Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Jövőnket az algoritmusok határozzák meg?

lapd_car_jpg_1200x400_q85.jpg

Régen csak jósokhoz lehetett fordulni, ha a jövőnket akartuk tudni, de a technológia ezt is megváltoztatta. Hogy mi lesz velünk, azt ma az algoritmusok jövendölik meg.

Így is nevezik őket: jósló algoritmusok. Szoftverek, amelyek azt is tudják, amit még a legnagyobb varázslók sem. Előre tudnak jelezni gyilkosságokat, a tőzsde mozgását, tudják, hogy mikor leszünk náthásak, és segítenek megtalálni az igazit. Tisztán matematikai alapon. Az elemzéshez nem tesznek mást, mint felhasználják a történelmi adatokat, hogy olyan statisztikai modelleket építsenek, amelyek kiemelik a fontosabb tendenciákat. Ezeket a modelleket alkalmazzák a meglévő adatokra és megjósolják a jövő eseményeit, vagy sugallja, hogy milyen lépéseket tegyünk, hogy nagyszerű eredményeket érjünk el, esetleg elkerüljük a nem kívánt fejleményeket.

Íme néhány példa.

A futuristák és a szociológusok azóta vitatkoznak arról, hogy lehet-e előrelátni egy gyilkosságot és óvintézkedéseket hozni ellene, amióta az 1950-es években megjelent Philip K. Dick Különvélemény (Minority Report) című regénye, amelyből film is készült Tom Cruise főszereplésével. Az elmúlt években a sci-fiből valóság lett és a rendőrség egyes részlegei igénybe is veszik azokat a cégeket, amelyek bűnmegelőző algoritmusokra szakosodtak. Ilyen a Predpol, amely azzal dicsekszik, hogy olyan szoftver birtokában van, amely 10-50%-kal javítja a bűnmegelőzés eredményességét.

Az elemzés azokon az adatokon alapul, amelyek összegyűltek éve óta egy adott személyről, amelyet kombinálnak más, szocio-gazdasági jellegű adatokkal. Ezt egy olyan algoritmus végzi, amelyet eredetileg földrengések előrejelzésére használtak. Az algoritmus azt próbálja előrejelezni, hogy hol és mikor következnek be speciális bűnesetek a következő 12 órában. Az új adatok mindennap feldolgozásra kerülnek. Jelenleg több mint 50 amerikai és brit rendőrségi  egység folyamodik ezekhez. Mindegyik azt állítja, hogy elégedett az előrejelzésekkel.

Az emberi jogi szervezetek szerint azonban ezek a szervek főleg a marginális közösségeket figyelik, nem foglalkoznak a „fehér gallérosokkal” és a rendőrségi túlkapásokkal sem. Azt sem tartják jónak, hogy egy szoftver ítéletére hagyatkoznak.

A Privacy International szerint ez a rendszer nem felel meg annak az alapvető elvnek, hogy mindenki ártatlan, amíg bűnössége nem bizonyított.

A Black Swan társaság kliensei sokfélék. A vitaminokat gyártó multinacionális cégektől a gyorsétkezdékig terjed a spektrum és mind a jövőre kíváncsiak. A Black Swannak van egy olyan algoritmusa, amely a megfázást, az influenzát jelzi előre az időjárás, és a higiéniai cikkek, gyógyszerek vásárlására vonatkozó adatok alapján. Előrejelzéseit néhány mentőszolgálat is hasznosítja.

A pénzügyi „jóslások” titkosak és milliárdokat lehet nyerni velük. Jól példázza ezt Robert Mercer, Donald Trump első számú finanszírozójának példája, aki egyben az adatokkal való visszaélés miatt hirhedtté vált Cambridge Analytica egyik részvényese, aki az 1970-es években informatikusként kezdte a pályáját. Részt vett az IBM mesterséges intelligenciáinak kifejlesztésében, majd innen a Wall Streetre vezetett az útja. Ez a 90-es évek elején volt, amikor az elemzők éppen csak elkezdték matematikai modellekkel ellenőrizni a pénzügyeket. Mercer tapasztalata lehetővé tette, hogy a gyorsaság és a technológiai ismeretek előnyeit kihasználva maximálja profitját. A Bloomberg szerint egyik alkalmazotti nyugdíjalapja 2014-ben 70%-os nyereséget könyvelt el. Hogy ezt Mercer hogyan csinálta, rejtély, akár csak életének nagy része.

De a mesterséges intelligencián alapuló jövendölés a magánéletre is kiterjedhet. A Nanaya társaság szakterülete a szerelem. Erre még a New Scientist is felfigyelt. Az algoritmus az egyén szerelmi sikereinek valószínűségét egy általa kitöltött teszt alapján számítja ki, ingyenesen. Csak akkor kell érte kb. 9 eurót fizetni, ha valaki egy-egy részlet iránt behatóbban is érdeklődik. A pszichológusok azonban egyelőre úgy vélik, hogy egy algoritmus csak akkor tud valami érdemlegeset jósolni, ha a két leendő szerelmes már személyesen is találkozott, addig legfeljebb a horoszkópok szintjén hihetünk neki.

 

 

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

steery 2020.05.23. 13:54:07

A bűnelkövetés előrejelző rendszer akkor volna igazságos, ha a rendőrökre, bankárokra, politikusokra, katonákra, titkosszolgálati ügynökökre is alkalmaznák.

A mesintekkel végzett tőzsdei pénz szivattyúzás komoly korlátja, hogy a rendszerben csak véges mennyiségű pénz van, aminek a fiktív része (ami mögött nincs tényleges érték) is csak véges mennyiségű lehet, belekeverve a valós részbe. És minél többet elszívtak a potenciális balekoktól, annál nehezebb a maradékot elszívni. Olyan ez, mint a fénysebesség megközelítése: minél közelebb vagy hozzá, annál több energiát kell befektetni egyre kevesebb sebességnövekedéshez. A fényhatársebességet így nem lehet elérni. A pénzszivattyúzó gépek is ugyanígy járnak, különben a gazdáik már rég trilliomosok lennének.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.23. 15:59:42

Régen is tudtak így jósolni, és ez a tenyérjóslástól merőben különböző jóslás, mert tudáson alapul, és valós összefüggéseken: "télen, ha csillagos az ég, alighanem hideg lesz az éjjel".

Az algoritmusok ezt csak sokkal nagyobb mértékben, sokkal több adattal, sokkal gyorsabban teszik. Nincs ezzel semmi gond általában. A bűnmegelőzésnél ott kezd akadályba ütközni, ha egyéni szintre lépnek, a leírásod szerint ott még nem tartanak.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.05.24. 07:10:31

Aztán a mesterséges intelligencia esetleg rasszista lesz... pl. felsimeri, hogy a kreolos bőr nagyobb bűnveszélyt takar.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása