Írolvasgondol

Áldd meg az Urat, ó, lelkem, aki szent házad énekesévé tett örökre, aki olyan nyelvet adott neked, mint a szél, és tengernyi szívet, aki nemzedékről nemzedékre utaztatott téged az édes zűrzavar tökéletes pillanatába.

Áldd meg az Urat, aki törvénye fenségével vette körül az emberi gyarlóságot, aki irányt adott a hulló falevélnek és célt a sarjadó növénynek.

Reszkess, lelkem az előtt, aki jót és rosszat teremt, hogy választhasson az ember, és reszkess a fénykohó előtt, amelyben létrejöttél és amelyhez visszatérsz, mindaddig, míg ő kioltja fényét, visszavonul önmagába és nem lesz sem világ, sem lélek sehol sem.

Áldd őt, aki szíjával és irgalmával ítélkezik feletted, aki egymillió évnyi porral fedi be azokat, akik azt mondják: nem vétkeztem.

Gyűjts be, ó, lelkem, a vágyakozásod köré, és örök helyedről tudasd otthontalan lelkemmel, hogy magammal viszlek és gondoskodom rólad, és trónná teszem a napot tetteidnek, toronnyá az éjt figyelmednek, és minden időm igaz uralmadé lesz.

Dalolj, lelkem, annak ki úgy mozog, mint a zene, aki úgy jön le, mint a villám léptei, aki kitágítja az űrt neve gondolatával, aki úgy tér vissza, mint a halál, mélyen és megfoghatatlanul, önmaga nemlétéhez és önmaga dicsőségéhez.

Áldd meg az Urat, ó, lelkem, szívd magadba a tekintély áldását, hogy felfedhesselek és kincsként őrizzelek, míg csak el nem tűnök, és felfrissülünk, lélek és árny, felfrisülünk és megpihenünk, mint napóra az éjszakában.

Áldd meg az urat, ó, lelkem, kiálts irgalmáért, kiálts könnyekkel és dallal és minden hangszerrel, nyújtózz az osztatlan dicsőség felé, amely zsámolya azóta, hogy megteremtette az örökkévalóságot és bevégezte azt és kijelölte az egység alapjait, és kifényezte a szerelem atomjait, hogy visszaragyogják a sugarakat, és az ösvényeket és a visszatérés kapuit. Áldd meg az Urat, ó lelkem. Áldd meg a nevét, mindörökre.