Írolvasgondol

A szeretetre méltó pénzhamisító repülőre szállt és meg sem állt Kubáig, ahol hajdan még több száz ezer fiatallal a Comandantét éltette, és életében először megismerte egy ébenfekete, Madonna-arcú lány odaadását. Most sem a menekülés vezérelte, hanem az óceán kristálytiszta hullámai, amelyek akkor sem borították el őt, ha embernagyságúnál nagyobbra nőttek, majd a parton képzelete erejével felépített egy pompázatos katedrálist, amelynek égig-érő tornyait a megszelídített hurrikánok rajzolták meg.

AE-t egy tudományos konferenciára hívták, mint a téma állítólagos szakértőjét, mivel azonban napok óta nyomást érzett a mellkasában, inkább elment egy kórházba, ahol néhai orvosa még mindig rendelt. Meg is kapta tőle hosszas várakozás után az általa ismeretlen, szív alakú gyógyszereket, a kórház gyógyszertára azonban zárva volt, és a legközelebbihez villamosra kellett szállnia. Közben próbálta felhívni kollégáját, hogy helyettesítse, de telefonjából csupa rejtélyes névjegykártyák hullottak ki, soha nem látott nevekkel. Amíg ezektől igyekezett megszabadulni, újabb és újabb megállókat hagytak el, végül visszajutott a kórházhoz és már nem is tudta, hol kell a gyógyszertárhoz leszállnia, a konferenciáról pedig végleg lemaradt.

AE és Élete Szerelme egy elhagyottnak tűnő házhoz érkeztek, ahol egy értékes csomag várt rájuk, de senki nem mutatkozott. Észrevették azonban, hogy a földszinti ablak nyitva van. A fürge, hajlékony asszony könnyedén bemászott, és maga után húzta párját is, nem törődtek azzal, hogy az ablak utánuk kinyithatatlanul bezárult, hiszen együtt bátrak és erősek voltak, és sohasem féltek.

AE színházi bemutatóra készült egy erdő közepén álló kisvárosban, ahová egykori egyetemi társa, a füstös hangú, angyalarcú hívja, aki hajdan nagyon tetszett neki. A lány szebb volt, mint valaha, mintha nem telt volna el azóta közel 40 év és AE maga is úgy érezte, szinte alig nőtt ki a kamaszkorból. Hamarosan azonban rá kellett jönnie, hogy szó nincs színházról, bár a füstös hangú, angyalarcú még bevetett egy mellékszálat, egy közös filmnézést a szürrealizmus korai alkotásaiból, amelyeket AE mindig imádott, de ez sem más, mint a csábítás előjátéka. A lány ártatlan mosollyal mindkettőjüket beöltöztette hosszú fehér lepelbe és ebben merítkeztek meg egy nyolcszögletű medencében, amelyben éppen csak elfértek egymáshoz tapadva. Mire visszaértek a moziteremnek álcázott hálószobába, már vetett ágy várta őket. A füstös hangú, angyalarcú néhány perc türelmet kért. AE, ahogy nézelődött, egy levélkupacra lett figyelmes, amelyeket mind e hölgynek címeztek. Találomra kiemelt egyet, és rájött, hogy egy régi, kedves kolléganője írta, akinek a füstös hangú, angyalarcú elcsábította a fiát, pedig a legjobb barátnők voltak, és ahogy AE felidézte magában a kolléganő alakját, aki valamikor szintén nagyon tetszett neki, rájött, hogy arcukat nem tudja egymástól megkülönböztetni. Amikor a füstös hangú, angyalarcú visszatért meztelenül, és egykori barátnője fiának nevén szólította hősünket, AE-nak semmi más nem járt eszébe, csak egy menekülő útvonal…

A Férfi a nagy szabadulás napját ünnepelte hasonszőrű szabadságvágyó barátaival, és mint a régi szép időkben egyérintőztek a város össze kocsmájában. A Férfi másnap reggel nem is emlékezett valamennyi állomásra, csupán az útvonalra, és az utolsó helyre, amelynek rózsaszínűre festették a belső falait. Amikor magához tért, rádöbbent, hogy kedvelt ódon bőrdzsekijét az utolsó, rózsaszínű kocsmában felejtette, benne összes pénzével és útlevelével, amely a végső szabadságot jelentette neki és arra is, hogy egy teljes álló nap nem hívta fel idős szüleit, akik azóta már biztosan halálra izgulták magukat, mert megszokták a napi kétszeri telefont még abból az időből, amikor a Férfi megpróbált kikecmeregni alkoholizmusából és ez a szokás később is megmaradt. Vele hasonszőrű szabadságvágyó barátai el akarták kísérni, hátha eltéved, de ő mindenáron egyedül akart menni. Már jócskán úton volt, amikor rájött, hogy elfelejtett felöltözni, mégsem fordult vissza, nem törődött az őt érő gúnyos megjegyzésekkel sem. Amikor megérkezett ott találta ugyanazokat az elvarázsolt pofákat, akikkel előző nap együtt ittak, és egyikük rögtön ráterített egy kék esőkabátot, amit nagyon utált, mert szinte azonnal beleizzadt. Kedvelt ódon bőrdzsekijét azonban sehol nem találta, pedig úgy emlékezett, feltette a kocsma egyetlen fogasára. A pultoslány sajnálattal közölte vele, hogy valakinek megtetszett, de a pénztárcáját és az útlevelét kivette belőle, és nála hagyta. A Férfi megörült, hogy legalább ezek megvannak, csakhogy az útlevél, amit a pultoslány a kezébe nyomott, nem az ő nevére szólt, bár az ő fényképe volt benne. Lehet, hogy új személyazonosságot akart, de azt már elfelejtette? Közben telt-múlt az idő, és már legalább 27 órája nem hívta fel idős szüleit és most azon kezdett töprengeni, hogy mit találjon ki, hogy ne rémüljenek meg és ne is keseredjenek el, hogy fiúk újra iszik? Semmi nem jutott eszébe, csak az, hogy talán csak álmodta a szabadulás napját…

AE egy végeláthatatlan szabadtéri fesztiválon téblábolt, ahol mindenhonnan gyerekkora kedvenc olasz dalai szóltak, bár sem énekeseket, sem színpadot nem látott. Énekelt az Örök Kisfiú, a Szuperlaza és a Vörös Végzet is, aki vágyainak titokzatos tárgya volt, nemcsak mesébe illő hajzuhataga és bársonyosan mély hangja miatt, hanem mert egyszer látta őt egy krimiben, ahol asszonyi szépségének teljességében jelent meg. Valaki megsúgta neki, hogy a Vörös Végzet a fővárosban vett lakást, de csak azoknak árulja el, akik valóban megérdemlik, hogy vele találkozzanak. AE kiválasztottnak érezte magát, és el is indult, hogy végre testközelből láthassa vágyainak titokzatos tárgyát. Egy domboldali villához érkezett, és nagy meglepetésére a kapura ki is írták a Vörös Végzet teljes, valódi nevét, amelyet csak rajongói ismertek. Csengetése pillanatában érkezett meg három férfi, akik nyomozóknak mondták magukat, és bár AE-t előre engedték, utána nyomultak és felszólították a házban lévőket, hogy senki ne mozduljon, de azért őrizzék meg a nyugalmukat. AE-nak eszébe jutott, hogy a Vörös Végzetnek valamennyi férje és élettársa öngyilkos lett, és voltak, akik azt állították: nem kizárt, hogy az asszony ölte meg, vagy legalábbis hajszolta őket halálba. A ház hallját egy virágokkal övezett színpad foglalta el, ahol a Vörös Végzet alig tizenéves gyerekekkel próbált egy zenés darabot, és AE örömmel fedezte fel a jelenlévők között a Naplóíró Kishivatalnokot, aki lemondott spanyol királyi trónjáról és Altamont Szent Johannáját, akihez évtizedek óta valami megmagyarázhatatlan vonzalom fűzte. És éppen ő volt, aki kérdőre vonta AE-t, hogy miért hozta a nyakukra a rendőröket, a Vörös Végzet végre nyugalomra lelt odaát, és csak szeretetével, tehetségével, odaadásával jött vissza, hogy valamit jóvá tegyen tékozló életéből. AE megesküdött az Altamont Szent Johannája iránti szerelmére, hogy véletlenül érkeztek egyszerre, és egy ismeretlentől kapta meg a címet. A nyomozók némán, diszkréten végezték munkájukat, egy kicsit gyönyörködtek a Vörös Végzetben, kihallgatások helyett mindenkinek mélyen a szemébe néztek, majd távoztak. „Ha igazat mondtál, Te leszel az esküvői tanúm” – mondta AE-nek Altamont Szent Johannája, majd a szolid szertartás után férjével beköltözött hősünk életének első otthonába, ahol a gangon az egykori szomszédok és gyereksereg lelkes éljenzéssel köszöntötte az ifjú párt, AE-nak pedig immár örökre csak a vágy maradt a két elérhetetlen iránt.