Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

400 évvel ezelőtt hajóztak el Angliából azok az emigránsok, akik létrehozták az Amerikai Egyesült Államok

mayflower-ii.jpg

A híres háromárbocos vitorlás, a Mayflower 1620. szeptember 16-án indult el Plymouth-ból és november 11-én kötött ki Cape Cod-on, fedélzetén 120 utassal és a 30 fős személyzettel. Családok, fiatalok vándoroltak ki a jobb megélhetés és nem utolsósorban a vallási tolerancia reményében, hiszen többségük a puritán protestáns közösség tagja volt, aki szembenálltak  az anglikán egyházzal. Őket tekintik az  Amerikai Egyesült Államok alapító atyáinak.


Ma harmincmillió ember vallja magát az angol és a holland pionírok leszármazottjának. Az ősök az új hazába érkezve csatlakoztak azokhoz, akik korábban, 1607-ben már létrehozták az első kolóniákat, valamint a helyi wampanoag indián törzsekhez.


Az évforduló alkalmából az év során felidézik az egész történetet. Az ünnepségsorozat csúcsa és befejezése Plymouth-ban lesz szeptember 16-án. Egy különleges ceremónián megjelennek az érintett angol, holland, wampanoag helységek képviselői. Lesznek előadások, kiállítások és a Mayflower másolatainak felvonulása a tengeren. Továbbá bemutatnak a témával foglalkozó filmeket.

Plymouth új Kulturális Központjában már a jövő hónapban megnyílik a Mayflower „Legend and Legacy” (Legenda és örökség) című kiállítás, amelyben eredeti dokumentumok és tárgyak mellett azt is bemutatja, hogy az évszázadok során az egymást követő generációk hogyan emlékeztek meg a nevezetes évfordulóról.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álom (11) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (10) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (5) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (42) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (3) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (10) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (90) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (41) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (13) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (22) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (7) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) Film (8) film (35) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (22) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (3) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (171) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (30) gazdaság (18) genetika (12) geológia (32) George Orwell (4) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyös N. László (55) gondolkodom (28) Gondolkodom (5) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (3) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (12) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (4) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (16) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) hurrikánok (3) hús (3) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (24) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (25) ipar (12) Irak (4) irodalom (127) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (26) járvány (6) jazz (6) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (28) kollázsregény (11) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (5) közösségi média (10) krimi (6) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) Kultúrtörténet (3) kultúrtörténet (56) kulturtörténet (11) kutatás (15) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (81) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (183) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (5) múlt (4) munka (19) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (26) Nagy-Britannia (134) Nap (6) Napóleon (5) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (3) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (23) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (4) oktatás (12) Olaszország (218) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (26) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (10) Római Birodalom (16) Románia (3) sajtó (3) sakk (3) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (32) spirituális (12) sport (25) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (11) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (4) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (13) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (19) szocio (33) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szürreális (6) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (183) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (51) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (383) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (452) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (25) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (9) vélemény (5) Velence (6) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (29) Zene (145) zsidóság (20) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása