak” – mondta, és csak röviddel halála előtt volt hajlandó dedikálni egy fényképet Elon Musk-nak, a Space X tulajdonosának.

Eugene Cernan 1934. március 14-én született Chicagóban szlovák apától és cseh anyától. Pilóta volt a haditengerészetnél, 5 ezer óra repülést és 200 repülőgép-anyahajóra való leszállást teljesített. Kétszer nősült. Első házassága egy légikísérővel 20 évig tartott, 1961-től 1981-ig. 1984-ben ismerte meg második feleségét, akit három év múlva vett el.  2017. január 16-án halt meg egy houston-i kórházban.

Cernan karakterét, mint életrajzából kiderül, katonás keménység, arrogancia és finom érzelmek egyaránt jellemezték. Amikor elindította a holdmodult a Holdról, azt mondta: „Gyerünk, vigyük el innen ezt a kurafit.” Társa, Harrison Schmitt geológus, azt javasolta neki, hogy szálljanak le a Holdnak a Földről nem látható oldalán, ez tudományos szempontból érdekesebb lenne és ez a merész vállalkozás újra ráirányítaná a Hold kutatásra a lanyhuló figyelmet, utat nyitva egy Apollo utáni korszaknak. Cernan azonban ezt túl kockázatosnak tartották, mondván, hogy periodikusan megszakadna a rádiókapcsolat Houstonnal. Schmitt szerint ez a probléma megoldható lett volna, ha Hold-pályára állítanak egy műholdat, amely átjátszóként működne. Cernan azonban parancsnoki minőségében véget vetett a vitának. És az előre kiválasztott leszállási pontokat családtagjainak neve, illetve beceneve (Littrow, Taurus) után nevezte el.

Az Apollo 17 több rekordot döntött: ez töltötte a leghosszabb időt az űrben (12 napot és 13 óra 52 másodpercet), a leghosszabban volt a Holdon (3 nap és 3 óra, ebből 22 óra 4 perc az űrkompon kívüli kutatással telt), a kijelölt pályától való legnagyobb eltérést is ők hajtották végre (összesen 36 kilométert három kirándulással). És ők gyűjtötték össze a legszebb holdköveket is.

2019-ben történelmi és tudományos megemlékezések lesznek a Holdra szállás 50. évfordulója alkalmából. Ebben minden bizonnyal nagy szerep jut az első Holdra lépő embernek, Neil Armstrongnak, de legalább akkora figyelmet érdemel Eugene Cernan is, akinek nyomdokaiban 46 éve nem járt senki.