Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Lélekölő a Facebook-moderátorok munkája

facebook-contractors-content-moderation.jpg

Dolgoznak a végkimerülésig kevés pénzért, miközben igen komoly felelősség terheli őket a közösségi média hangnemét, hatását, befolyását illetően.

Ismét panaszkodtak a Facebook korábbi, a portál berlini központjában dolgozó moderátorai, ezúttal a Guardian-nek.

Feladatuk nemes. Ők tisztítják meg a legnépszerűbb közösségi hálót a gyűlölködő, a kiskorúakat szexuális zaklatásnak kitevő és egyéb erőszakos üzenetektől, képektől és videóktól. Eddig sem volt titok, hogy ez a kemény, sokszor kegyetlen munka nem marad hatástalan művelőire. Most újabb riasztó részletekre derült fény napjaink digitális futószalagjának munkásairól.

A nyolc órás, sokszor még éjszakai túlórában is végzett munka során, minimális fizetésért folyamatosan kell szűrniük az extrém tartalmakat, amelyeknek 90%-a szexuális vagy erőszakos jellegű. Az elmondottak szerint ez egyesekben valóságos függést alakít ki, odáig jutnak, hogy gyűjteni kezdik az általuk kimoderáltakat, vagy pedig magukévá teszik a legszélsőségesebb politikai nézeteket, elfogadnak hamisnak bizonyult összeesküvés- elméleteket.

„Immár az emberi jogok megsértésénél tartunk – magyarázta Gina, a „contractorok” egyike – nem lehet senkitől sem elvárni, hogy gyorsan és jól dolgozzon, amikor állandóan ilyen tartalmakat figyel.” Egyik kollégája, aki a lapnak Danielként mutatkozott be, arra hívja fel a figyelmet, hogy amit csinálnak, az egy teljesen új mesterség, ami még kísérleti stádiumban van, de ez a kísérletezés sok ezer ember mentális egészségébe kerülhet.

Miközben a civil társadalom számára világszinten elismert céllá vált a bántalmazások és visszaélések elleni harc, egyre sürgetőbb lenne olyan szabályokat is találni, amelyek védik azokat, akik az első vonalban harcolnak ezek ellen.

„Meg kell osztanunk történeteinket, mert az emberek semmit sem tudnak rólunk, a munkánkról, arról, hogy mit csináljunk, hogy megélhessünk” – folytatta Daniel, aki elmesélte, hogy egyik kollégája vásárolt egy elektromos sokkolót, mert félt kimenni éjjel az utcára.

Már Mark Zuckerberg elkötelezte magát a moderátorok munkakörülményeinek javítása mellett, mert ennek a munkának a mellékhatásai tapasztalhatók mind az Egyesült Államokban, mind pedig Európában. További sürgős intézkedésekre van szükség, mert munkájuk a gyűlölködés és az erőszak ellen az egész világ számára létfontosságú.

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Slepy 2019.10.11. 15:32:53

Fel kéne számolni az egész rohadt fosbúkot és nem volna több gond.

enrikokaruszo 2019.10.11. 17:37:50

azt az emberiségért áldozott időt jól megfizetik...így aztán lelkifurdalás nélkül toldják meg a szabályokat a főni szája íze szerint

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.10.11. 20:59:28

óóóó sirjunk már értünk..nem napi 1 dollárért szerelik az AJFÓNT kínában.
teccetek volna valami értelmes munkát találni, keresni...hm esetleg amit nem lehet üldögélve?
mondjuk kapálni?

kéki béla 2019.10.12. 06:38:04

@FILTOL: hol, te barom? Hagyják ott pl a családot (nekik még talán van, nem úgy, mint neked) és költözzenek falura? Vagy hogy képzeled, barom náci?

Könyveslány 2019.10.12. 07:58:31

Daniel, annyi más munka van, mint a szólásszabadság elnyomásán munkálkodni. Ha minden héten héten körbesírjátok a netet ilyenekkel, annyival szánalmasabb lúzerek vagytok.

hawkeye 2019.10.12. 10:05:56

Most sajnáljam azokat, akik nyilvánvalóan a cezaromániájukat élik ki nap mint nap?
Legyen nekik elég jutalom, hogy zsebdiktátornak érezhetik magukat!

