Emmanuelle Charpentier francia genetikus október 7-én kapta meg az amerikai Jennifer Doudnával megosztott kémiai Nobel-díjat. Ez az első eset, hogy egy női páros részesül ebben a magas tudományos elismerésben.
A díj kihirdetését követő sajtókonferencián Charpentier tudós mivoltát hangsúlyozta, és hozzátette, hogy a nők egyre fontosabb szerepet játszanak a kutatásokban. Korábbi interjúiban azokról a különleges nehézségekről is beszélt, amelyekkel szembetalálják magukat a nők a tudományos életben.
„Ez nehéz közeg a nők számára – mondta még 2017-ben a L’Express-nek – olyan, mint szinte minden olyan közeg, amelyet egy bizonyos kort elért fehér férfiak irányítanak. Nehéz behatolni már megszilárdult rendszerekbe. Amíg arról van szó, hogy segíteni kell valakinek a munkája előkészítésében, még úgy, ahogy rendben van. A dolgok akkor válnak nehézzé, amikor egy nő csoport- vagy laboratórium-vezető lesz.
Más alkalommal Charpentier bírálta egyes intézmények működését, és ezzel kapcsolatban hangsúlyozta a média felelősségét is. Megállapította, hogy azt a kevés nőt, aki magasabb beosztásba kerül a tudományos intézményekben, gyakrabban kérik fel nyilvános szereplésre, mint a férfiakat, és ez plusz terhet rak rájuk. Visszatérően felhívta az intézmények figyelmét arra, hogy az értékelésnél, a különböző megbízásoknál egyenlő mértékkel kezeljék a nőket és a férfiakat, a munkájukat tekintsék mérvadónak.
A francia genetikusnő és amerikai kolléganője olyan „molekuláris ollókat” fejlesztettek ki, amelyek képeseket az emberi gének módosítására. Előttük Marie Curie 1911-ben, majd 1964-ben Dorothy Crowfoot Hodgkin kaptak kémiai Nobel-díjat a nők közül, két nő együtt azonban még soha.
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
DFK 2020.10.22. 06:33:45
Haloperidol 2020.10.22. 10:44:26
OMG, mekkora képmutatás.
Cikkek százai ostorozzák a fehér hetero férfiakat, hogy kisajátítják a tudományt maguknak.
Miután ennek meghajolva igyekeznek a nőknek nagyobb megjelenési felületet adni, jön a kritika, hogy ez mekkora plusz teher.
Honnan is van az a mondás, hogy a nőknek semmi nem elég jó?
DFK 2020.10.22. 12:11:42
gtri 2020.10.22. 17:08:30
Virginijus Siksnys egész biztosan férfi és fehér. És el van nyomva, ahogy azt az alábbi cikk mutatja.
Most körbe lehet haknizni a világot, hogy elnyomják a fehér kelet-európai férfi kutatókat a tudományos életben?
Pár szerkesztő eléggé bele tud szólni abba, hogy kié egy tudományos felfedezés és ki lesz "csak" a második. :)
forrás: HVG, 2020. október 15. 42.szám
33.oldal
Gén- és folyóiratszerkesztés
A Nobel díjat elnyerték, de a szabadalmi bíróság előtt még veszíthetnek. Alig egy hónappal a stockholmi döntés előtt
foglalkozott megint a régóta húzódó üggyel az amerikai szabadalmi fellebbezési tanács (PTAB), és úgy tűnt, hogy a
Charpentier-Doudna páros esélyei nem túl jók. Kettejüket Doudna kutatóhelye, a Kaliforniai Egyetem képviseli. Miután a
a mostani Nobel-díjasok 2012 júniusában publikálták, hogyan lehet elvágni a DNS-t, a neves amerikai MIT műegyetemhez tartozó
Broad Intézet kutatói, Feng Zhang és kollégái hét hónapot késtek - de többre jutottak. Kimutatták azt, ami Charpentier-nek és
Doudnának akkor még nem sikerült: a módszer nem csak baktériumokban, hanem emberekben, állatokban, növényekben vagy gombákban
is működik.
Tudományos kutatatások céljaira mindezek afelismerések ingyen felhasználhatók, de amint üzleti vagy akár orvosi alkalmazásról
lesz szó, nem mindegy, kié a szabadalom. A PTAB szeptemberi állásfoglalásából (amellyel még nincs lezárva az ügy) az olvasható
ki, hogy a Nobel-díjas felismerésből adódó szabadalomra Charpentier és Doudna tarhat igényt, de Zhang és társai valószínűleg
számíthatnak a saját eredményük elismerésére. Legalábbis Amerikában, mert az európai szabadalmi helyzet inkább Charpentier-nek
és Doudnának kedvezhet. Benne van a pakliban az is, hogy az érdekelt egyetemek végül inkább megegyeznek, sőt a Broad Intézet azt
is szóba hozta, hogy mindenki szabadon hozzáférhessen a fontos eljáráshoz. Tekintettel arra, hogy a gyakorlati eljárás
szempontjából a Zhang-féle felismerés lehet fontosabb, miközben az alapvetés elsősége a két kutatónőé, érte némi bírálat a Nobel-
bizottságot, amiért a díj odaítélésekor csak az utóbbiakat méltatta.
A legnagyobb pechje Virginijus Siksnys litván biokémikusnak és kutatócsoportjának volt. 2012 tavaszán az amúgy tekintélyes
Cell folyóiratnál jelentkeztek publikációjukkal, amely a mostani Nobel-díjas ötlethez nagyon hasonló eredményről számolt be.
Ott azonban indoklás nélkül elutasították a tanulmányt, utána pedig a szintén jó nevű PNAS szerkesztői ráérősen foglalkoztak
a dologgal. Közben a Science szerkesztői jó érzékkel gyorsítósávra tették Charpentier és Doudna kissé később beadott cikkét,
az meg is jelent június végén. Siksnys és társai bár előbb rajtoltak, szoros másodikként futottak be szeptember végén. Nem
elhanyagolható kárpótlás, hogy Siksnys tavalyelőtt megkapta a Norvég Tudományos Akadémia Kavli-díját. Az egymillió dolláros
elismerésen Charpentier-vel és Doudnával osztozhatott. Zhang akkor is hoppon maradt.