Életéről és pályájáról szóló dokumentumfilmmel köszöntötte a Sky Arte  április 22-én Jack Nicholsont 82. születésnapján.

Titokzatos ember, legendás farkasmosollyal, aki kiismerhetetlen sötét szemüveg mögött. Több mint 60 filmmel és 3 Oscarral Nicholson Hollywood antihőse, antikonvencionális lázadója, aki a vásznon fedte fel sötét oldalait.

Legendája érintetlenül fennmaradt azután, hogy 2010-ben visszavonult és napjait kaliforniai Mulholland Drive-i villájában tölti.

A dokumentumfilmet, amelynek címe dr.Jack Mr. Nicholson, Emmanuelle Nobicourt rendezte. A film rekonstruálja karrierjének különböző szakaszait, sok képpel, backstage-interjúkkal, a barátok tanúságaival.

Bár Nicholson kitűnő tanuló volt, már serdülő korában felvett egy szemtelen, lázadó magatartást és 17 éves korában otthagyva Spring Lake-i otthonát, Los Angeles-be ment, ahol munkát kapott a Metro-Goldwyn-Mayernél, és elkezdte tanulni a színészetet. 

1958-ban debütált a The Cry baby Killerrel, majd Roger Corman felfedezte tehetségét és adott neki egy kis szerepet A rémségek kicsiny boltjában, egy fogorvos mazochista páciensét alakította. Itt villantotta fel jellegzetes őrült vigyorát. „Ami Jacket különlegessé és kora fiatal színészeitől különbözővé tette, az a végtelen intelligenciája volt” – mesélte a rendező – különös humorérzékével magára formálta a figurát.”

Kis szerepei voltak, de lehetővé tették neki, hogy belépjen Corman műhelyébe, ahol néhány év leforgása alatt kialakult az új amerikai mozi. Ezt az új generációt az európai film ihlette, de Nicholson nem találta meg a helyét. Úgy döntött, hogy inkább rendező lesz, de 1968-ban az Easy Riderben olyan átéléssel alakította az alkoholista fiatal ügyvédet, George Hansont, a „vesztes” generáció emblémáját, hogy Oscar-jelölést kapott érte. Ezzel elindult a sztárrá válás felé.

Nicholson elutasította, hogy a Keresztapában bálványa, Marlon Brando mellett játsszon, amit így indokolt: „Mindig szerettem volna Marlonnal dolgozni, de úgy éreztem, hogy a figurának, amit felajánlottak nekem, olasznak kell lennie és nem is lett volna közös jelenetünk.”  Néhány évvel később azonban mégis együtt forgathattak a Missouri fejvadászban.  Közben az elfogadhatóság határán lévő szerepeket is vállalt, de játszott szerzői filmekben is, amelyekben hozzá közel álló embereket alakíthatott.

És jöttek a nagy, felejthetetlen figurák: Roman Polanski Kínai negyedének nyomozója, Michelangelo Antonioni Foglalkozása: riporterének címszereplője, a Száll a kakukk fészkére McMurphy-je Milos Forman rendezésében, az írói válságába beleőrülő Jack Torrance Stanley Kubrick Ragyogásában. És sorolhatnánk még sokáig az emlékezetes Nicholson-alakításokat az Öt könnyű darabtól a Hoffáig, a Prizzik becsületétől a Lesz ez még így se fergeteges komédiázásáig.

A dokumentumfilm felidézi Jack gyermekkorát is, olyan családban, amelyben csak nők voltak: az anyja, Ethel May, a nővérei, June és Lorraine. 37 éves volt, amikor megtudta, hogy valójában June az édesanyja, aki 16 évesen esett teherbe egy ismeretlen férfitól, és Ethel, a szégyent elkerülendő, magára vállalta az anyaságot, de a három nő ezt titokban tartotta. Ethel és June halála után Lorraine erősítette meg azt, amit egy újságíró szellőztetett ki.

A film a színész és a nők kapcsolatával folytatódik a „nagy csábító” hírével, Anjelica Hustonnal kötött viharos házasságával, aki 17 évig tűrte félrelépéseit, különcködéseit.

„A színészetben az egyik legösztönzőbb dolog, hogy az ember saját magát is megvizsgálhatja. Megtalálhatja énjének azt a részét, amely közös a figurájával, majd kidobhatja magából” – vallotta Nicholson.  Ez a folyamatos énkutatás azonban oda vezetett, hogy elidegenedett önmagától, és mindig azon a ponton volt, hogy elvesszen a szórakozás, a drog és az ital között.

Nicholson, aki egyre többet fedett fel sötét oldalaiból, mélyen nyugtalan, szorongó ember maradt, nemegyszer vak düh fogta el, ami megnyilvánult szerepeiben is, például a Kakukkfészekben. A forgatáson Forman biztatta, hogy rögtönözzön, de ő túlment minden határon, teljesen azonosította magát McMurphy-vel. El is nyerte érte élete első Oscar-díját.

„Mint színész, arra törekszem, hogy megtisztítsam a terepet a tudatalatti számára” – magyarázta egy interjúban. Aztán Jack Torrance-szel végig bekerült a mozi mitológiájába, miközben ő maga is kishíján beleőrült a szerepbe. De túlélte, és utána még sokszor ültette be a moziba vagy a tv-képernyő elé a nézőket egy-egy lassan bölcsülő, visszafogottabb, de azért ízig-vérig „nicholsonos” figurájával. Elég csak a Gyomok között hajléktalanjára, a Schmidt története szomorkásan emberi képsoraira, a minden végzet nehéz romantikus komédiájára vagy a Bakancslista morbid humorára gondolni. Persze volt közben egy Joker is…