UrbanLegend2000 2019.10.12. 10:25:17

Bármilyen fórumon vagy facebook csoportban az adminnak végig kell szenvedni a sok szart. És még pénzt sem kap érte.

Narancsos kommunizmus 2019.10.12. 16:45:56

@MAXVAL bircaman közíró: Aki bolgár birkának áll, az ne csodálkozzon, ha a bolgár paraszt megbassza.

agarik 2019.10.12. 17:17:38

Nem is léteznek ezek a mesebeli féjszbúk-moderátorok. Az egészet egy algoritmus végzi.

élhetetlen 2019.10.12. 20:27:19

@FILTOL: Hú, ez komoly. Menjen mindenki kapálni, mert az értelmes munka. Minek nekünk a technológia, beleértve a közösségi kapcsolatokat is, kapáljunk, minden értelmiségi is kapáljon, és rögtön utolérjük Ausztriát is. És nem lenne pszichés terhelés, ha csak azt kéne megjegyezni, hogy melyik a haszonnövény, a többi a gaz. De szép élet lenne, szerinted.

0VIS 2019.10.12. 20:27:29

"legnépszerűbb közösségi háló"
Ez a: "Zabálj tehénszart, tízmilliárd légy nem tévedhet" esete,
azért mert megannyi retardált használja, még nem jelenti, hogy létjogosultsága van...

"a kiskorúakat szexuális zaklatásnak kitevő és egyéb erőszakos üzenetektől, képektől és videóktól."
Na ez azért probléma, mert mindaddig amíg az ilyen létformák még szabadlábon/életben vannak,
addig minden regisztrált tag, hallgatólagos beleegyező magatartást tanúsít...
Hogyan tudnak ezek visszaregisztrálni, illetve a hatóságok, hogyhogy nem rúgják rájuk az ajtót egy váratlan hajnalon?

élhetetlen 2019.10.12. 20:39:21

@agarik: Ahogy egy számlázó rendszernél is egy algoritmus végzi a számlázást. Érdekes, hogy mégis van próbaszámlázás, és bizony sokszor javítani kell az adatbázison. Nem úgy működik, hogy az emberi beavatkozás annyi, hogy elindítom a programot. Az algoritmus kiszűri a nagyját (néha tévesen, mint mikor a vagina szó miatt kivágta egy szakkönyv reklámját), de egy csomó bizonytalan esetet nyilván kitesz emberi feldolgozásra. De úgy látszik, te jobban tudod.

Hungryhorse 2019.10.12. 21:33:55

Még a végén megsajnálom a kis lenclvai ildíkó klónokat, akik hibbant cenzorként, brutális kettősmércével manipulálják szarrá a közösségi médiát.
Hoppá!
Eszemben sincs.
Pusztuljanak a cenzorok!

Szabványok 2019.10.12. 23:14:42

@MAXVAL bircaman közíró: Aki smasszernak áll, ne csodálkozzon, hogy nem lélekemelő a munkája.

Szabványok 2019.10.12. 23:18:24

Várom már, mikor lesz lehallgató a hatos villamoson. Aztán majd gép+humán kielemzi mit mondtam és milyen büntetést érdemlek azért, mert 5 ember hallotta, amikor a farkam hosszától meséltem.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.13. 07:51:11

"Feladatuk nemes. Ők tisztítják meg a legnépszerűbb közösségi hálót a gyűlölködő, a kiskorúakat szexuális zaklatásnak kitevő és egyéb erőszakos üzenetektől, képektől és videóktól. "

Ez kb. a munka 1 %-a, A 99 % a politikai célú cenzorkodás

élhetetlen 2019.10.15. 00:02:21

@MAXVAL bircaman közíró: Nem tudom, hogy a facebookon cenzúrázzák-e a politikai célú hozzászólásaidat, de, ha itt engedik, ott biztos, hogy nem? Egyetlen facebook bejegyzésed sem jelent még meg? Mert te még egy cipő formájából is ki tudod hozni , hogy az liberális, és akkor is árt, ha kényelmes, és ezért kicenzúráznak? Nem írhatsz egy cipőről sem, mert politikai célú tartalmat fűztél hozzá? Te szegény elnyomott. Ez komoly, vagy megint csak mondtál valamit?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.10.15. 04:32:14

@élhetetlen:

Nem vagyok aktív FB-kommentelő. S kérdezz meg bárkit a FB-cenzúráról.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (11) 19.század (4) 1968 (16) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (21) agykutatás (3) Albert Einstein (3) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (51) álom (8) alvás (9) Amazonas (3) Amerika (4) Anglia (29) Antarktisz (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (10) Ausztria (7) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (4) Barcelona (3) Beatles (15) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (5) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (41) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (3) Claude Monet (3) család (14) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (7) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (5) depresszió (9) digitális (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (28) Djabe (9) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (6) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (88) egyház (10) Egyiptom (21) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (35) Élet (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (150) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (13) ember (7) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (4) erotika (6) érzelem (4) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (21) évforduló (50) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) fasizmus (4) Federico Fellini (3) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (10) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (4) férfi (4) festészet (11) fiatalok (7) Film (8) film (33) filoszemitizmus (8) filozófia (5) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (20) földönkívüliek (5) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (3) forradalom (3) fotó (12) Fotográfia (3) Franciaország (162) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (29) gazdaság (17) genetika (12) geológia (29) George Orwell (3) globális felmelegedés (9) globalizáció (3) Göbölyös N. László (31) Gondolkodom (3) gondolkodom (12) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyerekek (3) gyermekek (14) gyilkosság (12) gyógyítás (7) háború (14) hacker (3) hagyomány (8) hajózás (6) halál (14) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) híresség (10) hit (4) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (30) Hollywood (8) holokauszt (16) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) hurrikánok (3) hús (3) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (24) impresszionizmus (3) India (12) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (7) internet (25) ipar (11) Irak (4) irodalom (89) Irodalom (13) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (4) Izland (5) Izrael (26) Japán (26) járvány (6) jazz (6) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (9) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (13) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (34) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (5) Kína (18) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (24) klimaváltozás (3) kollázsregény (7) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (13) környezet (4) környezetvédelem (156) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (5) közösségi média (9) krimi (6) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (14) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (10) kultúrtörténet (53) kutatás (15) kutya (10) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (8) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) (3) London (7) macska (3) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (59) Marcello Mastroianni (3) marihuána (4) Mars (7) matematika (6) média (60) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (6) mesterséges intelligencia (30) meteorológia (7) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (3) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (166) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (4) múlt (4) munka (19) munkahely (7) művészet (21) múzeum (3) nácizmus (22) Nagy-Britannia (120) Nap (6) Napóleon (5) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (38) népesség (3) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (22) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (6) óceánok (6) ókor (31) ökorendszer (3) okostelefon (4) oktatás (12) Olaszország (201) olvasás (5) on-line (3) Oroszország (22) orvostudomány (34) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (6) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (3) polgárjogi mozgalom (3) politika (37) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (4) pszichológia (73) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (92) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (62) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (10) Római Birodalom (14) Románia (3) sci-fi (7) Shakespeare (6) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (30) spirituális (11) sport (23) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (10) Svédország (23) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (4) személyiség (3) szennyezés (4) szerelem (11) szex (15) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (17) szocio (15) szorongás (3) Szovjetunió (6) sztárok (3) születésnap (4) szürreális (4) szürrealizmus (3) találmány (5) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (178) technika (62) technológia (20) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (4) természet (51) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (5) történelem (348) tudomány (325) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (430) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (25) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (7) vélemény (5) Velence (6) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (10) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (3) Woody Allen (3) world music (3) zene (24) Zene (141) zsidóság (19) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása