Írolvasgondol

Jogvégzettek! Létezik-e olyan büntetőjogi kategória, hogy gondatlanságból és aljas nyereségvágyból elkövetett tömeggyilkosság?

Valakik a nemzeti ünnepen „Orwell Viktor” szöveget vetítettek a Gellérthegy oldalára. Néha a jó TEK is elalszik. Talán oszladozik a félelmünk a Big Bránertől…

Ismét elnémult egy szám a telefonomban. Elment a Daltulajdonos, a magyar nyelv, a költészet tántoríthatatlan szerelmese, aki utolsó leheletéig táplálta belénk legszebb örökségünket utánozhatatlan fojtott hangján. Harminc évig tartott barátságunk, amely túl tudott lépni futó eszméken, de erős hiteken és hitetlenségeken is. Most már senki sem fog „édes úrnak” szólítani. Még halálában is volt stílusérzéke. Március 15-én ment el, az ünnepen, amit oly sokszor ünnepelt dallal és verssel, azokban az években is, amikor ez nem volt divat. Soha nem voltak még aktuálisabbak Utassy József sorai:

„Szedd össze csontjaid, barátom:
Lopnak a bőség kosarából,
A jognak asztalánál lopnak,
Népek nevében! S te halott vagy?!
Holnap a szellem napvilágát
Roppantják ránk a kétszer gyávák.”

„Elkártyáztam a gyönge szívem” – hallottam őt énekelni magamban még másnap reggel is. Lehet, hogy ezek voltak az utolsó szavai?

Láttam egy közvélemény-kutatást, amit a fő közösségi oldalon terjesztenek a koronavírusról és az oltásokról. A felmérésben 18 és 61 év közöttiek vehetnek részt. Kaptam egy értesítést internetes szolgáltatómtól a májustól érvényben lépő szolgáltatásokról, 9-es méretű Times New Roman betűtípussal, amit, ha nagyon akarok, némi szemkifolyás árán, el tudok olvasni. 64 és fél éves vagyok, koromhoz képest jó állapotban vagyok. Akkor most dögöljek meg, a nálam idősebbekkel együtt?

Ha a miniszterelnök és válogatott szócsövei az elmúlt egy év alatt covid-ügyben elhangzott minden egyes népbutító kijelentésükért egy-egy évet kapnának, jó magaviselet esetén 50 év múlva lennének feltételesen szabadlábra helyezhetők. Kár, hogy a népet nem lehet leültetni (sem pedig leváltani, mint tudjuk), amelyik mindezt beszopta...

Lassan érdemes lesz tippmixen megtenni a járvány végének várható időpontját. Az odds-okon még folyik a vita. A nyertesek túlélik.

Amióta megindult a nagy oltásakció és amióta bevezették a szigorú korlátozásokat, egyre durvábbak a megbetegedési és halálozási adatok.  Március 20-án már 18 ezer felett volt a halottak száma. Vagy az adatokkal csalnak, vagy pedig kapitálisan elbasztak valamit. A kettő együtt sem kizárt.

Alig több mint félmillióan töltötték ki a nemkonzot. Ők mondták. Akkor ez, ha a felnőtt lakosságot nézzük, legjobb esetben is 6-7 %. Ilyen eredményt még egy alsópiripócsi pótválasztáson sem fogadnak el hitelesnek. De úgy fogják nyomni, mint a magyar emberek akaratát...

Azon a napon, amikor a halottak száma meghaladta a 250-et, az ország urai még arra sem voltak hajlandóak, hogy meg nem érdemelt fizetésük egy részéről lemondjanak a járvány megfékezésére szánt alap javára. Ennyi tellett keresztényi hitükből, alig két héttel Húsvét előtt. Jegyezzük meg ennek a 133 bátor embernek a nevét, akikhez képest Jézus korbáccsal kivert kufárjai szentek voltak.

