Hollywoodi filmnek hihetnénk, pedig konkrét tervekben már létezik a Hudson folyó osztrigákkal való újra feltöltése. A folyót évezredekig laktak számtalan vízi állat, köztük az osztriga, amely sorompót képezett az ár ellen.
Aztán a túlzott fogyasztás, a nagy tengeri forgalom és ipari tevékenység olyan mértékben szennyezte a vizet, hogy az osztrigák eltűntek.
Az 1972-ben megszületett amerikai törvény, a Clear Water Act javította a víz minőségét és az osztrigák kezdtek visszatérni. Ez az áradások szempontjából azért kedvező, mert sok vizet igényelnek és ezzel mintegy kordában tartják a folyó szintjét.
A tervekben szerepel hullámtörők lerakása is csak 730 méter hosszúságban, amely védelmet jelent az osztrigákon kívül a parti lakosságnak is.
Lesz újra osztriga-tenyészet is, amelyhez még 2014-ben, Barack Obama elnöksége idején írtak ki pályázatot.
A program megvalósítása kb. 60 millió dollárba kerül. A szimulációk után néhány héttel kezdődik a munka a terepen. A teljes megvalósítás 2024-re várható.
Az osztrigákhoz kapcsolódik még más érdekes esemény is. A vendéglősök diákok segítségével összegyűjtöttek 50 millió olyan kagylót, amelyből a vendégek már elfogyasztották a belsejét. A Manhattan közelében lévő Governor Island nevű kis szigetnek szánták ezeket. Mivel egy évig tartó munkával megtisztították az üres kagylókat a piszoktól és a baktériumoktól, hatalmas akváriumba rakták őket a folyóban. A kagylóhéjakba osztrigalárvák kerültek, amelyek gyorsan kifejlődtek és korlátot képeznek a Hudson torkolatának különböző területein.
A városnak mindenféle védelemre szüksége van az elemekkel szemben. 2021-ben a Sandy hurrikán 24 embert ölt meg New York-ban, 90 ezer épületben okozott károkat, 2 millió lakos maradt áram nélkül.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.