Nyolcszor annyi rakétát lőnek fel az idén augusztus 20-án, mint eddig bármikor – írja a HVG. Mindegyikbe bele kellene ültetni egy-egy kormánytagot, államtitkár-helyettesig és alsegédpótkormánybiztosig bezárólag, és már rendben is volnánk...

Miután a főfélkegyelmes jogi huliganizmusnak nevezte a brüsszeli eljárást, javaslom, hogy az EU-Bizottság vegye fel a Nagyfa Galeri nevet.

Már a mohácsi csatának is miniszteri biztosa van. Reméljük, hogy lekésik majd a döntő ütközetről és utána méltóztatik belefulladni a Csele-patakba, mielőtt az ország három részre szakad. Az az dehogy, az már rég újra megtörtént, még törökök és Habsburgok sem kellettek hozzá.

A Flórián aluljárójában pénteken délelőtt egy férfi ül, előtte sapka és Sarastro áriáját énekli. Nem tűnik amatőr hangnak. Én vagyok az első, aki némi aprót ad neki. Egy vasárnap délután egy nagyon lepusztult figura volt a következő a Kacsóh Pongrác úti aluljáróban, már messziről felismertem a Hotel California akkordjait. „Such a lovely place…”

 Gyakran előfordul, hogy az ember egy fiatalkori élményt újra szeretne élni évtizedekkel később, és csalódik. Így vagyok tizenéveim egyik kedvenc könyvével, John Killens Aztán mennydörgést hallottunk című regényével, ami egy II.világháborús amerikai fekete század körében játszódik. Talán azért, mert azóta gyökeresen megváltozott az afro-amerikaiak helyzete, és a világ legalábbis látszólag túllépett azokon a problémákon, bár épp a Black Lives Matter mutatja, hogy igazából mégsem. Ezek után valószínűleg nem fogom újra elolvasni a többi nagy amerikai háborús regényt, amelyeket a kollégiumban egymás kezéből kapkodtunk ki, bár a 22-es csapdáját azóta is többször láttam filmen, és mindig ugyanúgy hatott. Ellenben 40 óta először láttam „nagyban” – LCD-képernyőn – az Excaliburt, és még másnap is teljesen a hatása alatt voltam. Nem a sokkolóan durva jelenetek, hanem sorstragédia-szerűsége miatt, hiszen az emberi gyengeségekkel szemben még a nagy varázsló Merlin is tehetetlen. Másnap még meghallgattuk Rick Wakeman Arthurját, ami a film előtt 6 évvel született és amelynek LP-jét 1979-ben vettem meg Bécsben és még mindig úgy szól, mint újkorában.

Sajtóhírekkel nem foglalkozunk - mondta a magyar családok védelmezője a lehallgatási ügy kapcsán.  Akkor már csak azt tessék megmondani, hogy miért igyekeznek több mint 20 éve (kezdve a Kurírral) elnémítani vagy ellehetetleníteni minden kritikus hangot a sajtóban?

Jé, lehet népszavazni? Naná, mert a vezérlő népszavazni akar a nemet váltó gyerekekről. És mi lesz, ha mások is vérszemet kapnak, és esetleg tényleg kíváncsiak lesznek a nép véleményére, akkor újra felfüggesztik a jogot?

Kétszer jártam a minap az SZTK-ban (én már csak így hívom, mint őskövület – fossilis fossilis). Először a fülemmel. Három hete szinte semmit sem hallottam, és mivel három hétre kaptam időpontot, Életem áldozatos munkával kimosta. Pechemre elárultam a doktornőnek, azt is megmondtam, miért, mire leordította a fejemet. „Ez nem életmentő dolog” – közölte, majd undorral utasította asszisztensét, hogy mossa ki az egyik fülemet. Azt már meg sem hallotta, hogy a hallászavar mellett fájni is szokott és érzékeny bizonyos hangokra. Kétségtelen, hogy ebben az országban milliók élnek vígan rosszabb hallással, mint én a fülmosás előtt.

Délután szemorvosnál jártam, a kedves, ötvenes doktornő kettős kötőhártyagyulladást állapított meg, valamint azt, hogy kedvenc szemüvegem, a Lennon-keretes, lecserélésre szorul. A kínai orvoslás szerint valamit nagyon nem akarok meglátni, lehet, hogy ezért is ragaszkodom ehhez a szemüveghez, hiszen a 20.század nagy álmodozója viselte. Meg is ölték – én még élek, és még bízom, helyette is…

Azt álmodtam, hogy megérkeztek Magyarországra az Európai Unió hadseregei, de a kormány ezt úgy kommunikálta, hogy kitört a III. világháború…

Újabb nagy lépést tettünk az álszentséges üdvözülés felé: immár minden tv-reklám előtt megjelenik, hogy csak 12 éven felülieknek ajánlott. Ilyen alapon az utcára sem mehetnének ki magzataink. Naná, hogy a társadalmi célú reklámokra, amelyeket az olimpiai közvetítésektől a legártatlanabb videómesékig benyomnak, ez nem vonatkozik…

Nemcsak az olimpiai bajnokok érdemelnek dicséretet és gratulációt, hanem a többi érmes is, nem is szólva azokról, akik önmagukhoz képest szenzációs teljesítményt nyújtanak, vagy sérülten küzdenek éremért, még ha nem is nyernek. Az Udvar számára azonban csak az abszolút győzelem, a mindenekfelettiség a fontos…

A külföldi vakációkról hazatértek gerjeszthetik a járványt – mondja néhány szakembernek látszó egyén. De hát külföldre csak azok utazhatnak, akik be vannak oltva, nemde? Most akkor két variáció van: vagy az oltás szart sem ér, vagy pedig újabb közellenségeket találtak, a külföldön vakációzó mázlistákat. Mindkettő külön és együtt is sanszos.

Lassan ki kell lépnem a magyar médiából. Bármerre nézek, legyen az újságos stand vagy internet, a gyűlölködés, a hazugság, a rosszindulat, az ostobaság vagy ezek kombinációja  árad mindenhonnan. Egyesek már azt is meg akarják szabni, hogy ki örülhet egy magyar olimpiai győzelemnek, és ki nem. A sötétséghez képest, amiben pancsolunk, azok a bizonyos négerek az alagútban áramszünet idején valóságos ragyogó napkitörések. Érdemes erre pazarolnom hátralévő éveimet?

Még szerencse, hogy egyik reggel az SZTK-ban – kicsit túl sokat járok mostanság oda – a labornál negyedórán belül három varázslatosan gyönyörű kismamát láttam, univerzum-kerek pocakkal…