Charlie Chaplin korai filmjeinek vége távolodó alakját mutatta, amely aztán egy fekete körben összezsugorodott. Az 1936-ban készült Modern időkben először fordul el, hogy nem egyedül indul útnak a csavargó, hanem egy lány kíséri, akivel sok mindent átéltek együtt. A lányt Chaplin harmadik felesége, Paulette Goddard személyesítette meg, aki később A diktátorban is fontos szerepet kapott.
Az egyik jelenetben a végtelenül szomorú, árván maradt lányt a csavargó, hogy felvidítsa, botjával mosolyt rajzol az arcára. A szájáról le lehet olvasni, hogy biztatja: „Mosolyogj!”. Amikor pedig a lány elmosolyodik, azt mondja – persze némán: „Ez az!”. A Modern idők persze elsősorban arról szól, hogy miként változtatják rabszolgává az embert, és megjelennek mindazok a megaláztatások, amelyekkel a munkásosztálynak a nagy válság idején szembe kellett néznie. De, mint mindig, a csavargó méltósággal és bizakodva halad előre a maga útján. Miközben a záróképben távolodik a lánnyal, zenét hallunk, amit Chaplin maga komponált.
Az igazi szenzáció azonban a „Titine” című dal volt, amelynek eredetijét a francia-orosz Leo Daniderff komponálta még az 1910-es években. Ezt énekli el Chaplin egy mulatóban halandzsa-nyelven, olasz-spanyol-francia hangzású szavakat keverve és óriási sikert arat. Ez volt az ő sajátos megoldása, hogy 1936-ban, amikor már évek óta hódított a hangosfilm, de ő még mindig ragaszkodott a némafilmhez, valami módon megszólalhasson. A Titine-ből sláger lett, és ha bárhol felhangzik a dal motívuma, mindenkinek Chaplin jut róla eszébe.
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
