Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Földsirató

 images_12.jpg

Egy 32 éves francia nő a blogján elsiratja a Földet. Íme néhány részlet, amit a Huffington Post tett közzé.

„Amikor kislány voltam, Anyám felolvasott egy cikket arról, hogyan pusztítjuk az amazonasi erdőt. Megrémültem. Attól is megrémültem, hogy megtudtam, hogy minden 20 percben eltűnik egy állat, egy növény.

Nyolcéves koromban azt kérdeztem, hogy a felnőttek hogyan hagyhatják ezt, most, 32 évesen is ezt kérdezem.

A gyerekeink nem fognak megismerni olyan dolgokat, amelyet mi ismerünk. És ez összetöri a szívemet. Nem fogjuk látni a korallokat Réunion-szigetén, a Szent Péter-öbölben. A turisták tönkretették őket. Nem fogunk látni egy sor állatot, sem a nagy, érintetlen térségeket.

Nem fogják tudni, hogy milyen egy hulladékmentes táj és ez fáj nekem,

Nemrég láttam egy riportot  az etiópiai farkasról, Vékonyabb, mint a többi farkas és bundája olyan, mint a rókáé. Már csak 500 példány van belőlük. Megbetegednek, nem tudnak vadászni, elpusztulnak. Siratom őket.

Az emberek nem nagyon törődnek ezekkel a dolgokkal. Nem érinti őket. Emmanuel Macron elnök például nem hajlandó átírni a francia alkotmány előszavát úgy, hogy más értékek fölé helyezze a környezetvédelmet azzal a kifogással, hogy semmi sem fontosabb az emberi jogoknál. Pedig nem így van. Olyan nehéz megérteni, hogy a mostani környezetünk nélkül nem tudunk normálisan élni? Olyan jövőben akarnak élni – maximum 20 éven belül – ahol házainkat fenyegetik az erdőtüzek, ahol a tornádók, az árvizek mindent tönkretesznek? Szeméthalomban akarnak élni? Mert ez lesz, ha továbbra is ilyen ütemben fogyasztunk.

Tudják-e, hogy a növények 80%-ának szüksége van a beporzásra, hogy a rovarok nélkül éhen halunk?

De a rovar nem érdekel senkit, pedig nélkülük ez a világ nem létezne.  De az emberi jogokat mindenek fölé helyezzük, főleg, ha rombolnunk, fogyasztanunk kell.

A francia elnök annak is örült, hogy a klímakonferencia nem javasolta a gazdasági növekedés csökkentését, mint ahogy azt az ökológusok javasolják, mert ő hisz a gazdasági növekedésben. Mikor értik a gyáriparosok, az emberek, hogy a növekedés vásárlás jelent, olyan dolgok vásárlását, amelynek előállítása szennyezést okoz? Nehéz megérteni ilyen egyszerű mechanizmust?

Nem lehet évente kétszer mobiltelefont cserélni szennyezés nélkül. Új kereskedelmi központokat sem lehet enélkül építeni. Tudják, hogy Franciaaország az az ország, ahol a legtöbb szupermarket van a világon? Mintha szükségünk lenne ennyire…

Néhány hónappal ezelőtt Franciaország eldicsekedett azzal, hogy 2040-ig betiltja az egyszer használatos műanyag alkalmazását. Még 20 évig dobálhatjuk a plasztikot a tengerbe. A Földet évezredekre telerakták nukleáris hulladékokkal.  Ma a földben 1000 évvel ezelőtt élt élt emberek ékszereit, szerszámait találjuk meg, 1000 év múlva mi nukleáris szemetünket fogják megtalálni. A napelemeket nagyszerű megoldásnak tartják a felmelegedés ellen, holott nem is reciklálhatók.

Én nem vagyok olyan, mint a vegánok, akik abban hisznek, hogy minden élőlény egyenrangú. Én azt mondom, hogy minden élőlénynek megvan a maga értéke. A mi fajunk miért lenne felsőbbrendű? Igaz, sok mindent feltaláltunk, de sok mindent el is pusztítottunk.

Semmiből születtünk és elpusztítunk egy planétát, amely valószínűleg egyedülálló a világegyetemben.

Csodálatos szerencsénk van, hogy ezen a Földön élünk, amely tele van csodálatos dolgokkal és felsőbbrendű fajnak tekintjük magunkat, és ezzel a gőggel elpusztítjuk magunkat. Nem érdemeljük meg azt az ajándékot, amit az élettől kapunk.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Puller István 2020.10.06. 12:14:28

Jaj, dehogyis pusztítunk mi el itt bármiféle planétát, kiskezicsókolom, nem kell elsiratni semmit sehova! Ahogy a tölgyfa sem pusztul el, ha a rigó megfullad a telefosott fészkében, és ahogy a komplett Wekerletelep sem omlik össze, ha Szopott Gombócka 6./a osztályos tanulónak szerelmi bánata van. Igen: az ember a létező legellenszenvesebb parazita, valóban, de tessen csak nyugodtan elhinni, bármit is csináljon a szerencsétlen barom, a Föld bolygónak az meg sem kottyan! Aznap, amikor az emberi faj testületileg kiirtja magát, a Föld bolygó bont egy pincehideg Löwenbräut, és pármillió év múlva már ugyanolyan vígan ad otthont nála eggyel hálásabb fajoknak, tetszik-e tudni?

babo0410 2020.10.07. 01:37:32

@Puller István: Csak ez nem vigasz arra, hogy a jelenlegi életet teljesen kiírtjuk, és évmilliókra, milliárdokra élhetetlenné tesszük a bolygót.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (42) Élet (3) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) Film (8) film (36) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (8) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (17) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (28) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (68) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása