Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

A közösségi honlapok káros magatartásra buzdíthatnak bennünket

social-media-tips-blog-header-no-logo.png

Képzeljük el a világot közösségi honlap: Facebook, Instagram, stb. nélkül. Nem kell hozzá nagy fantázia, csak 17 évvel ezelőttre kell visszaemlékezni. A kommunikáció magja azóta gyökeresen megváltozott. De milyen hatással volt, van ránk? A mindennapi szokások radikálisan változtak meg gyors ütemben, kevés időt adva az új megszokásához.

A Washington Egyetem kutatói vizsgálták a változás következményeit. „A globális kollektív magatartás szabályozása” című tanulmányuk a PNAS-ban jelent meg. A dokumentum szerint a szakembereknek úgy kellene ezzel a témával foglalkozniuk, mint „a válság tudományágával”, mint a biológiával, ami a kihaló madarak problémáját kutatja. Egyrészt azért, mert a digitális kommunikáció lehetővé tette a kereskedelmi ügyletek gyors lebonyolítását, valamint a tudomány terjedését.

Ugyanakkor hintik a dezinformáció magvait, nincs meg bennük az újságírás szűrője. Érzelmi és pszichikai egyensúly felbomlását okozva ezzel sok embernek.

Megszűnt az információ objektivitásának ellenőrzése. Nincs semmi, ami az álhírektől védené a felhasználót, aki így nem a valóságot ismeri meg.

A washingtoni kutatók javasolják vizsgálni ennek az új kommunikációnak az eddig még ismeretlen hatásait, az egyéni és a közösségi honlapok kölcsön hatását.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

különvélemény 2021.07.28. 09:14:28

"Ugyanakkor hintik a dezinformáció magvait, nincs meg bennük az újságírás szűrője. Érzelmi és pszichikai egyensúly felbomlását okozva ezzel sok embernek.
Megszűnt az információ objektivitásának ellenőrzése. Nincs semmi, ami az álhírektől védené a felhasználót, aki így nem a valóságot ismeri meg."

Ha az iskolákban nem marxista agymosás folyna, ha a folyamatos cenzúra helyett kritikus gondolkodásra tanítanák az embereket, ha az ügyeket megvitatnák az iskolában ahelyett, hogy betiltják az egyik oldal véleményét, akkor a világháló sem jelentene problémát.

www.politico.com/news/2021/07/26/democrats-school-critical-race-theory-500729

danubeinstitute.blog.hu/2021/07/21/a_szolasszabadsagert_harcolo_amerikai_konyvkereskedok_egyesulete_betiltotta_a_gyerekek_nemvaltoztata

MAXVAL birсaman közíró (cenzúrázott) · http://bircahang.org 2021.07.28. 09:18:34

Szerintem az összes közösségi média kerüljen egy Soros gazda által pénzelt, de persze tőle teljesen független civil szervezet kezébe, s onnantól mindenről ők döntsenek!

para_noir 2021.07.28. 09:34:39

Mennyire köpedelem, igénytelen poszt már ez? Tré módon fordított, nulla információtartalmú poszt, jól jellemzi a "szerzőt", aki ilyen fost kiengedett a kezéből. Nem kell ám feltétlen blogoni, csak mert van internet előfizetés otthon.

Örömhernyó 2021.07.28. 10:15:34

@para_noir: Nekem is ez volt az első gondolatom. Émelyegni kezdtem a poszt olvasása közben, annyira magyartalan a szöveg. Vártam, hogy a végén ott lesz a forrásmegjelölés, hogy esetleg angolul elolvashassam az eredetit, az talán koherensebb.

Mellesleg az álhírek ellen már az úgynevezett mainstream média se védett. Manapság a CNN is bőszen tolja a propagandát, érzelmi alapon "érvelnek" az "újságíróik", tények helyett hisztérikusan a világba kiáltott frusztrációt hallunk Don Lemon vagy Anderson Cooper szájából is. Mert fel kell venniük a versenyt a clickbait-tel operaló oldalakkal, 2-3 percben kell reagálni komplex eseményekre.
Az amerikai fősodratú média állapotát és elfogultságár mutatja, hogy hiába Biden az elnök majdnem egy éve, még mindig Trump a téma naponta. Mert a választások után bezuhant a nézettségük, Biden demenciájáról nem beszélhetnek, ezért még mindig Trumpot hozzák főcímben, hisz ez hozza a nézettséget.

Pár kirekesztett anti-establishment újságírón kívül nincs már valódi újságírás Amerikában. Nem a közösségi oldalak jelentik a mélypontot, hanem az, hogy a mainstream média színvonala is lesüllyedt a béka segge alá. Ma már a régen nagy presztizsű sajtótermékek (The New York Times, The Washinton Post) is úgy írnak, mint egy bulvárlap. A tények helyét átvették az érzelmek és vélemények.

A mélyrepülés Bill Clinton alatt indult, amikor az addigi kb. 50 nagy média cégből lett 6, ezzel monopolizálták a telekommunikációt, a véleményeket, a hírközlést.

en.m.wikipedia.org/wiki/Telecommunications_Act_of_1996

Ami a közösségi oldalakon történik, az csak egy újabb vetülete a problémának.
A közösségi oldalak cenzúráznak, tehát ott se jelenhet meg szabad vélemény. El kell jönnie az időnek, amikor a közösségi oldalakat közműszolgáltatókként (utilities) kezelik és megszüntetik a cenzúrát.

Álhírek a kormányzati közlésekben is felfedezhetőek. A lab leak theory-t korábban álhírnek minősítette a Biden-kormány, csak mert Trump idején merült fel először. Most már elfogadott elmélet, amit a Biden-kormányzat is megfontolni kénytelen. Politikai okokból elhallgattatták az elmélet kivizsgálását követelőket, ezzel elvesztegettek értékes hónapokat.
A Biden-kormány sajtótajékoztatójában azt állították, hogy a Pfizer és Moderna vakcinák FDA engedéllyel rendelkeznek és a szabályos, szigorú engedélyezési eljáráson mentek át. Holott ez nem igaz, vészhelyzeti felhasználásra engedélyezték a vakcinákat. A dezinformáció sokszor a kormánytól ered, aztán próbálják számonkérni az egyszerű halandókat, hogy mit posztolnak a közösségi oldalakon.

midnight coder 2021.07.28. 11:47:36

@Örömhernyó: Soha nem védte. A mainstream média legalább olyan szinten tolta mindig is a hazug propagandát mint a faszbúk. Elég csak belegondolni anno a hazai szocialista médiára, a Népszabadság alapján még 85-ban is azt hitted volna hogy a KGST lenyomja a nyugatot. És a miénk még viszonylag az õszintébbek közé tartozott.

De ugyanez megy a mai mainstream médiában is. A leglátványosabb az, hogy Pl. Trumpot szinte mindig a lehetõ legelõnytelenebb képekkel illusztrálták, lehetõleg videóból kivágva azt a képkockát ahol a legdehonesztálóbb arckifejezést mutatja. Ezzel szemben Biden vagy Obama soha nem jelent meg így fényképezve. Ezzel már anélkül is a nép agyába mosták hogy Trump egy idióta hogy egy betût le kellett volna írniuk.

para_noir 2021.07.28. 12:07:17

@midnight coder: elég volt megszólalnia, nem kellett semmit sehova mosni. Olyan marhaságokat mondott, hogy semmi manipulációra nem volt szükség, üvöltött róla, hogy egy idióta. De persze jobb azt hinni, hogy szegényt befeketítették.

Örömhernyó 2021.07.28. 14:39:07

@para_noir: Trump egy mentálisan egészséges 70+ éves öregember, New York-i attitűddel (karcosan egyenes, nagy dumás, ki ha én nem hozzáállású bizniszman) ami miatt imádták Hoywoodban, mielőtt elnökjelölt lett volna.
Aztán elszakadt a libernyákok gyenge idegzete felmondta a szolgálatot, máig be van nekik kattanva Trump, pedig már lassan 1 éve Biden az elnök. Igaz Biden azt se döntheti el egyedül, hogy milyen cipőt vesz fel, minden döntést helyette hoznak meg. A CNN következetesen eltussolja, hogy mentálisan, kognitív képességeit tekintve rendkívül rossz állapotban van. Rosszabb állapotban van Biden az elnöksége kezdetén, mint Reagan elnök volt a második elnöki ciklusa végén.

Reactor 2022.04.24. 16:34:05

Elképzeltem a világot közösségi oldalak nélkül. Sokkalta jobb volt!
Ugyanígy el tudok képzelni egy olyan világot is, ahol nincs Zsindex, 4chan, meg ehhez hasonló legalja fos hazugsággyárak. És mit ad Isten, jobb társadalom az olyan, ahol ezek nincsenek.

@Örömhernyó: Trump egy kompett idióta, a hozzáállásával a felmelegedés-témához bizonyította gyönyörűen.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (92) Egészség (16) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (42) Élet (3) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) Film (8) film (36) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (17) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (28) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (31) Zene (146) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása