November 30-án ünnepélyes keretek között kerül be a párizsi Panthéonban Josephine Baker, aki nemcsak mint táncosnő és énekesnő írta be magát a 20.század történelmébe, hanem mint a II.világháborús francia ellenállás hőse és antirasszista aktivista is.
Az 1906-ban az amerikai Missouri államban született, de francia állampolgárságot kapott Baker az első fekete nő, aki a francia történelem nagyjai között kap díszsírhelyet, és mindössze a hatodik nő. Teste azonban családja döntése értelmében továbbra is Monacóban, a tengerparti temetőben pihen, ahová 1975-ben örök nyugalomra helyezték.
Gyermekei már 2013-ban François Hollande köztársasági elnökhöz fordultak, hogy Josephine-nek emlékhelye legyen a Panthéonban. Később az író-filozófus Régis Debray indított petíciót az ügyben.
A rendkívül szegény környezetből származó Josephine Baker 15 éves korára már kétszer férjhez ment, majd elszökött családjától egy fekete vaudeville társulattal. Tizenkilenc éves volt amikor felfedezte egy producer és Párizsba vitte, ahol a jazzt és az amerikai fekete kultúrát népszerűsítő „Néger revü” sztárja lett. Nemcsak a feketék, hanem a nők egyik első felszabadítója is ő volt. Elemi erejű tánca, természetes erotikát sugárzó szoborszerű teste elbűvölte a francia fővárost, ahol a music-hall műfaj legnépszerűbb és legjobban fizetett művésze lett. Persze a kor erkölcscsőszei ferde szemmel nézték „banántáncát”, amikor 1928-ban Budapesten lépett fel, még parlamenti interpelláció is elhangzott ellene.Ekkor született meg Márkus Alfréd és Harmath Imre kupléja, Az én babám egy fekete nő, amelynek eredeti változata még egy nyiltan erotikus mondatot is megengedett magának: "És ha fürdik, boldog lehet a lepedő..."
1937-ben hozzáment a zsidó származású Jean Lion gyártulajdonoshoz, ekkor kapta meg a francia állampolgárságot. Később elvált, még kétszer férjhez ment, végül 12 gyermeket fogadott örökbe a világ minden tájáról. A náci megszállás idején belépett a francia ellenállásba, hírszerzőként működött Párizs környékén, jelentéseit kottáinak sorai közé rejtette el. Később Marokkóba vezényelték, a francia légierőnél alhadnagyi rangot kapott. Megkapta a Becsületrendet, a Háborús Keresztet és az Ellenállás Érdemrendjét is.
A háború után a dél-franciaországi Dordogne tartománybeli Milandes kastélyába költözött védenceivel, itt éltek egészen 1968-ig, amíg anyagi csőd miatt ki nem lakoltatták. Grace monacói hercegnő biztosított neki otthont a nagyhercegségben. 1968-ban visszatért a színpadra, 1975. április 8-án még a párizsi Bobinóban ünnepelte művészi pályája 50. évfordulóját. Négy nappal később Josephine Baker agyvérzést kapott és meghalt. A párizsi Madelaine templomban volt a gyászszertartása, 20 ezer gyászoló kísérte utolsó útjára.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.