Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

A moderátorok sanyarú helyzete

1020924455.jpg

A Facebook moderátorairól készült felmérés ezeknek az embereknek a nehéz munkafeltételeire. Ők azok, akiknek feladata megtisztítani a szolgáltatót a problematikus tartalmaktól.

A The Verge kereste meg őket egy phoenix-i központban, amelyet a Cognizant közösségi háló egy alvállalkozója tart kézben. Több régi és jelenlegi alkalmazott mondta el névtelenül, hogy milyen állandó feszültségben élnek.

Szerte a világban körülbelül 30 ezer moderátort foglalkoztat a Facebook. Közel 50%-ukat közvetlenül  a szabályok módosítására, illetve azoknak a szabályoknak a betartatására. A másik felük az alvállalkozóknak dolgozik és elemzi a felhasználók által feltett negatív tartalmakat és kiiktatja azokat.

A média kérdéseire válaszolva néhány elárulták, hogy átlag évi fizetésük 28.800 dollár. (Egy hagyományos alkalmazott a FB-nál 240 ezret kap). Sokan egy év után elmennek, de heti néhány hibás értékelés után el is bocsátják őket. A pihenő idő csak 9 perc naponta. Ez nem könnyíti meg a moderátorok sorsát, akik poszttraumatikus stresszben szenvednek és öngyilkos gondolataik vannak a sok-sok szörnyűségtől, amit a videókon látnak és amit olvasnak. Sokan közülük kábítószert is szednek, tartani tudják magukat.

Nagy probléma, hogy vannak, akik nem tudják megkülönböztetni az álhíreket a valódiaktól, és elkezdenek hinni azokban az álhírekben, amelyeket ki kellene iktatniuk. A phoenixi moderáló központban pld. elterjedt az az álhír, hogy a Föld lapos, holokauszt nem volt, és szeptember 11 nem terrorista támadás volt.

A Bloomberg szerkesztősége is felmérte a moderátorok helyzetét. Megírták, hogy a FB egy másik alvállalkozója, az Accenture megtiltotta az alkalmazottaknak, hogy válaszoljanak a magántelefonokra, vagy munka közben egy kis szünetre elhagyják az épületet. A FB közleményben válaszolt a vádakra. Ebben közölték, hogy figyelemmel kísérik moderátoraik helyzetét és kérik továbbra is a jelzéseket. Tudják, hogy még sok a tennivaló, ezért áprilisban összehívnak egy csúcsértekezletet erről a témáról.

Nem ez az első eset, hogy a FB-ot bírálják a moderációs politikájáért – írja a Le Figaro – tavaly szeptemberben az Arte mutatott be egy dokumentumfilmet A web takarítói címmel, amely a Fülöp-szigeteki moderátorokkal foglalkozott. A francia lap novemberben látogatott el egy barcelonai alvállakozó céghez és megtudta, hogy öt pszichológust alkalmaznak a moderátorok mellett, munkájukra való tekintettel.

A nyitási erőfeszítések ellenére a FB nagyon diszkrét a moderációs politikáját illetően. Nem hozza nyilvánosságra partnerei nagyrészének nevét, sem az ellenőrző központok címét.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

conchita wurst 2019.04.02. 12:12:46

"A The Verge kereste meg őket egy phoenix-i központban, amelyet a Cognizant közösségi háló egy alvállalkozója tart kézben."

Olyan kozossegi halo, hogy Cognizant nincs.

A FB kiszervezi a szar melot a Cognizanton keresztul (az Applenek is alvallalkozoja).

Bravehearth 2019.04.02. 12:21:06

"A Facebook moderátorairól készült felmérés ezeknek az embereknek a nehéz munkafeltételeire. Ők azok, akiknek feladata megtisztítani a szolgáltatót a problematikus tartalmaktól."

Vagyis ők azok, akik eltávolítják a jobboldali, konzervatív vagy szerintük náci (nem p.c.) tartalmakat, bármit, ami nem liberális. Értjük.

"Szerte a világban körülbelül 30 ezer moderátort foglalkoztat a Facebook."

Moderátort? Cenzort. Közönséges kis diplomás 'bkv ellenőrök', semmi több.

"A moderátorok sanyarú helyzete"

Én ennek nagyon örülök. Legyen is sanyarú a helyzetük, fájjon nekik minden nap! Mögöttük állt bárki is egy felhúzott Tokarevvel, hogy ezt kell csinálniuk...? Ha nem tetszik, lépjenek le, éljenek normális, tisztességes munkából!

"Nem ez az első eset, hogy a FB-ot bírálják a moderációs politikájáért..."

És nyilván nem is ok nélkül teszik. Tettek/tesznek érte minden nap.
B.

conchita wurst 2019.04.02. 12:22:40

"Nagy probléma, hogy vannak, akik nem tudják megkülönböztetni az álhíreket a valódiaktól, és elkezdenek hinni azokban az álhírekben, amelyeket ki kellene iktatniuk. A phoenixi moderáló központban pld. elterjedt az az álhír, hogy a Föld lapos, holokauszt nem volt, és szeptember 11 nem terrorista támadás volt."

