Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Miért készítenek sokan magukról meztelen szelfiket?

index_32.jpg

A Szex és New York híveinek ismerős a jelenet. Az Igazi énem című epizódban Samantha Jones úgy dönt, hogy készíttet magáról egy meztelen fotót. Hogy amikor öreg lesz, akkor is emlékezhessen arra, hogy milyen pompás teste volt egykor.  Az okostelefon megjelenése előtt ehhez még szükség volt egy fotográfushoz. Ma azonban elég egy szelfit készíteni.

Az új divatra próbálnak választ adni szexológusok és szociológusok egyaránt – írja a Huffington Post.

Ez előbbiek szerint vannak, akik elküldik partnerüknek, vagy kiszemeltjüknek, mintegy magakelletésből, annak szexuális vágyának gerjesztésére. Az elmúlt években több olyan esetről is beszámolt a média, amikor ezzel a módszerrel próbálta valaki elcsábítani beosztottját, tanítványát és az ügyek végül bíróságon végződtek. (A vádlottak között voltak férfiak és nők egyaránt). A szociológusban  felvetődik, hogy a meztelen képet az illető, esetleg nem is másnak szánja, hanem csak magának akarja, mint a filmbeli Samantha. „Van, aki önbizalmát kívánja erősíteni ezzel, hogy szépnek lássa önmagát. És van, akinél az önkritika eszköze, azt keresi, hogy hol kell a testén, a tartásán javítani. Nem mindegy, hogy tükörben látja-e magát vagy fotón, amit mindig magának tarthat az ember” – nyilatkozta Héléne Bourdeloie, aki a digitális világnak az egyénre és a közösségi létre gyakorolt hatását vizsgálja.

Vannak, akik ezt a mániát már a végletekig viszik. A lap megemlít egy Laura nevű, 35 éves hölgyet, aki szinte hetente készít magáról reggelente aktfotókat, sőt, egy ilyen fotó már évek óta ott lóg az ágya felett. De megemlíthetnénk a volt brit modellt és tv-sztárt, Lisa Snowdont, aki 48 évesen a legerotikusabb részleteket csak sejtetni engedő szelfivel lepte meg rajongóit Instagram-oldalán.

3_lisa-snowdon.jpg

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jack Bauer 2020.07.28. 06:49:40

Ennyi a poszt??? Szerintem a vacsora után még rágni kellett volna egy kicsit a ceruza végét, és lekörmölni néhány sort befejezésképpen. Írni valami konklúziót, ilyenek. :)

Örömhernyó 2020.07.28. 08:56:17

@csakeztengedte: Miért lenne beteg dolog?
Azt még megértem, hogy régen nem volt elterjedt a szexi fotózás, amikor be kellett adni a negatívot kidolgozásra az Ofotértben és a nagyításokat végigpörgették a laborosok, hogy jók lettek-e. De a digitális korban, amikor ha nem akarod, senki se fogja tudni, hogy ilyen képeket lőttél, miért ne lehetne aktokat csinálni, azt nem értem.
Nemi szervei mindenkinek vannak, egy csöcs vagy fasz látványa egy serdülő kamasznak esetleg újdonság, de aki már járt az internet bujább oldalain, annál nem üti meg az ingerküszöböt ez.

2020.07.28. 10:01:23

1+ez= 2

+4 fverő=6

de becsületes vagyok, végeredmény: 2

@Örömhernyó:

"De a digitális korban, amikor ha nem akarod, senki se fogja tudni, hogy ilyen képeket lőttél, miért ne lehetne aktokat csinálni, azt nem értem."

Pl erről a nőről se tudni, hogy ilyen fotót csinált magáról...Csak a képzelet szüleménye.

Rubasov nertárs 2020.07.28. 11:56:44

@Örömhernyó:

Szerencsére olyanról még nem hallott senki sem, hogy egy digitális eszközt (pl.: okostelefon) hackerek feltörnek és az azon lévő intim felvételeket feltöltik a netre.
Ahogy olyan sem volt még szerencsére, hogy a szakítás hevében az újdonsült ex csinál ilyesmit.
Azt kéne megérteniük az embereknek, hogy nincs 100% digitális biztonság.

2020.07.28. 13:29:31

@Tralfamador75:

Ja. Egy magát pucéran fotózó nő még véletlenül se akarja, hogy meglássák. Az teljesen kizárt. Ha meg véletlen mégis meglátja valaki, akkor mindenki szemlesütve pironkodik, hogy hát kérem itt szende szűziesség van, ez csak valami félreértés, amit meg kell magyarázni.

A galéria egy gombnyomásra van a nettől.
Ha annyira érdekli a saját aktja és nem másnak szánja, akkor lehet ezt biztonságosan, mondjuk beterpeszt a tükör előtt és a saját pinája látványára kielégítheti gerjedelmét. Az akt anno biztos, hogy a nuna magazinokat pótolta, mert a művészetet, a természetet, az életet és a nőket lehet anélkül is csodálni, tisztelni, hogy igénybe venne a folyamat egy pucér segget. Gondolom a festők meg is rakták a modellt és egy kiállításon vicces lenne elképzelni a sok bőrszandis szalmakalapos kúltúrembereket figyelve, hogy míg a művészeten ámuldoznak, valszeg p...csattogások közepette készült a dicső festmény.

2020.07.28. 14:59:46

@Tralfamador75: Lehetne értelmes indok a testcélú szelfire, ha a saját sportos testét akarja nézegetni.
De ha közszemlére teszi a fotót és nem művészi, akkor mi a francot akarunk mentegetni?
Komolyan tudom csodálni az igényesen elkészített sportoló nőket mutató képeket, mert valami eszményről, követendő példáról szól.

De a posztban ez a nő?! Tényleg. Egy igazi művészi akt egy halom cipő előtt egy szobanövénnyel, homályosan és (ja van még ott kábel is) fos megvilágítással egy olyan női magazinos sminkeletlen, most keltem ki az ágyból, az éjjeli diszkóban felszedett kócmanó cumi közben összetürta a hajamat, kb. olyan az egész, mint azok az orosz társkeresők röhejes fényképei 50 éve nem festett falak és egy 1920-ban készült kályha melletti párducmintás elasztikus naciban pózolni a perzsaszőnyegen. Gagyi kurválkodás egy ilyen kép, semmi több. Nincs azon a testen mit fotózni, semmi sportértéke nincs. Nem látott ez több tornát mint bármelyik átlag női test, de ha mégis, egész napos pilatessel talán sikerül 2 kcalt elégetni, semmi értelme azonkívül, hogy pár kiéhezett szerencsétlen magához nyúljon tőle.

2020.07.28. 16:13:17

@Tralfamador75:

De ezt az átlagosságot miért pont ígykell megmutatni?
Lehetne pl. úgy, hogy "hé emberek! Így nézek ki takarítós öltözetben, mikor ablakpucolás közben rám jön a sz..ás" vagy mittudomén "Így nézek ki, mikor a boltból cipekedek hazafele"-akkor is lehet ugyanolyan csatakos a haja.

De amúgy nem értem. Muszáj mindenáron köztudatban lenni? Mér mi történik ha valaki nincs köztudatban? Ha ilyen szégyentelen hívjon fel magához egy melós pasit azt ennyi. Felesleges ilyen baromságokat csinálni.

2020.07.28. 16:26:43

@Tralfamador75: Azért annyira nem kell sajnálni szegénykéket, hogy mi lesz ha nincsenek köztudatban, amikor biztos van valaki, akivel eltölthetné az időt, csak szarik a fejére, mert éppen fontosabb neki mutogatni a pináját. Sajnálni azokat kell, akiket a kutya le se sajnál, akiknek a hívását nem várja senki. Erről van itt szó.

Örömhernyó 2020.07.29. 01:55:33

@Szemérmes: Ez a nő szándékosan nyilvánosságra hozta a képeit amiken annyit látsz, mint amennyit egy uszodában vagy strandon is látnál belőle. Nem szétrakott lábakkal vibrátorozza magát. Amúgy azzal se lenne semmi baj.
@Rubasov et.: A meghackelt készülékekről nyilvánosságra került képek a szexi szelfik töredékét teszik ki. Az ex által nyilvánosságra hozottak már nagyobb arányt tesznek ki.
Én azt javaslom, hogy arccal ne csináljunk meztelen szelfiket. Egy test bárkié lehet, csak az arc köti hozzánk. Nyilván anyajegyek, tetoválások alapján lehet azonosítani kitakart arcú testeket is, de szerintem a 21. században már annyi ilyen inger éri az embereket, hogy lassan nem lesz említésre méltó esemény, ha egy ember meztelen testét látjuk. Rólam is van az interneten több meztelen kép, szex közben ábrázol engem és egy exemet, nyilván az arcunk nem látható rajtuk. Mi töltöttük fel.
Aki nem akar, az nem csinál ilyen képeket. Aki akar, az eldönti, hogy arccal vagy anélkül teszi.
A posztban szereplő brit tv-sztár képe úgy meztelen, hogy valójában semmit se mutat magából. Ennyit látsz belőle strandon is. Tehát ez úgy meztelen szelfi, hogy nem is meztelen.

Vaki Vaki 2021.04.11. 17:26:07

@: "Az akt anno biztos, hogy a nuna magazinokat pótolta,"

Akkor nagyon sekélyes lehetsz.

Nálam a női test vizuális élvezet is, közvetlen szexuális vágy nélkül is képes olyan örömöt okozni, mint egy szép táj, aranyos állat vagy valamilyen szép épület vagy művészeti alkotás.

És ami szép, azt meg kell örökíteni!

Vaki Vaki 2021.04.11. 17:29:36

@Vaki Vaki: Sőt, még férfi testtel is előfordult, pedig garantáltan nem vagyok látens homoszexuális,

Reactor 2022.04.25. 02:15:04

Insta- vagy Tinder-prostiskodás az oka általában (aztán meg hipokrita módon nyígnak, hogy a sok szemét szexmániás pasi csak meg akarja őket dugni). Igen, egy részük valóban hackelés vagy expasi bosszúja útján talál utat a netre, no de eleve miért is kellett ezeket elkészíteni...?

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (28) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (68) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (31) Zene (146) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása