Írolvasgondol

Az első, amit AE észrevett, amikor felébredt egy hétig tartó kómájából, egy nagytestű, patisszon-fehér bőrű, kortalannak látszó, szigorú arcú meztelen asszony volt, aki a számára ismeretlen szobában egy kanapén feküdt, és hosszú, izmos lábait kéjesen nyújtóztatta annak háttámláján. A férfi barátaival fogadásból elindult körbejárni az országot, felkeresték a legkisebb települést is. Szinte mindenütt szívesen fogadták a társaságot, ők pedig szívták magukba a hagyományokat, a nagyvárosi emberek számára hihetetlen történeteket. Egy héttel ezelőtt azonban baleset történt. Az utolsó pillanatban érték el induló vonatjukat és AE, ahogy leszállt, beleütötte a fejét egy kinyíló kapcsolószekrényajtóba, és elvesztette eszméletét. Nem tért magában a kórházban sem, ahonnan barátaival csak saját felelősségükre engedték tovább, de a többiek abban bíztak, hogy AE előbb-utóbb magához fog térni, de legalább álomként át fogja élni a még rájuk váró kalandokat. Senki sem tudta, hogy hősünk mitől tért hirtelen magától a számára ismeretlen szobában, ahol társai letették pihenni az út végeztével, és néhány órára magára hagyták, de amikor meglátta a nagytestű, patisszon-fehér bőrű, kortalannak látszó, szigorú arcú meztelen asszonyt,  megpróbált felkelni, csak éppen tagjai nem engedelmeskedtek. Az asszony látta erőfeszítéseit, felkelt, egészen közel ment hozzá, szinte az arcát érték súlyosan harangozó mellei, de AE bénultságán ez sem segített. Segítségéért akart kiáltani, de hang sem jött ki a torkán. Az asszony ekkor a hátára terített egy köpenyt, de minden mást szabadon hagyott és hátrálva indult ki a szobából, enyhítve szigorú arca vonásain is. Amikor már eltűnt az ajtó mögött, AE úgy érezte, hogy visszatér belé az élet, óvatosan kimászott az ágyból, majd előbb csak kapaszkodva, majd egyre biztosabb léptekkel haladt az ajtó felé, nem törődve saját meztelenségével. A lépcsőházbeli huzat újabb élénkítő lökést adott neki. Még látni vélte a nagytestű, patisszon-fehér bőrű, kortalannak látszó, szigorú arcú meztelen asszonyt, valami köszönetfélét rebegett utána, de nem volt biztos benne, hogy nem csupán egy látomás vezette.

Így ruhátlanul vitte tovább az útja, először az Admiralitás éppen fogyókúrát tartó Első Lordjához, aki rábízta emlékiratainak eddig zárolt köteteit, hogy adja át a Szentatyának még az aznapi audencián. AE-nak arra sem volt ideje, hogy felöltözzön, így kellett elvegyülnie a tömegben. Sikerült a Szentatya közelébe férkőznie – sem a híveknek, sem a testőröknek nem tűnt fel ruhátlansága – majd menekült is ki az utcára, hogy mielőbb elrejtőzhessen a világ elől. Őrült fékcsikorgásra lett figyelmes: egy száguldó autó elütött egy, az úttest közepén csókolózó párt, akik akkor sem engedtek szenvedélyükből, amikor már mindketten vértócsában hevertek. Egy szemvillanás múlva hatalmas tömeg verődött össze a súlyos sérültek körül, és többen lincselő tekintettel kezdtek közeledni AE felé.

Ha azért ordítod le Anyád fejét, hogy végre engedelmeskedjen a „kelj fel és járj” parancsnak, e szörnyű vétségért is megbocsátana Neked az Örökkévaló. Minden éjjel hajnali 2 és 3 között, a Farkasok Órájában kiált rád a halálfélelem fekete fejsebe.

AE és Élete Szerelme antik előadásra indult az Örök Város csodásan épen maradt színházban a közel 100 éves magyar Akadémiáról, ahol szállásuk volt, mint már annyiszor. Évekkel korábban e színháznál hallottak egy öreg harmonikást, aki amikor meghallotta beszédüket, a Monty csárdást játszotta neki, mire ÉSZ táncra is perdült, mint mindig, ha egy jó zene felpezsdítette imádni való apró lábait. Már csaknem odaértek a 2000 éves arénához, amikor AE észrevette, hogy a jegyeket szállásukon felejtette. Bár csak negyedórája maradt, és az Akadémia gyalog legalább fél óra távolságra volt, megkísérelte a lehetetlent, Élete Szerelmét előre küldve. Talán csak két percet késett, de a bejáratnál már nem talált senkit, csak egy mosolygós jegyszedőt, aki elárulta, hogy ÉSZ már bement, és jegy sem kell, mert itt a nézők egyben a színészek, és a színészek is nézővé válhatnak. AE berontott a nézőtérre, amely egyúttal színpadként is szolgált, és ott egy császárkori orgiába csöppent, amilyent a Maestro rendezett meg agyonfestett,  eltorzult arcokkal, ama bölcsen gúnyoros római szerző nyomán, aki először kimondta a véres költő-császár tehetségtelenségét, majd felvágta ereit a belé szerelmes rabszolganővel együtt. Kereste-kutatta ÉSZt, de hiába nézett bele minden arcba, sehol nem lelte meg, és nem is tudott róla senki. Végül egy díványon egy megszaggatott vörös ruhás, vörös hajú, mértéktelen vörösre festett szájú, magzatpózba zsugorodott lány hívta őt, és azt ígérte neki réveteg hangon, hogy ha megcsókolja itt mindenki előtt, elvezeti őt Egyetlenéhez. AE bele is ment volna, de a lányon éppen abban a pillanatban lett úrrá a delirium tremens, amikor a férfi ajkai közé férkőzött volna. Bár olyan sűrű volt a levegő a teremben, mint egy gőzfürdőben, AE is egész testében borzongani kezdett, támolyogva elindult kifelé, és nem vágyott másra, minthogy valahol a friss levegőn rátaláljon ÉSZre, aki puszta érintésével átmelegíti őt.

Utcára vonultak az emberek, mert éheztek, de követeléseik nem mentek túl az életben maradáshoz szükséges minimumon. Többért nem tudtak és nem is akartak harcolni.

AE is kint volt az utcán, de miután ismét a jól ismert rabszolga-mentalitást, inkább bement egy elegáns szállodába, ahol egész napos kártyaversenyt hirdettek. Találomra leült az egyik asztalhoz, és pillanatok alatt tekintélyes összeget vesztett. Arra esélye sem volt, hogy készpénzzel fizessen, rögtön felírták neki a hatszámjegyű adósságot, amelynek szűkre szabott határidejére figyelmeztette is a versenybíró, AE régi-régi ügyvéd barátja. Hősünknek azonban nem állt szándékában egy fillért sem kifizetni. Azonnal a repülőtérre ment, és nyugdíjas jegyet vett az első induló gépre, meg sem nézte, hová tart. Csak felszállás után győződött meg arról, hogy az úti cél Hawaii. Belenézett pénztárcájába, és elégedetten állapította meg, hogy a nála lévő készpénzzel és hitelkártyájával jó néhány hétig kihúzhatja e földi paradicsomban. Emlékezett egy zenész cimborája történetére egy tisztességben megőszült öreg hippire, aki ingyen szállást adott honfitársainak. A szigeten mindenki ismerte őt, ezért AE könnyedén odatalált, megvolt tehát nyughelye, ennivalóról pedig tudott gondoskodni magának. Első örömében belevetette magát az óceánba, és körbeúszta a kék öblöt, melynek vize befolyt egészen a házakig, amelyeknek még talapzata sem volt, de erről a helyiek mintha nem vettek volna tudomást. Utána betért egy imádságra egy buddhista templomba, ahol úgy fogadták, mintha csak őrá vártak volna. Miután lelkét megtisztultnak érezte, elindult ama vulkán felé, amelynek lábánál a négerindián gitárzseni több mint 50 éve az óceán fölé csalogatta az új felkelő napot. Ahogy közeledett, egyszer csak érezte, hogy mozogni és morajlani a kezd a lába alatt a föld, de a közelében lévők úgy tettek, mintha semmit sem vettek volna észre. AE még látta az első égre törő tűzcsóvát…