Ennel nagyobb problema, hogy tilos kerdeseket feltenni a Holokauszttal kapcsolatban, aminek a sztorija mar igy is rengeteget valtozott az elmult 50 evben, es az terrorista, akire ramondjuk.

Mindenesetre egy magancegnek tavol kellene tartani magat a hirek szelektalasatol. Ahogy az allamnak is.

Eleg faszaganyos erveles hogy ti idiotak vagytok, es nem tudjatok mi a hir/alhir de mi majd megmondjuk, kb. mint a kommunistak.

szamaritánus 2019.04.02. 12:24:02

@conchita wurst: igen, hát fordítani nem tud a poszter, cikket lopni forrásmegjelölés nélkül igen.

ogli dzsí 2019.04.02. 12:30:11

"A média kérdéseire válaszolva néhány elárulták, hogy átlag évi fizetésük 28.800 dollár. "

Az valoban nagyon szar amerikaban, de gondoljuk el - nem biztosak benne, hogy a Fold gombolyu vagy lapos, szoval lehet hogy nem eppen tulkepzettek.
Lehet hogy a magyar oktatasi rendszer nem is a legszarabb?

különvélemény 2019.04.02. 12:57:17

"A phoenixi moderáló központban pld. elterjedt az az álhír, hogy .."

...van bizonyíték Trump orosz kapcsolataira, hogy Jessie Smollett-et megverték, hogy a norvég bevándorlási minisztert szélsőjobbosok támadták meg, hogy a "maga" sapkás gyerek rátámadt az indián faszira...
Ja, várj, ezeket a balos hazugságokat "méinszrím" média terjesztette, ezért a Facebook csak azokat törölte, akik felhívták a figyelmet ezekre az álhírekre...

különvélemény 2019.04.02. 13:03:21

Az, hogy ilyen gyenge képességűeket alkalmaznak, azt bizonyítja, hogy nem a tartalom minősége alapján cenzúráznak, csak ki van adva, hogy mit kell törölni, függetlenül a kontextustól.

2019.04.02. 13:54:01

Ott rohadjon meg az összes, egy majom értelmi színvonalán megy a moderáció.

2019.04.02. 15:22:49

Ilyen a popszakma. Majdnem olyan mély együttérzéssel olvasom, mint a brüsszeli EU gyakornokok küzdelmes életéről szóló írást régebben.

erkölcsi hulla 2019.04.02. 15:52:15

@Bravehearth:
"Vagyis ők azok, akik eltávolítják a jobboldali, konzervatív vagy szerintük náci (nem p.c.) tartalmakat, bármit, ami nem liberális. Értjük."

A szélsőbalos marxista mocsok persze maradhat, elvégre ezzel élünk.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.02. 16:34:57

1) a moderáció úgy általában nem definiálható objektíven, és nincs olyan, hogy igazságos
2) emiatt a moderáció úgy általában mindig problémás
3) a facebook korlátozhatta volna magát arra, hogy törvénytelen dolgokat moderáljon, de ehhez hülyék voltak
4) a facebook kitalált pár kifejezetten hülye moderációs elvet, például, hogy politikusokra bármit lehet mondani, így az idióta nácik állandóan beírnak olyat, hogy Angela Merkelt erőszakolják meg. ezzel demonstrálják, hogy micsoda idióták a nácik, de a moderáció nem moderálja.
5) az olyan szennyoldalak, mint a 888 pontosan tudja, hogy mi az, amit nem moderálnak ki, de amire ugrik több ezer idióta náci faszfej, és beirkál mindenfélét, amit akár ki is moderálhatnak, a 888-nak nem fáj, és igazából az olvasót leszarja

6) fake newst egyáltalán nem moderálnak ki, tehát a 888 simán beírhatja, hogy Düsseldorfban egy néger sajtot lopott, ha nem is igaz, ezer náci fog rá ugrani, mint gyöngytyúk a takonyra

7) aki egy ennyire idióta rendszerben moderátornak megy, ennyi pénzért, az ne sírjon! hozzájárul az idióta rendszerhez

8) a nácik ide nyilván beírják ezerszer, hogy a facebook liberális cenzúra, de valójában a Facebook nácibarát cenzúrát csinál. tudom bizonyítani sok tucat esettel.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.02. 16:40:34

@erkölcsi hulla: én még a facebookon nem láttam olyan szélsőmarxista dolgot, hogy "öljünk meg minden gazdag embert". mert ez volna kb a ti náci szintetekhez hasonló szint.

szóval hazudsz, náci, mocsok patkány!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.02. 16:43:33

és ahogy már mások is megfogalmazták, egy értelmes moderátorokból álló, tényleges tartalom és jelentés alapján dolgozó moderátorcsapat jobb volna, mert a sok náci mocskot eltávolítaná, de hát erre nincs pénze a facebooknak, mert zsugoriak.valószínűleg nehéz lenne egyébként ennyi értelmes embert jól megfizetni, de azért meg kellett volna próbálni!

a legértelmesebb moderáció is kritika tárgya lenne egyébként, a náciknak például addig nem volna jó, amíg nem garázdálkodhatnak szabadon, és nem dobnak ki minden másképp gondolkodót. szóval idióta, ugráló nácik mindig lesznek. elvégre idiótáktól mást nem várhatunk.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.02. 16:44:31

@különvélemény: a faszt, a facebook semmiféle álhírt nem töröl. soha. feladták.

idióta vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.02. 16:45:36

@conchita wurst: a helyzet az, hogy manapság Magyarországon az a terrorista, akiről Orbán azt hazudja.

tireless treehugger 2019.04.02. 22:11:45

A közösségi háló még új dolog, nem kell hogy tökéletes vagy akárcsak jól működő legyen. Most alakul ki, most formálódik.
A nemzetközi gazdasági- politikai- kultúrális- tudományos életet sem egyik napról a másikra szervezték szabályozott rendszerbe. A facebook olyan mint a kelet indiai társaság volt, vadkereskedelem teljesen új vizeken.

De amikor probléma keletkezik arra mindig lesz megoldás. Standard követelmények iskolák továbbképzések engedélyek jogosultságok. A moderátor elismert foglalkozás lesz, annak megfelelő tudással tudománnyal törvényekkel szabályokkal iskolákkal továbbképzésekkel szakértőkkel szervezetekkel konferenciákkal és felügyelettel.

Inkább örüljetek ennek az anarchiának, egyelőre minden idióta aránylag szabadon kiélheti magát.

F1őr 2019.04.04. 14:52:31

@math0: Bezzeg avval semmi gond nem volt, mikor a te fajtád azt volt képes felrakni a fosbúkra, hogy kell megölni Orbán Viktort, vagy hogy kell kilőni a békemenet első sorából Bayer Zsoltot, vagy hogy lámpavason végzi az összes fideszes és majd vasvillával az IFA platóra hogy lesznek felhányva, az úgy rendben volt ugye?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.04. 15:12:19

@F1őr: azzal is baj volt, de az kb egyszer volt összesen, csak a szennymédia sikongásából értesültünk róla.

erkölcsi hulla 2019.04.04. 15:14:48

@math0: látom mèg mindig nem àllt be a gyógyszerezèsed. Remèlem nem mèsz emberek közè, nehogy árts valakinek az elmebetegsègedből kifolyóan.

erkölcsi hulla 2019.04.04. 15:20:18

@F1őr: Hagyjad, ennek az elembeteg embernek mindenki náci, aki éppen nem ért egyet az ő kis lázálmaival.

Gondolom minden este retteg, mikor jönnek érte a náci katonák :D
Lehet ezzel ijesztgette kiskorában az anyja, hátha kussba marad már végre, és ez a traumatikusan ismétlődő élmény ilyen hatással lett a személyiségére.
Szerintem olyankor szokott elkezdeni nácikat látni, mikor a hónap vége fele rájön hogy túlszedte a szedáló gyógyszereit, és pár napra nem jutott.
Sebaj, a következő adagjával majd lecsillapodik.
Az ilyen elmebetegeket kéne kiszűrnie a moderátoroknak, és jelentenie a közveszélyessége miatt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.04. 20:12:44

@erkölcsi hulla: én még a facebookon nem láttam olyan szélsőmarxista dolgot, hogy "öljünk meg minden gazdag embert". mert ez volna kb a ti náci szintetekhez hasonló szint.

szóval hazudsz, náci, mocsok patkány!

Reactor 2022.04.24. 16:42:18

LYáLY szegény cenzor...izé, moderátorok. Mindjárt megsajnálom őket! Na...mindjárt...egy picikét várjatok még...

Elnézve, hogy a trollokat mennyire nem tiltják, a nekik nem tetsző tartalmakat pedig stílustól függetlenül mennyire igen, kívánok nekik ennél még sokkal sanyarúbb helyzetet is. Mondjuk 25-30 évet Vorkutában.

@tireless treehugger: Francokat új dolog, tizensok éve is volt már chat, MySpace, effélék. Aki ennyi idő alatt nem tud alkalmazkodni a helyzethez, az NEM való moderátornak, rendszergazdának meg effélének. Menjen péknek vagy autószerelőnek. Érdekes, a trollok hónapokon, éveken belül képesek kapcsolni és alkalmazkodni az új helyzetekhez, a megfizetett, "képzett" szakemberek miért nem? Ez ám a finom kérdés, igaz?

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (92) Egészség (16) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (42) Élet (3) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) Fotográfia (3) fotográfia (4) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (17) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (68) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása