Két példát ismerek napjaink zenéjében a zene és a képzőművészet kölcsönhatására: az egyik Steve Hackett, aki szólópályája első részében akkori felesége, Kim Poor brazil festőművész képeitől kapott ihletett, de ez fordítva is igaz volt. A másik pedig a Djabe, amely alapító-gitárosa, Égerházi Attila édesapjának, Égerházi Imrének alkotásait fordította le a zene nyelvére, de tudjuk, hogy maga a művész is szívesen hallgatta fia együttesének zenéjét munka közben.
Talán nem is meglepő, hogy a Djabe és Hackett éppen azon a lemezen találkoztak először, amely 2003-ban emléket állított a két évvel korábban elhunyt Égerházi Imrének. A Táncolnak a kazlak azóta is a Djabe pályafutásának egyik legkerülhetetlen mérföldköve. Ez a szülőföld és hagyományai iránti ragaszkodás, a világokat átszelő valóságos és spirituális utazás közös gyökere apa és fiú alkotói tevékenységének, és Attilának, aki azóta is több kiállítással ápolta apja emlékét, régi terve a Kazlakban elkezdett út továbbvitele. Mivel a mérce igen magas, egy hasonló szellemiségű lemezhez különleges légkör, mondhatnánk kegyelmi állapot kell, amelyhez ezúttal sajátos módon éppen a pandémia okozta bezártság, és a zaklatott zenészéletnek egyfajta „lecsendesedése” kellett. A 2016-ban alakult ötösfogat – Égerházi, Barabás Tamás basszusgitáros-zeneszerző, Koós-Hutás Áron trombitás-kürtös, Nagy János billentyűs, Kaszás Péter dobos-énekes – immár teljesen összeérett, ami azért paradoxon egy kicsit, mert ezúttal nemcsak a vendégek, hanem az alapcsapat tagjai is többnyire külön dolgoztak.
Így született meg a tavaly ősszel megjelent The Magic Stag (A csodaszarvas) című dupla LP, valamint az azonos című CD/DVD, amely ezúttal is egy zenés tárlatvezetés, hiszen az LP utolsó felvételét, a még ősidőkből származó Gallop-ot kivéve valamennyi darab egy-egy megszólaltatott Égerházi-kép. És hogy a művészi fogékonyságnak nincsen határa, a magyar eredetmítoszt ábrázoló címadó képhez Steve és párja Jo írták meg az angol nyelvű történetet. A magyar motívumok az egyes darabokban is elő-előkúsznak, például a nyitó, alig két perces The Beginnings of Legends-ben (Honfoglalók hitvilága), vagy a Rising Horizonban (Erdélyi táj), amelyet egy ismeretlen gyimesi csángó énekesnő vezet be. Ettől persze még halljuk a kedvenc nyugati rock-os, jazz-es, valamint keleti népzenei elemeket Hackett-től, Rob Townsend szaxofonostól, az azeri tar-mester Malik Manszurovtól, Szabó László szitárostól és nem utolsósorban Muck Ferenctől, aki közel 20 év után szólaltatja meg szaxofonját Djabe-stúdiólemezen.
Talán ez a termékeny nyugalmi állapot teszi, hogy az egész lemezt egyfajta intenzív visszafogottság jellemzi, a kompozíciók dominálnak, a hangszeres improvizációk is kifinomultabbak. Engem a legjobban talán a Power of Wings (Szerelem – Harc – Nász) álomszerű gitárhangjai és fúvóskettőse ragadott meg, de igazi „audiovizuális” élményt jelent a Two Little Snowflakes (Téli falu), az Unseen Sense (Harsonás angyal) pedig olyan dimenziókba vitt, amelyeket leginkább a Mahavishnu Orchestra You Know You Know variációinál érzek, a True Hope-ban Áron szelíd trombitadallama emlékezetes. Az LP utolsó oldala egészen különleges. Az Uncertain Time (Hosszú utazás), Attila szerzeménye, jövőnk kérdéseit tárja elénk, és jól érzékeltetik a már közeledő fényt a lebegő gitárok, Muki és a szintén régi zenésztárs, Karvaly Tibor hegedűje. Akár meditációs zenének is alkalmas. Attila lánya, Sára is debütál társszerzőként a Sara’s Dreamben (Törökországi álom), a Gallop élő előadása pedig visszavezet minket a kezdetekhez. Nyilván nem véletlenül, de erről többet nem mondhatok…
A DVD az eredeti lemez (mínusz az utolsó két darab) mellett koncertélményekkel gazdagít bennünket, köztük néhány felvétel a 2019. július 30-i Budapest Jazz Club-beli koncertről, amely – mint azt tavalyi naplóm is tanúsítja – életem egyik legjobb Djabe-bulija volt. Karantén-életjel a 2020 áprilisában készült videó, amelyen egyik legnagyobb slágerüket, a Lava Lampet játszik, végül pedig látunk egy 10 perces kisfilmet Égerházi Imre életútjának bemutatásával. Ez tökéletesen zárja keretbe a The Magic Stag dupla kiadványát.
Tartozom még egy magyarázattal: miért csak februárban írok a tavaly ősszel megjelent lemezről? Egyszerű a válasz: a vírus miatt nem volt alkalmunk személyesen találkozni azóta Attilával. Szokás szerint a nyersváltozatot meghallgattam még megjelenés előtt, de egy-egy új Djabe-lemeznél tiszteljük azt a hagyományt, hogy azt egyenesen a Főnök kezéből veszem át a Ráday utcai Gramy stúdióban…
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
