„Régen rendszerint egy nagynéni vagy egy idősebb unokatestvér vezette be a kamaszt az udvarlás rejtelmeibe. A mai tizenévesek nem kapnak igazi érzelmi nevelést és a filmsztárokat utánozzák” – magyarázza Adelia Lucattini olasz pszichiáter a La Repubblicában, aki a flört történetét tanulmányozza.

Megfigyeléseiből azt a következtetést vonja le, hogy a lányok a 68-as szexuális forradalom után is arra vágynak, hogy feleségül kérjék őket, még akkor is, ha évek óta együtt élnek valakivel.

A mai 20-22 éveseknél a másik nemhez való szexuális közeledés 16 éves korban kezdődött, ma már 14 éves korban, bár régebben is voltak „korán kezdők”.

Lucattini szerint a fiatalok ma már nem fárasztják magukat az udvarlással és így sokszor nem egyértelmű, hogy valóban közeledni akarnak-e vagy csupán kedvesek, udvariasak.

Az udvarlás jelei országonként, régiónként is változnak.

Az angol férfiak például régen csak akkor kezdeményezhettek, ha a nő pontos jeleit mutatta annak, hogy szívesen veszi. Az amerikaiak viszont azt gondolták, hogy a nőnek tartózkodónak kell lennie és a férfinak kell erőfeszítéseket tennie a meghódítására.

„Egy jel nem elég meggyőző. Egyetlen egy jelet udvariasságnak is lehet értékelni. Ha a telefonok, az üzenetek, a meghívások sokasodnak, a helyzet más. A 60-as években a flört legalább egy hónapig tartott. Ma sokan az egy hetet is elégnek tartják” – mondja a pszichiáter.

A jelek értelmezése is változik. Régen, ha a férfi megérintette lány karját, már intimitásnak számított. Ma ehhez a lány kezét kell megfogni.

A latin országokban megbízhatatlannak tartják, aki nem néz a partner szemébe.  Az északi országokban viszont neveletlenségnek számít bámulni valakit.

Megvenni a partner buszjegyét, vagy kinyitni előtte az autó ajtaját a 30-as – 50-es években a jólneveltség jele volt. Ma a kocsiajtó kinyitása már a flört jele, mert amúgy szinte senki sem csinálja – emlékeztet Adelia Lucattini.