Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Sose kezdj úgy egy e-mailt, hogy „remélem, jól vagy”

pourquoi-faut-il-eviter-decrire-jespere-que-vous-allez-bien-.jpg

Nem egyszerű egy e-mailt elkezdeni manapság – mondják a Le Figaro Madame által megszólaltatott média-szakemberek és pszichológusok. Az üzenetnek kedvesnek, világosnak, de nem bizalmaskodónak kell lennie.

A koronavírusjárvány óta sokan megkerülhetetlennek hiszik a „Kedves Xy, remélem, jól vagy” formulát. A szándék jó, de a megfogalmazás kevésbé. Közhely, és ezáltal hatástalan. Jobb lenne az egyszerű „hogy vagy?”, annál is inkább, mert a fentebbi nem vár választ, míg ez arra szólítja fel a megkérdezettet, hogy valóban elmondja, hogy érzi magát. Viszont csak annál alkalmazható, akit ismerünk, akivel régebben beszéltünk, vagy leveleztünk.

A járvány befejeződése után el is lehetne hagyni az egészség iránti érdeklődést, ez az egyik módja lehetne a normális élethez való visszatérésnek.

Ami azonban a fontosabb a nyitó udvariassági formulánál, hogy hiteles maradjon az e-mail küldője a partner szemében, mert ami elhangzik vagy történik a járvány alatt, az pozitívan és negatívan is erősebb nyomokat hagy, mint normális körülmények között. A hamis ígéreteknek súlyos következményei lehetnek és a bizalomvesztés ebben a rendkívüli helyzetben hosszú ideig tartó, esetleg végleges lehet.

Fontos a partnert érdekeltté tenni, bevonni az e-mail témájába pl. ilyen közbeszúrásokkal: „Mint ahogy Te felhívtad figyelmemet ezzel kapcsolatban”. Ezzel azt is mutatjuk, hogy informáltak vagyunk az adott témában.

A záró mondat ismét egy udvariassági formulának kell lenne, amely azt fejezi ki, hogy mennyire örültünk a levelezés lehetőségének.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

blaubner 2020.06.16. 13:52:26

pont azért kezdem így a leveleket, hogy ne kapjak rá részletes beszámolót a másik féltől.
ha jól értem, akkor nem két szoros kapcsolatban álló ember közötti levelezés a téma, mert kb. csak ott érdekelheti őket egymás egészségi állapota.
a többi esetben szerintem pont ez a megfogalmazás az a "kedves, világos, de nem bizalmaskodó" nyitás, ami a poszt elején is elvárásként szerepel.
szerintem legalábbis.

is 2020.06.16. 15:03:56

ha ismeretterjesztes a cikk celja, akkor nem artott volna az 'ezt NE csinald' melle odatenni, hogy de akkor meg mit csinalj IGEN. mi a jo formula? ugy ertem altalaban, mert a haveroknak en se igy kezdem a levelet.

hubazze 2020.06.16. 15:56:36

Ez rohadtul nem igaz, népe válogatja. Pl rendszeresen levelezek munkaügyben Brazil kollégákkal, ahol az esetek 100% ában úgy kezdik hogy hope you are doing well...

Örömhernyó 2020.06.16. 17:13:09

@hubazze: Minden attól függ, hogy az anyanyelvén milyen szokásokat vett fel az ember és hogy az idegennyelv tanulás során mit vertek belé a levélírás formuláival kapcsolatban.
Kínaiaknál például anyanyelvükön kb. a köszönés után egyből megkérdezik, hogy ettél-e már. 吃饭了吗? Nem írásban, de találkozáskor szinte ismeretlen embereknél is ezzel kezdik. De angolul teljesen normális (angolos) formulákat használnak, mert nyelvórán megtanulják azt a 3-4 formulát, amivel aztán életük végéig elevickélnek. De pont ezért minden ázsiai pont ugyanúgy beszél angolul, ugyanazokat a frázisokat tolja. Ez nem baj, nem angol anyanyelvűként teljesen rendben van, hogy korlátozott a kifejezéstáruk, nem túl kreatívak. Minden nyelvet ilyen panelek, frázisok alkotnak.

Destephano Winter 2020.06.17. 06:18:08

Húha. Mekkora 1. világbeli probléma ez. Majdnem akkora, mint amikor a telefonom lemerült, de a töltő az emeleten van...

blah 2020.06.17. 09:10:48

elég sok külföldi kezdi úgy, hogy I hope you're doing well

user friendly 2020.06.17. 11:32:16

Laci, hagyd már ezt az álinformatív, bulvárízű blogot a fenébe, ez a nesze semmi fogd meg jól kategória, tudsz te ennèl sokkal jobbat. Olvastam pár könyvedet (Jim Morrison, Janis Joplin, stb), azokat mintha egy másik ember írta volna.

Göbölyös N. László 2020.06.17. 12:05:42

@user friendly: Ennek a blognak van egy fontos terápiás szerepe, amelyről már többször írtam. Hogy tudok ennél sokkal jobbat? Igen, úgy gondolom, csak a kiadók nem kíváncsiak rám...ennyi. Azért kösz. Ha tudsz kiadót, akinek kellenék, szólj.

rpMaus 2020.06.17. 12:17:22

Ezt a nettó marhaságot, ugye, ugyancsak "angol kutatók" remekbe szabott "empirikus megállapításai" alapján sikerült összehozni? Noha ehhez képest a közlemény az ég egy adta világon lényegében semmit nem mond, semmiről nem szól, eleve már amiatt is, mert nem definiálja: milyen jellegű e-mail forgalomról is van szó. Üzleti levelezés? Magánéleti levelezés? Baráti levelezés? Ismerősök (nem feltétlenül a baráttal egyezik) közötti levelezés? Bizalmas levelezés? Előzmény nélküli e-mail?

A hozzászólások közül a legelső pedig engem legalábbis igencsak ingerel: "pont azért kezdem így a leveleket, hogy ne kapjak rá részletes beszámolót a másik féltől.." - hát akkor ne menj bele ebbe. Bár eléggé bunkó és kétszínű az, aki így kezd el fogalmazni. Sajnálom ezt a szerencsétlent. Ehelyett inkább a végére írd oda, hogy "Te is maradj Egészséges!" - mert ebben ott van a lényeg is, de mégis általános, mindenkire egyaránt vonatkozó jókívánság.

No, de lényegtelen is az egész, mert e "mű" itt nem más, mint egy kattintásvadász szar'. Amiért akkor "Én kérek elnézést!" . . .

Szeretettel:
Maus Róbert Péter s.k.
jogi asszisztens, tanácsadó
www.tele-maus.hu

PS: és mindig megvezet, hogy fenn' is és lenn' is van beviteli felület, sorry . . . .

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álom (11) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (10) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (5) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (42) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (3) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (10) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (90) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (41) Élet (3) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (13) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (22) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (7) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) Film (8) film (35) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (3) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (171) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (30) gazdaság (18) genetika (12) geológia (32) George Orwell (4) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyös N. László (56) Gondolkodom (5) gondolkodom (29) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (3) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (12) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (4) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (16) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) hurrikánok (3) hús (3) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (24) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (25) ipar (12) Irak (4) irodalom (127) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (26) járvány (6) jazz (6) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (28) kollázsregény (11) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (5) közösségi média (10) krimi (6) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kulturtörténet (11) Kultúrtörténet (3) kultúrtörténet (56) kutatás (15) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (82) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (183) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (5) múlt (4) munka (19) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (26) Nagy-Britannia (134) Nap (6) Napóleon (5) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (23) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (4) oktatás (12) Olaszország (218) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (26) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (10) Római Birodalom (16) Románia (3) sajtó (3) sakk (3) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (32) spirituális (12) sport (25) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (11) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (4) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (13) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (19) szocio (34) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szürreális (6) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (183) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (51) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (383) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (452) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (25) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (9) vélemény (5) Velence (6) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (29) Zene (145) zsidóság (20) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása