1980.július 15-én jelent meg, 50 millió példányt adtak el belőle és csaknem 400 hétig szerepelt a különböző toplistákon az AC/DC Back In Black című albuma. Emléklemeznek indult és az ausztrál banda feltámadását jelentette.
1980.február 18. Bon Scott, az együttes énekese egy görbe estét csinál magának. Részt vesz egy binge drinkingben, amelynek lényege, hogy az a nyer, aki a legrövidebb idő alatt a legtöbb alkoholt issza meg. Eszméletét veszti kocsijában, de barátja otthagyja abban a hiszemben, hogy elaludt. Másnap reggel mentő viszi a kórházba, de már hiba. 33 évet élt.
A hard-rock egyik klasszikus bandája padlón van. Először Angus Young és társai úgy gondolják, hogy abbahagyják, de aztán elhatározzák, hogy egy lemezben fejezik ki fájdalmukat és megdöbbenésüket. Hamarosan új énekest is találnak, Brian Johnsont, aki korábban a newcastle-i Geordie nevű bandában ordított. A következő évtizedekben a rendkívüli temperamentumú, simlis sapkájáról is elhíresült énekes összenőtt az AC/DC-vel.
A felvételeket a Bahamákon készítették, ahol éppen trópusi viharok dúltak. A stúdió album felelt meg a követelményeknek, felszerelésük késett és úgy tűnt, hogy az album kudarc lesz. Csakhogy Angus felülmúlta korábbi önmagát. Soha nem hallott riffeket produkált és ehhez már csak a kőkemény ritmusszekció és Brian savas hangja kellett.
A fekete borítójú lemezt a Hell’s Bells lélekharangjai nyitják meg, az első riff, mintha egy magmaóceánból törne fel. A ritmus lassú, de hipnotikus. Aztán őrült vágtában következik a többi dal az első oldalon a Shoot To Trhrilltől a Let Me Put My Love Into You-ig. A B oldalt nyitó címadó dal egyszerűségében is varázslatos, de legalább ilyen bomba a You Shook Me All Night Long vagy a szexuális töltéssel teli Rock and Roll Ain’t Noise Pollution.
A kritika szokás szerint két végletet képviselt a „zseniálistól” a „súlytalanig”. Jól ismerjük azt a lebecsülő mondást, mely szerint aki egy AC/DC-lemezt ismer, az az összeset hallotta...Ez azonban a rajongókat a legkevésbé sem zavarta. Valószínűleg a trash metál és más kemény irányzatok sosem születtek volna meg a Back In Black nélkül és a banda is töretlenül folytatta pályafutását, megérve a 21. századot, és olyan további mesterműveket tettek le az asztalra, mint a Razor's Edge (1990), vagy a Black Ice (2008).
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