Gyógyszertár az óbudai rendelőintézet mellett, kint sor áll a tavaszi napsütésben, mindenki egy számot szorongat a kezében. A számért be kell menni a gyógyszertárba, majd kijövetel után újra sorba állni, és kintről figyelni a sötét üvegablakon át, hogy a hátsó falon mikor jelenik meg az ember száma. Vannak a várakozók között, akik el sem látnak odáig…

Szüleimet is elérte a kórság. Szerencsére tüneteik enyhék, és különben sem teszik meg azt a szívességet, hogy az áldozatok listáját gyarapítsák. Drága Jancsó Miki bácsi jut eszembe, aki, amikor már súlyos beteg volt és valaki megkérdezte tőle, hogy van, azt felelte: „Tudod mit? Baszok ezeknek rosszul lenni…”

Bevallom, nem lelkesedtem soha túlságosan a számháború nevű csapatjátékért, mert mindig voltak, akik csaltak. Miként nem lelkesedtem soha a közvélemény-kutatásokért, sem pedig a statisztikákért, mert négy és fél évtizedes újságírói pályám legelején megtanultam, hogy egy hír hitelességének egyik nagyon fontos eleme a forrás. Márpedig az esetek 99%-ban nem tudjuk, hogy egy közvélemény-kutatás, vagy egy statisztika milyen forrásból táplálkozik. E hitemben csak megerősödtem a járvány kezdete óta, hiszen az soha nem derült ki, hogyan, mikor, kiket teszeltek, hogy jön ki a fertőzöttek száma, és hogy a „többnyire idős, krónikus betegek” közül kiket vesznek be és milyen alapon a koronavírus áldozatai közé. Most a legújabb trükk, hogy az új betegeket és az áldozatokat elrejtik a hivatalos közlemények közepére, és azt hangsúlyozzák, hogy hány embert oltottak már be, mert a nagy cél a 2,5 millió, amely után jöhet a Kánaán. Aki azonban egy picit is tud számolni, tudja, hogy ha csak 7 milliónak vesszük a magyar felnőtt lakosságot, akkor a 2,5 millió alig több, mint egyharmad, holott nemzetközi szakértők szerint a „nyájimmunitáshoz” legalább 60% kell, ami pedig a mi esetünkben minimum 4,2 millió. És egyre inkább úgy tűnik, hogy az operatívak, élükön a törzsfőnökkel, inkább további ezreket áldoznak fel, csak hogy nekik lehessen igazuk.

Életképek a Vörösvári úti piacról. Három süldőbanya esik egymásnak és kölcsönösen azt rikácsolják, hogy „szégyellje magát”. Állok egy süteményes előtt, előttem egy úr is szemrevételezi az árut, közben hátrafelé tolat. Már majdnem nekem jön, amikor hátrafordul, megvetően végigmér, majd közli: „Talán másfél méter, vagy nem? Naponta 250 ember hal meg”. „Oké – mondom – de Ön jött rám”. „Még hogy én? Hát olyan szép maga, hogy magára másszak?” – tör ki az illetőből az őszinteség. Legyintek rá, mint futballsztár a bíróra a sérelmezett sárga lap után. Halasok. Miközben csomagolják nekem a pisztrángot és a cápaharcsát, az egyik felmordul: „Meddig hordjam még ezt a kurva maszkot? Már több, mint egy éve rajtam van.” Mire a másik: „Akkor most már lecserélhetnéd”. De legalább röhögnek egy jóízűt.

Azon a napon, amikor a halottak száma meghaladta a 20 ezret, és a vezérlő bejelentette, hogy elérjük a 2 millió beoltottat, megküldték a védettségi kártyámat úgy, hogy még csak az első oltásomat kaptam meg.

A kisnyuszi elindult a medvéhez, hogy használhassa az általa adminisztrált közösségi médiát. Ahogyan azonban ment-mendegélt, eszébe jutott, hogy a medve ennek fejében begyűjti az összes adatait, egészen a legintimebbekig, és miközben a szólásszabadságot hirdeti, rögtön letiltja, ha egy illetlen szót használ, más szavakat, gondolatokat kiragad az összefüggésükből és félremagyarázza őket, majd megvádolja azzal, hogy tiltott reklámtevékenységet folytat és ilyen címen letilt minden olyan posztját, amelyet jobbító szándék vagy a közösségi társai tudásának kiszélesítése vezérli. A kisnyuszi, ahogy így ment-mendegélt, rájött arra, hogy amit mondani akar, úgyis eljut azokhoz, akikhez valóban e kell jutnia és nem kell ragaszkodnia a rekord számú követőkhöz. Így aztán, amikor a kisnyuszi odaért a medvéhez, csak annyit mondott neki: „Tudod, mit? Baszd meg a közösségi médiádat”.